Még jó pár órán keresztül szenvedtem az ágyon attól, amit a doki adott. Eljött az este, amit a gyomrom is megérzett, bár a legkevésbé ezzel törődtem. Pontosabban akkor jöttem rá, hogy éhes vagyok, mikor Ronának behozták a vacsoráját. Nem igazán tudom mire hasonlított. Valami trutyi volt, meg víz. Hát, ettől az adagtól senki nem hízik el, az biztos. Én nem kaptam enni, bár nem is nagyon tudtam volna, hogy megenni, mivel ki voltam láncolva.
Egész éjszaka fent voltam, csak bámultam a plafont és őrlődtem. Nem voltam álmos, nem akartam aludni. Azon agyaltam végig, hogy az én hibám, hogy itt vagyok. Ezen felül Richardnak is baja származhat belőle. Na, meg ott egy városra való falka. Ott a vámpírvadászat, az ellenséges falka és egyre csak gyötörtek és gyötörtek a látképek és a gondolatok annyira, már azt sem éreztem, hogy zsibbad a kezem. Annyira szorítottam a láncaim.
Rona már hajnalban fent volt, és szobrot játszott. Tulajdon kép egész nap azt játszott. Néha mocorgott, forgolódott, aztán megint csak nézett ki a fejéből. Nem beszélt, ha nem kérdeztem. Én meg nem voltam csevegős hangulatomba. Bár ettől független sajnáltam.
Úgy dél tájt hozhattak megint valami trutyit. Persze szintén csak Rona kapott. Éreztem, hogy nem vagyok valami erős. Persze ehhez hozzá segített a kaja nélküliség és nagymértékben a „gyógyszerek”.
Ahogy tovább folytattam magamba a tanácskozást a délutánba, bejött a doki egy ápolónővel. A nyitott ajtón kiláttam a folyosóra. Egy kis kocsi állt ott, de nem láttam mi van rajta. Illetve egy-két géz tekercs és fecskendő villant fel. A doki szó nélkül odament Ronához, aki csak nézte, mintha természetes lenne és tűrte, hogy beadjanak neki valamit a kanűrön keresztül. Addig a nővér írogatott valamit egy lapra. Én hangosan morogtam.
Mikor a doki kész volt a morgásomra felfigyelve felém fordított a tekintetét.
-Nem volt elég a tegnapi? –nézett rám komolyan. Én még mélyebb torokhanggal morogtam- Nemsoká elkezdünk magával is dolgozni…-nézett le a dögcédulámra-… A35-ös. Már várom a munkát! –vigyorgott sunyin, aztán odakocogtatott a nővér csiptetős laptartójához, mire az lapot cserélt és írogatott tovább. Aztán kimentek.
-Rohadékok! –dünnyögtem- Mit adtak be neked?- kérdeztem Ronát. A lány lenézett a kanűrre majd megcsóválta a fejét.
-Rona, rajtad miket kísérleteztek eddig? –néztem mélyen a szemébe.
-Tudat módosító szereket. Azt hiszem. Meg reflex fejlesztőket. –akkor már kb értem miért ilyen nyugodt szegény lány.
-És mikor idekerültél, akkor sem próbáltál nekitámadni valakinek vagy ilyenek?
-Én… én nem szeretem az agressziót. Volt nem egy szobatársam. A legtöbben úgy reagáltak, mint én. Féltek. Rettegtek. Volt, aki megbolondult a félelemtől. Volt olyan is, aki hasonlóan, mint te, szabadulni akart. Felpörgette a szívét a gyógyszer és dührohamot kapott. Elkezdett habzani a szája, remegett, hánykolódott, aztán megmerevedett és ennyi volt. –nézett üveges szemeivel maga elé. Hát, neki is kijutott a jóból.
-És inkább elviseled?
-Nincs más választásom. Te hogy kerültél ide? –váltott témát.
-Otthon ültem és… aztán hirtelen a tévés szekrényemnek vágódtam, majd elhoztak. –fordultam el az ablak felé. Bánom, hogy miattam kell Richardnak is itt szenvednie. Rona szomorúan nézett rám.
-Én, illetve mi a barátnőimmel sétáltunk, mikor belebotlottunk két vámpírba éjszaka. Ők hoztak ide. –nézett ismét maga elé. Nos, belőle kis is nézem, hogy nem volt indítékuk idehozni. Egy egyszerű lány. Én más tészta vagyok.
Ez a kis beszélgetésünk után csend telepedett ránk. Bazi lassan telt az idő és bár egy napja sem vagyok itt, már tudom, hogy melyik repedés hol van a falon és merre kanyarog el. Ekkor a mellettem lévő csontkollekció elkezdett köhögni. Épp csak egyet-egyet. A penész gondolom, nem tesz jót neki. Ekkor valaki belépett az ajtón. Meglepetésemtől szóhoz sem jutottam.
-Áááh, Kate kisasszony! Hát ismét találkozunk. Legutóbb jól ott hagyott. –csóválta meg a fejét- a vérfarkas barátaival együtt. –nézett rám most már kevésbé csillogó szemekkel.
-Willy… miért nem esett le? Maga féreg!
-Vámpír! –javított ki.
-Nem adta fel a kísérletezést, mi?
-Ugyan, ez a helység, már akkor készülőben volt, de ott zajlottak az egyszerűbb dolgok. Ez viszont elég nagyszabású dolog.
-Mit akar? –csóváltam meg a fejem és mosolyogtam kissé sunyin.
- Á-á-ááá! –tartotta fel a mutatóujját- a meglepetéseket tilos előre elmondani, nem igaz? –vigyorgott.
-Alcott tud róla?
-Na, de kérem. A felét ő támogatja!
-Tud róla, hogy én itt vagyok?
-Idő kérdése, de tudomásom szerint nem. Én is ma kaptam nem is olyan rég az örömhírt, hogy maga is… besegít a kutatásokba. –túlzottan is megnyomta a „besegít” szót.
-És mi van, ha megszökök? –vetettem oda neki. Had agyaljon.
-Hm… nos, akkor maga kivételes tehetségekkel rendelkezik. De ez sajnálatos módon nem fog sikerülni. Végre az enyém, Kate! –az utolsó mondatot olyan hangsúllyal mondta, hogy még én is majdnem megijedtem. Volt valami furcsa csillogás a szemében, aminek nem örültem.
-Hogy rohadt volna szét, mikor meghalt. –morogtam rá. Erre ő csak felnevetett.
-Csak élvezze ki az itt töltött időt. Én is ki fogom. –nézett extra sunyin, majd kiment. Mikor kilépett még morogtam rá, utána felordítottam.
-Erre már nincs szó, még a féreg is túl visszafogott! –szitkozódtam.
-Kate? –szólalt meg halkan Rona. Róla el is felejtkeztem.
-Mi az?
-Szóval ez a neved. És farkas vagy?
-Talált. –néztem mereven az ajtót. Ez most totál letaglózott. Mi van, már az én agyam is átmosták, hogy nem tudok gondolkozni? Végül is jogos, ki más alapíthatta volna ezt az egész vackot. De még mindig nem értem én, minek kellek. Most már bosszú, oké, de alapjáraton?
Ekkor bejött a doki, megfogta Rona ágyát, majd elkezdte kifele tolni. Én csak morogtam, Rona meg halványan mosolygott. A doki csúnyán nézett. Hát azt hiszem nem lesz jó a viszonyunk. Sebaj, egyszer át fogom harapni a torkát.
Nos, volt jó pár órám, hogy gondolkodjak egymagam. Mikor hozták vissza Ronát… nos, nagyon ramatyul nézett ki. Ki volt tágulva a pupillája és az egész szeme. Mind a két keze ki volt kötve az ágyhoz és remegett. A keze véres volt, harapásnyomok látszódtak rajta. Kis éles fogak nyomai. Emellett a nyakán látszott még pár pötty. Tűszúrás gondolom, nem hasonlított vámpír általi harapásra.
Egyszerűen visszatolták az ágyat a helyére, majd kimentek.
-Rona, minden rendben? –tettem fel kicsit félénken a kérdést. A lány hirtelen felém fordította a fejét, majd felüvöltött. Mint egy őrült, úgy festett a hatalmas karikáival a szeme alatt.
-Eressz el! Tűnjetek innen! –kiabált saját magába. Megfeszítette az egész testét, vonaglott és ordibált. Miden féle őrültséget. Volt, hogy alább hagyott és csend lett, de pár perc múlva megint. Fél óra múlva hajlandóak voltak bejönni és adni neki valamit, amitől megmerevedett. Remegett és meg se mozdult, csak nyögött néha. Egy görcs volt az egész ember.
Bár már kezdett zsongani a fejem az ordibálástól, nem pont így akartam elhallgattatni szegényt. Furcsa volt így is látni a máskor oly szende lányt.
Pár órával később már csak mélyen és elernyedten aludt, én pedig a második napom kezdtem meg alvás nélkül.