A plafonnézegetésbe beleunva kezdtem bóbiskolni. Bár hideg volt, engem egyelőre nem zavart. Ronát annál inkább, mivel kezdett vacogni. Nos, nem sok hús van rajta, ami melegítse. Ekkor bejöttek vámpír barátaink. Na, erre kipattant rögtön a szemem. Szó nélkül odasétált a doki Ronához, majd fogta, vett tőle egy félfecskendőnyi vért, aztán fogott egy üvegcsét, amiben valami átlátszó lötty volt, abból szívott fel még egy kicsit, majd összerázta, aztán odalépett hozzám. Rámordultam, de ő mit sem törődve ezzel belenyomta a frissen vágott sebembe a tűt. Felszisszentem. Mart és égetett.
Ezután bejött két ápoló. Az egyik megfogta Rona ágyát és kitolta a szobából, arra emerről jöttünk. Láttam a lány ijedt tekintetét. Aztán az én ágyam is megindult, de a másik irányba. Fogalmam sem volt hova visznek.  Csak a plafonon lévő fényes csíkokat követtem. Lámpák villogtak és egyre ritkábban. Hirtelen friss levegőt éreztem. Kikerekedett a szemem, kitoltak az udvarra. Nem bírtam magamról, elkezdtem megint rángatni a láncokat, minden áron szabadulni akartam. A csillagok gyönyörűen látszottak. A hold vékony sarlóban csillant meg a sötétkék tengerben.
Sajnos nem tartott sokáig a látvány, mivel beértünk egy másik épületbe. Ott némi kacskaringózás után egy fém szobába vittek. Ott kaptam valami féle nyakörvet, amit eléggé meghúztak. Amennyire tudtam fölemelte ma fejem és szétnéztem. A hozzám közelebbi sarokban volt egy üres ketrec, ami nyitva volt. A vele szemközti sarokban pedig egy rottweiler kutya volt, akinek habzott a szája és őrülten rágta a rácsot. Rajta nem volt dögcédula, csak egy sima szegecses nyakörv. Az ágy mellett, ahol épp voltam, pedig egy kis elzárt rész. Alul valami fémmel volt elkerítve, felül pedig üveg volt. Tökéletesen látszódtak az alakok, még sem hiszem, hogy olyan könnyen be lehetne törni.
Éreztem, hogy hozzám csatolnak valamit, aminek lánc csörgése volt. Azzal fogtak, odatoltak a ketrec mellém, majd egyszerre lecsatolták a kezemről a láncokat. Még mindig sebes volt a sok rángatástól. Kapva a nagy szabadságomon, azonnal felültem és a vámpírok felé fordultam. Direkt nem akartam nekik esni, mert tudtam, hogy azonnal pofára esek. Nos, sikerült így is annyira megszédülnöm, hogy a túloldalra igényesen lepotyogtam. Bár annyi lélekjelenlétem még volt, hogy magam alá tegyem a kezem, ami ezt hittem megtart, de annyira le voltam gyengülve, hogy az oldalamra érkeztem. Ezek után fogtak és lábbal begurítottak a ketrecbe, ami tőlem kb 1 méterre volt. Lecsatolták a láncot és rám zárták a ketrecet, majd kiment az ápoló. Erre én valami nehezen hasra fordultam és föltérdeltem, de el is hánytam magam. Ennyit arról a csekély kajáról, amit nemrég ettem. Ebben a pillanatban kinyílt a szomszéd ketrec ajtaja és a roti az enyémhez rohant. Buzgón elkezdte szimatolni, majd morgott, ugatott, kapart és rágta a rácsom. Én csak szolidan morogtam.
Hirtelen egy mikrofonos hang szólalt meg. Ismerős volt. A doki.
-Nemsoká kinyílik a maga ajtaja is, addig van ideje átváltozni. Ez a kutya farkasok elkapására lett betanítva. –hallatszott az egyik fenti sarokból, az sem érdekelt melyikből. Jelen pillanatban élni nem volt kedvem, nem hogy harcolni egy kutyával. Igyekeztem összeszedni az erőm, de nem ment. Csak figyeltem az ebet, ahogy őrjöng. Ez egy idő után teljesen felidegesített. Ekkor már éreztem magamban az erőt, ahogy szétárad bennem. Éreztem azt a szert is, marta az ereim. Erre valami nehezen átváltoztam farkassá. Ekkor a kutya még jobban csaholt, én meg majdnem összeestem. Lihegtem, fájt mindenem.
Hirtelen egy zizzenést hallottam, a kutya pedig odébb ugrott, de nem messze. Ekkora kinyílt a ketrecajtóm. Fantasztikus… hajrá Kate, ne halj meg! Egy egyszerű kutyával soha nem gyűlne meg a bajom, de egy beszteroidozott kutyával, így harmat gyengén már igen.
A rottweiler egy pillanatra megmerevedett és nézett, én pedig felálltam és támadópózba vágtam magam. Jó vicc, mintha tudnék is harcolni. Ekkor a megtermett eb lassan közelebb jött a ketrechez. Az ajtónál leszegte a fejét. Én rámordultam, az pedig visszamorgott és felborzolt szőrrel megindult egyenesen befele hozzám. Erre én is felborzoltam a szőröm. Nagyobb voltam nála, de így még nagyobbnak tűntem. Mivel csak nem tágított, ezért fogtam és ugrottam felé egy kicsit, inkább csak dobbantottam az első lábaimmal és összecsattintottam a fogam. Erre megállt, én pedig majdnem eldőltem. Szédültem még mindig, tanultam újra járni. A roti nem adta fel, ismét meg akart indulni, de hamarabb tettem felé két bizonytalan lépést, amitől oldalra ellépett, de nem hátrált.
Én kimásztam a ketrecből és felé fordultam. Az eb leszegett fejjel nézett rám. Én is lehajtottam a fejem és oldalasan megindultam, hogy körbejárjam, közben vicsorogtam. Az fogta magát és a második lépésemnél ugrott kéthatalmasat és teli pofából harapott. A vállam találta el és fel is döntött. Felhördültem, majd a hasát hirtelen elkaptam és belemélyesztettem a fogamat, erre azonnal elengedett és odébb ugrott. Épp, hogy kicsit megharaptam, míg ő a vállam eléggé elrendezte. Rögtön felugrottam, bár remegett a lábam. Ezt kihasználva ismét felém iramodott és ugrott egyet. Azt hittem megint a vállam akarja, de a levegőben csattantak a fogaim, a lábamba pedig éles fájdalmat éreztem, majd hirtelen a földön voltam. Kirántotta alólam a jobb első lábam. Így is fájt a lánctól, de most.
Rá akartam fogni a nyakára, de a szájpadlásomba fúródott egy szegecs, ami a kutya nyakörvén foglalt helyet, így azonnal elengedtem, de a mellkasára sikerült ráakaszkodnom, miközben elkezdett rángatni. Azonnal elengedett és hátrált, de annyira belecsimpaszkodtam, hogy szó szerint felhúzott a földről, ekkor elengedtem. Elkezdett folyni a vér a mellkasából és zihált. Erre megindultam felé, egyenlőre csak sétálva. A kutya nekem ugrott, amit én egy oldalra ugrással kicseleztem, majd ráfogtam a nyakára. Éreztem, hogy a fogam átdöfte az ütőeret. Ekkor elkezdett vergődni, ami nekem hasznomra vált. Ahogy rángatózott lefogtam a földre az egyik lábammal és addig szorítottam a nyakát, amíg mozgott. Éreztem, hogy spriccel a vér, de szorosan tartottam, amíg jónak láttam.
Mikor már nem mozdult elengedtem és megvetően néztem a kis nézőközönségem felé. Azzal a zárt helységből ki is lépett egy ápoló, lánccal a kezében. Morogtam rá és felé fordultam. Vigyen ki, ha tud. Meg is indultam felé, de tőle egy méterre, mikor ugrottam volna rá, valaminek nekiütköztem. Egy nagyon nagy csattanással pattantam le az erőtérről és a földön kötöttem ki. Ellenben éreztem még valami másik ingert is, de el voltam zsibbadva az erőtértől, szóval kevésbé volt érezhető. Elektromos nyakörv, oké, így könnyű lesz kivinni. Nem ér, csalnak!
Odajött hozzám a férfi, rám csatolta a láncot, majd a grabancomnál fogva a vállára dobott és úgy vitt ki, egy pár saroknyira lévő szobába. Ott lerakott és két másik lánchoz kötött ki, amik a falhoz voltak erősítve, majd magamra hagyott. Pár perc után föltápászkodtam és óvatosan megráztam a fejem. Bár nem volt jó ötlet, megint majdnem elhánytam magam, viszont a látásom kitisztult valamennyire. Szétnéztem az egy személyes kis magánzárkámban. Nos, majdnem ugyan az volt benne, mint az előző lakhelyemen. Igaz, ágy nem volt, csak némi rongy, arra tudtam ráfeküdni. Nedves, nyirkos falak, huzat. Hát, nem egy szívet melengető hely, ez biztos.
Sóhajtottam, majd magam alá kapartam a rongyokat és összegömbölyödve lefeküdtem rájuk, már amennyire a láncok engedték. Nem volt se erőm, se kedvem visszaváltozni emberré. Próbáltam aludni, de inkább csak csukott szemű pihenés lett belőle. Legalább tudtam egy kicsit nyugodtan gondolkozni és pihenni, amire eddig nem igazán volt alkalmam. Tény, hogy baromira fájt a vállam és a lábam is,de viszonylag gyógyulgatott. A szerek lelassították a folyamatot, de még így is gyorsan gyógyulok.
Pihenés közben rengeteg dolog eszembe jutott.  Richarddal mi van, hol lehet. Rona jól van-e. Miért hoztak át és mi lesz most? Valószínű átkerülhettem a „B” szakaszba, ergo állatalak. Talán még mindig jobb, fene se tudja. A sok gondolkodás végül annyira lefárasztott, hogy félálomba kerültem. Még mindig több mint a semmi.