Kezdtem magamhoz térni. Nem láttam semmit és nem is hallottam, de éreztem, hogy rázkódom. Nem tudtam hol vagyok, szinte egyik érzékszervem sem működött. Legalább is nem megfelelően. Pár perc múlva kezdtem nagyon tompa zajokat hallani, de látni semmit nem láttam. Annyit éreztem, hogy valami hideg helyen vagyok.
Nemsoká a hallásom nagyjából teljesen visszanyerte az erejét, ahogy a szaglásom is. De látni nem láttam semmit, csak a nagy sötétséget. Ahogy megpróbáltam megmozdítani a fejem, olyan éles fájdalom nyilallt bele, mintha tőrrel szúrtak volna le. Próbáltam mozgatni a tagjaim, de teljesen zsibbadtak és ernyedtek voltak. Rohadtul kiütött ez a szer.
Hirtelen valami csikorgó hangot hallottam és nekivágódott valaminek a hátam. Ekkor éreztem csak, hogy a csuklómon fém pántok vannak. Az ütéstől fájt a fejem és felnyögtem. Ekkor magam előtt megint nyikorgó hangot hallottam és fény szivárgott befelé. Homályosan láttam, de rájöttem, hogy egy teherautó vagy valami ilyesmi hátuljában vagyok.
-A vérfarkast az északi szárnyba vidd. –hallottam egy hangot. Aztán annyit láttam, hogy valami ember szerűség felém lépked, majd leakasztotta a csuklómat tartó láncokat a falról. Illetve a kocsi oldaláról. Hangos csörömpöléssel értem földet és felnyögtem, mikor leérkeztem. Fájtak a bordáim.
Szó nélkül fogott a srác és felemelt, majd a vállára dobott. Én teljesen öntudatlanul csüngtem rajta. Bár, nagyjából magamnál voltam, hatalmas erőfeszítésembe került egy kicsit is megmozdítani a tagjaim, nem hogy ellenkezni. A szememet is alig bírtam nyitva tartani, bár úgy is csak a földet láttam.
Pár méterrel odébb ledobott valami kocsira. Illetve ilyen tolhatós ágyra, azt hiszem.
-Áh, látom új alanyt hoztak. Még hozzá kettőt egyszerre. –hallottam egy érdes férfihangot.
-Igen doki. Ez alakváltó, a másik vérfarkas. A hímet elküldtük az északi szárnyhoz, ez meg úgy is ide való. –hallottam az elrablóm hangját. Elfordítottam a fejem, fájt és pacákat láttam. Megpróbáltam koncentrálni. Kicsit tisztult a kép. Valami elhagyatott és félig erdős helyen lehettem.
-Azt ajánlom, siessünk, ha magához tér morcos lesz. –csengett fel kissé gúnyosan ismét az érdes hang. Aztán megindultam ki tudja merre, be valami épületbe, mert csak a lámpák fényét láttam magam felett. Fehér falak és vakító fények.
Pár kanyar után valami sötétebb terembe toltak. Ott odalépett hozzám két nő. Már, amennyire láttam. Az egyik elkezdte leszedni a ruháim, a másik pedig a kezembe szúrt egy tűt. Ettől hirtelen felordítottam, mert nagyon mart. Vonaglottam, próbáltam kitépni a kezeik közül magam, de úgy nézhettem ki, mint egy vergődő lepke az üvegben.
Ahogy terjedt szét az anyag a testemben úgy korlátozott le. Éreztem, hogy megfeszül az egész testem, mintha görcsöt kaptam volna. Csak nyöszörögtem, mozdulni se tudtam. Míg szépen lassan szedegette le az egyik fehér köpenyes nő a ruháim, a másik elment valahova. Megnézték a fogaim, és egyéb általános vizsgálatot gyorsan elvégeztek. Mikor már nem volt rajtam semmi, akkor hozott vissza egy fehér köntös szerűséget, aki az imént elment. Aztán egy dögcédulát akasztott a nyakamba. Nem láttam mi van rajta. Majd mind két kezemet az ágyhoz láncolták, így toltak ki a teremből ismét a folyosóra, ahol megint csak a plafont és a fényeket láttam.
Úgy éreztem magam, mint egy kórházba, ahol épp műteni visznek. Amennyit láttam a helyből valóban egy lepukkant kórház féléhez tudnám hasonlítani. Néhány perc kanyargás és mászkálás után az egyik „nővér” betolt egy kis szobába, ahol volt egy másik ágy, rajta egy lány. Én abba a csekély kis szobába a gondosan berácsozott ablak mellé kerültem. Mikor betoltak, fogták becsapták az ajtót és eltűntek.
Összeszorítottam a szemem, enyhén megráztam a fejem, már amennyire tudtam és szétnéztem. Kopott fehér falak, egy közepes méretű rácsozott ablak, az enyémen kívül egy másik ágy és maga a szűk szoba. Hűvös volt, és kicsit nyirkos. Az egyik sarokba még a penész is betelepedett, mivel beázott.
Aztán átnéztem a szomszédomra. Ő engem nézett. Hosszú szőke hajú lány volt, valószínűleg egy korú velem, de nagyon ramatyul nézett ki. Beesett szemek, megviselt arc, csont sovány kezek. Az egyik könyök hajlatánál kanűr állt ki belőle. Szomorúan nézett rám. Neki csak az egyik keze volt az ágyhoz bilincselve, így könnyedén felkönyökölt.
-H…hol vagyok? –nyögtem lassan és halkan.
-A pokolba. –válaszolt vékony, nyugodt, de határozott hangon. Én csak pislogtam rá.
-Mi ez? Egy… kórház? –akadoztam, miközben felnéztem a plafonra.
-Az volt. De mostanság inkább kínzó kamra. –nézett végig a kis szobába. Megpróbáltam én is felkönyökölni, de a láncok hirtelen visszarántottak, olyan rövidre kötötték az ágyamhoz. –Szerintem pihenj. Szükséged lesz rá. –nézett rám sóhajtva.
-Minek? –nem értettem, de kezdett egyre magabiztosabb lenni a hangom.
-Bár, kétlem, hogy innen élve kijutsz. Senki nem jutott még ki. –dőlt hátra a párnájára.
-Érthetőbben. Hol vagyok? És mi ez? –végre tudtam mozgatni a kezeim, meg a lábam.
-Ez egy kísérleti intézet, a vámpírok üzemeltetik. Különböző célokból vagyunk itt. Rengeteg faj megtalálható itt, és mi vagyunk a kísérleti nyulak. A legtöbbjük alakváltó és vérfarkas. A legtöbbje nem húzza tovább 1-2 hónapnál, a szerencsétlenebbeket évekig itt kínozzák. Szóval ne számíts semmi jóra. Mind itt pusztulunk. –vont vállat a lány. Én csak kerek szemekkel néztem rá.
-Mi…Miért? Ki itt a főnök és miért folyik itt mind ez? Miért vagyok én itt? –kezdtem dühösen felemelni a hangom. A lány ismét vállat vont.
-Én több mint egy éve vagyok itt. Valószínű már nem sokáig vacakolnak velem sem. Vagy átkerülök a „B” szakaszhoz, vagy leselejteznek. –látta rajtam, hogy nem értem, így magyarázatot is adott- Két szakaszból áll ez a részleg. Az „A” szakasz az emberi szakasz, a „B” pedig, az állati alakodon való kísérletezés. A leselejtezés pedig különböző mérgekkel vagy egyebekkel történik, hogy még profibb gyilkos eszközt lehessen létre hozni. –hirtelen úgy éreztem magam, mintha egy filmbe, vagy akár mibe csöppentem volna. Talán a modern és a középkori kínzások idejébe.
-Hogy hívnak?
-Rona. De a bilétámon a G43 áll. Itt senkinek nincs neve, csak egy kódja. –én lenéztem az enyémre. A35.
-Mitől függ a kódneved?
-Elvileg a project neve és a számod, de nem tudni. –szétnéztem.
-Hogy bírod te ezt a helyet? –utálom, ha le vagyok korlátozva. Innen amúgy is rohadt gyorsan el kell tűnnöm.
-Megszoktam. És… talán feladtam. –mosolyodott el- Macska vagyok. Alakváltó. De teljesen felőrölt ez a hely, semmi szabadságom nincs már. –egy halvány könnycsepp futott végig az arcán. Bár nem volt még sok erőm, megfogtam a láncom és megpróbáltam eltépni. Éreztem, hogy horzsolja a csuklóm, de nem érdekelt. Felhúztam a lábam, mivel az szabad volt és próbáltam felülni. A láncok csak csörögtek, a dögcédula pedig ide-oda rángatózott a nyakamba, de semmi nem történt. Addig próbálkoztam, amíg ki nem melegedtem és pihegve elernyedtem.
-Felesleges. Tartogasd az erőd későbbre. –próbált nyugtatni.
-Nem adom fel! –leordítottam. Szegény lány megszeppenve elhallgatott én pedig folytattam a rángatózásomat. A végére annyira kifáradtam,hogy a kezemet alig tudtam megemelni. Ez a szer teljesen legyengített.
Ekkor eszembe jutott Richard. Hirtelen meglepett arcot vágtam, mintha szellemet láttam volna.
-Mi a baj? –nézett rám ijedten Rona. Ha nem hívom el magamhoz Richardot, akkor nem lenne itt. Az én hibám… mindent magamnak köszönhetek, megint belevittem valakit a hülyeségembe. Könnycseppek gyűltek a szemembe, de csak összeszorítottam a fogam, és megint elkezdtem cibálni a láncokat, az se érdekelt, ha feleslegesen. Már vérzett a csuklóm, addig rángattam a perecet.
Hirtelen az ajtón egy fehér köpenybe öltözött ember lépett be, mögötte az egyik nővér.
-Mi folyik itt? –nézett rám, én pedig zihálva, gyilkos szemekkel meredtem rá.
-Maga utolsó, szemétláda mocsadék! –kezdtem el szitkozódni, a mellettem lévő lány pedig csak csöndesen meghúzta magát.
-Ha nem hallgat el, akkor majd elhallgattatom én! –fenyegetett meg.
-Próbálja meg! –morogtam, majd felé köptem egyet.
-Nővér! Adjon neki egy toxint. –intett a mögötte lévő nőnek, aki tűvel a kezében berobogott. Amint mellém ért, fogtam és hasba rúgtam, de annyira, hogy ráesett Rona ágyára. A lány felsikított, a doki meg csak nézett kerek szemekkel.
-Tűnjenek a közelemből. –jelentettem ki morogva. Erre fogta, felsegítette a nővért, majd átvette tőle a tűt és óvatosan felém osont. Én teljes tüdőmből morogtam. Erre a doki oldalról próbált megközelíteni. Mivel oda nem ért el a lábam, próbáltam vonaglani, de hirtelen lefogta a bal kezem, de olyan erővel, azt hittem eltöri, majd beledöfte a tűt, mire én felordítottam és próbáltam szabadulni a kezei közül, nem sok sikerrel.
-Legközelebb ne kelljen bejönnöm! –nézett rám mérgesen, én pedig ziháltam. Fogalmam sincs mit adott be, de egyszerre lettem tőle kábult és megint, mintha görcsbe rándultak volna az izmaim. Elkezdtem izzadni kapkodtam a levegőt.
-Szóltam, hogy ne csináld. –szólalt meg halkan és megbánóan a lány. Nem válaszoltam rá, csak nyöszörögtem. Mintha a bőröm összehúzódna rajtam. Rettentő szar érzés volt.
-Ezt még rohadtul meg fogják bánni. –nyögtem a szavakat, mivel levegőt is alig kaptam. Rona csak megbánóan nézett, majd a penészt kezdte el bánatosan figyelni. Nekem közbe Richardon járt az agyam, hogy mi lehet vele és, hogy hogy a frászba fogunk innen kijutni, lehetőleg élve.