Ismét egy reggel. Második napja nem aludtam semmit, ami azért megviselt. Nem vagyok nagy alvó, de legyengültem. Éreztem a fáradságot, de nem tudtam aludni. Reggel, mikor kisütött a nap, Rona kezdett felébredni.
-Hogy vagy? –fordítottam el a fejem a lány felé. Az üvegesen tekintett vissza rám. És fáradtan.
-Azt hiszem… megvagyok. –válaszolt nyögvenyelősen.
-Mit csináltak veled tegnap?
-Én… nem tudom. –rázta meg a fejét és ekkor láttam a tarkójánál egy vékony kis vágást. Összevarrva. Jézusom, ezek kicsinálnak…
Belépett a doki. Hirtelen oda kaptam a fejem. Már nem olyan kifinomultak az érzékeim a gyengeség miatt, nem hallottam, hogy itt mocorognak az ajtó előtt. Kilestem, de semmi kocsi. Se tűk, se kaja Ronának.  Baljósan mosolygott rám a fehér köpenyes. Én morogtam és csúnyán néztem rá.
-Ideje szétnéznie az épületben. –köszönt jó reggeltet a vámpír, majd az ágyamhoz sétált, megfogta és elkezdett kifelé tolni. Utolsó pillanatban, mikor kitolt az ajtón, láttam Rona ijedt tekintetét. Én ideges voltam. Mocorogtam, téptem a láncaim, kevés sikerrel.
-3 nap nem volt elég? –nézett le rám a doki, miközben tologatott.
-Rohadjon ki a bele! –káromkodtam el magam, majd előre néztem. Sokat nem láttam. Üres folyosók, ajtók. Letettem a fejem és néztem a plafont. Elkezdtem kapkodni a levegőt.
Pár további kanyar után, egy szélesebb folyosóhoz értünk és bementünk egy szintén széles ajtón. Elkezdtem kapkodni a tekintetem. Mindenhol éles fények. Összeszorítottam a szemem. Ekkor egy döccenést éreztem, valaminek nekimentünk. Átnéztem a jobb oldalamra. Egy fém asztalon feküdt egy rángatózó lány. Elég kis növésű volt, sötét barna hajú. Próbálták lefogni, hogy beadhassanak neki valamit. Ekkor az én karom is elkezdték piszkálni. Próbáltam mozgolódni, amennyire a láncok engedték, de nem sikerült. Kapálóztam, de semmi. A kezembe döftek egy kanűrt egy csővel a végén. Felszisszentem és tovább kapálóztam. Erre lefogtak hárman, közben majdnem eltörték a kezem. Láttam, hogy a csövön keresztül átmegy a vérem a lányba, aki még mindig ordítozott, mint egy őrült.
Pár perc múlva a lány hirtelen, mint aki meghalt elernyedt, üvegesek lettek a szemei és meredten nézte a plafont, közbe csorgott a nyála. De még élt. Én kezdtem homályosan látni a vérveszteségtől. Mindkettőnknek beadtak valamit, aztán a közöttünk lévő csövet eltávolították, de a kanűrt benne hagyták a kezembe.
-Mindegyik mehet vissza a cellájába. –osztotta ki az ápolókat a doki. Bár elég merész volt őket így hívni. Engem egy fiatal, vékony hím vámpír kezdett visszatolni. Mikor beértünk a szobába éreztem, hogy Rona ott van, de nem láttam. Alig láttam valamit a csillagokon kívül.
Arra ébredtem, hogy a doki Ronát vizsgálja. Hirtelen felijedtem és csörögtek a láncok. Megszokásból fel akartam kapni a kezeim, de odaszegeztek a fémek.
-Áh, hát felkelt! –pillantott hátra a doki, miközben a macska lány szemét vizsgálta. Ekkor esett le, hogy aludtam. Bár nem voltam túl kipihent- Nyugalom, a tegnapi csak egy kis véradás volt. –fordult felém.
-Minek kellett annak a lánynak a vérem? –nyekeregtem érdes hangon.
-Nos, jó alany, nem akartuk elveszteni. Illetve, kíváncsiak voltunk egy farkas vérét elviseli-e egy madár. –hadonászott a kezeivel, mintha nem lenne fontos, majd kiment.
-Rona! Mennyit aludtam? –néztem felé.
-Átaludtad a napot. Este van. –nézett boci szemekkel. Ezen meglepődtem, bár nem csodálom, hogy elnyomott a buzgóság.
Hajnalban Rona mocorgására felfigyeltem. Nagyon elgondolkoztam. Ekkor valami ismerős illat csapta meg az orrom. Szimatolni kezdtem.
-Mit érzel? –nézett rám a szőkeség álmosan.
-Az udvaron is vannak alanyok? –tettem fel ijedten a kérdést.
-Nincsenek, csak akiket elszállítanak. –rázta meg a fejét.
-Hová?
-Vagy másik épületbe, de inkább az égetőbe. –erre a mondatára kerek szemekkel néztem.
-É-égető?
-Akik meghalnak, vagy el akarják őket tenni láb alól, oda kerülnek. Vagy gázkamra, ilyenek. –vont vállat. Én kifelé néztem az ablakon. A fákon kívül nem láttam semmit. De éreztem a lánynak a szagát, akinek tegnap a véremet adták.
Tányérok koccanását hallottam. Bejött egy nő két tányérral a kezében. Az egyiket Rona elé tette, a másikat elém. Nagyokat pislogtam. Mivel a fal mellé voltam betolva, ezért a belső kezemet kiszabadította a láncból, hogy tudjak enni, majd kiment. Lassan felültem. Isteni érzés volt végre ülni, de hirtelen úgy szédültem, hogy majdnem hanyatt vágódtam. A fejemhez kaptam. Hányingerem volt.
-Legalább ehető ez a cucc? –néztem a trutyira, majd Ronára.
-Megszokod. –vont vállat. Megfogtam a kanalat. Elég béna volt a kezem, napok óta csak ki van kötve. Először kifordult belőle a kanál. Utána lassan elkezdtem enni. Förtelmes volt az íze, keserű és pépes.
Mikor ezzel megvoltam, félre dobtam a tányért és kivettem a kanűrt a kezemből. Kellemes volt újra valamennyire szabadnak lenni. Félre dobtam a tűt és megpróbáltam leszállni az ágyról. Túl rövid volt a lánc, hogy leérjen egyáltalán rendesen a lábam. Rohadt élet! Fogtam és elkezdtem jobbra-ballra hintázni, hogy fölboruljon az ágy. Nos, amilyen nehéz volt a vaságy, ez nem akart sikerülni. A végére belefáradtam és feladtam. Megkopogtattam a falat. Tömör, ütni felesleges. Az ablak messze volt és rácsos. Kiút nem nagyon akadt.
Ekkor belépett a doki, aki furcsamód morcos napja volt. Lenézett a tányérra, majd rám. Idegesnek tűnt.
-Mi az dokikám? Megtaníthatná a helyieket főzni. –gúnyolódtam.
-Nem muszáj megenni! –úgy nézett rám, mint aki meg akar ölni. Mikor közelebb jött és lehajolt a tányérért láttam, hogy a köpeny alatt a keze be van kötve. Emellett igen érdekes szag csapta meg az orrom. Kikerekedtek a szemeim, és ha a lánc nem fog meg, azonnal elharaptam volna a torkát.
-Mit csináltak vele? –ordibáltam.
-Mi? –nézett rám értetlenül.
-Miért van bekötve a keze? Mit csináltak Richarddal? –ziháltam, szinte köptem a szavakat.
-Oooh, a vérfarkas, aki magával jött. –csillant fel a szeme. Megértette.
-Egyesével fogom kicibálni mindenkinek a beleit, ha hozzá mertek nyúlni. –teljesen megfeszültem, a lánc szinte remegett.
-Az a rohadt féreg meglógott. De ne aggódjon,hamarosan úgy is meg lesz. –vicsorgott felém és kiment. Én csak néztem az ajtót. Könnyesedett a szemem. Vettem egy hatalmas levegőt és hátra borultam. Észre se vettem, hogy eddig nem lélegeztem.
-Adta az ég. –motyogtam magamba. Legalább neki sikerült. Most már biztonságban lesz.
-Ki az a Richard? Nézett értelmetlenül Rona. Én mosolyogva fordultam oda hozzá.
-Egy ismerős. –csak ennyit mondtam, majd néztem kifelé az ablakon. Nem hittem el, hogy ebből ki tudott mászni. Örültem. Nagyon.
Nem sokkal később bejött két vámpír. Mindkettőnket elkezdtek kifele tolni a szobából. Én morogtam és elkezdtem kalimpálni, de visszakaptam a láncaim így hiába volt minden erőfeszítésem. Ronát előttem tolták. Nem mentünk messzire, hamar betoltak egy kisebb terembe. Tűk, szikék, minden volt ott, ami kell.
Egymás mellett megállították az ágyakat. Rona csak félénken nézett szét. Én meg még mindig téptem magam. Ekkor a lánytól vettek egy fecskendőnyi vért. Az szó nélkül tűrte. Utána közelebb lépett hozzám egy doki. Feltételezem az volt.
-Meg ne merje tenni. –figyelmeztettem. Ő nem törődött velem, így lazán hasba rúgtam. Elég morcos volt, mikor felállt.
-Fogják le! –adta ki a parancsot, mire két rohadék megfogta a lábam. Hát, ennyit erről. Ekkor fogta magát és elég mélyen belevágott az alkaromba. Felnyögtem, a vérem azonnal kiserkent és elkezdett kövér cseppekben lefolyni a kezemen. Ekkor beleszúrta a tűt, amibe Rona vére volt. Erre felordítottam, mert baromira fájt,majd éreztem,hogy a lány vére szétterjed bennem. Ezután csak úgy fogták magukat és kimentek. Szinte égett a kezem.
-Hogy a fenébe nem cuppantak rá a véremre? –gondolkoztam magamba, közben szorítottam a láncot. Rona csak nézett. Lassan elállt a vérzés. Ez heget hagy maga után, az fix. Később az égető érzés is elmúlt. Csak sóhajtottam, néztem a plafont és gondolkoztam. Még mindig. Fáradt voltam.