Fogtam magam, kiültem az ablakomba és néztem az éjszakai égboltot. Hamar sötétedett, bár még csak most kezdődött a tél, december közepe van. Szívesen méláztam a csillagok hada között, néztem a holdat és az utcát. Mindig is szerettem csendes megfigyelő lenni. Zenei aláfestésnek Three Days Grace-t hallgattam, méghozzá elég hangosan.
Gondolataim szövevényeiből egy ajtónyitódás zökkentett ki. Az ajtóm felé fordítottam a fejem,
Majd hamarosan ütődött bátyám lépett be rajta.
-Halkítsd már le ezt a vackot! –kiabált.
-Neked is, szia, de én tudod zenét szoktam hallgatni. –néztem rá unottan, mire ő csak hülye pofát vágott, majd becsukta az ajtót. Nem tudott érdekelni, méláztam tovább. Nem sokkal később hirtelen elhallgatott a zene és vak sötét lett a szobámba. Csak kintről jött be némi fény.
-Russel! Rohadtul értékelném, ha nem szórakoznál! –kiabáltam, mikor kinyitottam az ajtóm. Pont akkor nyitotta ki ő is az ajtaját és nézett ki.
-Álljál már le, elment az áram! –kiabált vissza. Csak sóhajtottam egyet és kijöttem a szobámból, majd leültem a sarokülőre és elkezdtem felvenni a cipőm.
-Hova mész? –bökte oda Russ.
-Semmi közöd hozzá, de amúgy sétálni.
-Ejnye, ilyen kislánynak, mint te nem szabad! –gúnyolódott.
-Kopj le. –nyúltam a kabátomért, majd kiléptem az ajtón. Miközben vettem fel a kabátom, bezártam az utcaajtót és elindultam random valamerre. Kicsit összezavarodtam az utóbbi napokban.
Ahogy sétálgattam hirtelen furcsa érzésem támadt. Mintha valaki figyelne, de nem csak ez. Volt valami más, valami megmagyarázhatatlan.
Már-már elértem a parkba, ott gondoltam kerülök egyet és megyek haza. Hirtelen egy fekete szövetkabátos emberre lettem figyelmes. Velem szembe jött. Én kihúzódtam az út szélére és csak bámultam előre felé.
Ahogy közelebb ért, láttam, hogy a suliból egy tanár.
-Miss Smith. –biccentett a férfi.
-Jó estét Mr. Harris. –motyogtam. Föci tanár volt. Igazából engem sosem tanított, de mindig is éreztem benne valamit, amitől más. Néha azt hittem én képzelem be magamnak, de
Észrevettem, hogy mikor elmegy, a folyósón néz. És mivel egy felé lakunk, egyszer-egyszer szembe találkozunk. A nevem is tudja annak ellenére, hogy nem a tanárom. Kezdem azt hinni, hogy tényleg begolyóztam.
Lassan elmúlt az a megmagyarázhatatlan érzés és mentem tovább. Bár csütörtök volt, lassan a hét végéhez közeledve, nem volt senki a parkban. Pár embert lehetett látni elvétve.
Ezután fogtam magam és hazabattyogtam. Eszembe jutott, hogy tanulni is kell. Ahogy beléptem az ajtón, láttam, hogy valami halvány fény jön ki a konyhából.
-Szia Lana! –szólt ki a konyhából anya.
-Szia! –köszöntem vissza, majd levettem a cipőm és a kabátom. –Mikor jöttél haza? –kérdeztem, ahogy beléptem a konyhába. Anya és Russel ült az asztalnál, középen egy gyertya.
-Még mindig nincs áram… -csóválta a fejét anya.
-Azt látom. Gyertyafényes vacsora? –vigyorogtam, majd odaléptem a hűtőhöz és vettem elő vajat. Odasétáltam a pulthoz, vágtam kenyeret és jobb híján ez volt a vacsorám, nem kívántam enni.
-Nem kéne betelefonálni? –nézett unottan anyára Russ.
-Már szóltam nekik, azt mondták megpróbálják minél hamarabb elintézni. Mosni kéne, vasalni, hogy lesz holnapra apátoknak tiszta ruhája? –hitetlenkedett anya. Na, ja, ő gondoskodott mindenről.
-Tényleg, apa hol van? –nyeltem le a falatot, miközben nekidőltem a pultnak.
-Lefeküdt. Fáradt és holnap szintén korán kel. –szólt anya, közben apa horkantott egyet.
-Hallom. –kuncogtam, majd benyomtam az utolsó falatot és bevonultam a fürdőbe.
Előkaptam a telefonom, hogy legyen valami fényforrás, majd valami nehezen előkapartam a pizsim és gyorsan lefürödtem. Mikor kész voltam bevonultam a szobámba és ledobtam magam az ágyra és néztem a plafont. Gondolkoztam ezen-azon, majd elnyomott az álom.

Reggel a szokásosan ment minden, ámbár a szüleim nem voltak otthon. Mostanában sajnos igen csak sokat dolgoznak, nem állunk jól anyagilag. Viszont úgy döntöttem, hogy sétálva megyek be a suliba. Nos, ez majdnem fél óra, de kilométer hiányom volt.
Ahogy kiléptem az ajtón, Tayson vakkantva fogadott.
-Hé, fiú! Rég láttalak, mi van? –simogattam meg a kutya fejét. Az csóválta a farkát és kibújt a kezem alól, majd az utcaajtóhoz ment. Én követtem, kinyitottam neki, majd elszaladt valamerre. Vállat vontam és bezártam az ajtót, majd sétáltam egészen a suliig. Feldobott, szeretek sétálni.
Ahogy beértem és felmentem a teremhez, pont akkor ért oda az osztályfőnököm, aki mellesleg a biosz tanárom is.
-Áh, Lana! Késtél.
-Jó reggelt! Dehogy tanár úr, hisz nem volt csengő. –mintha engem igazolt volna, pont akkor szólalt meg a kis korong- Látja! –vigyorogtam és beviharzottam a terembe, majd leültem.
A biosz terembe két padsor volt, amibe 3-3 ember fért el, a padsorok közt egy-egy csap, mivel egyben kémia terem is volt. Én a második sorban ültem középen, bal oldalamon, Hanna jobbon pedig Judy.
Óra közben, mikor majdnem elaludtam, Judy megbökött.
-Lana, te leadod a biosz fakot? –kérdezett csendben. Biosz tagozatos voltam, de fogalmam sem volt miért kellett még felvenni a bioszt fakultációba is, hogy plusz két órám legyen.
-Le, mert úgy sem értem a biokémiát. –vontam vállat- Te?
-Még nem tudom. Anya nem akarja. –sóhajtott.
-Judy, Lana! Meg tudja valamelyiktök mondani, hogy hogy lesz az ATP-ből ADP? –szólt ránk az osztályfőnök. Én gyilkos tekintettel meredtem rá, padtársam inkább csak bambult. Nem szerettem asz osztályfőnököm. Sőt, dupla órám volt vele péntekenként. Dupla ok, hogy leadjam a bioszt!
Lassacskán eltelt a nap, pedig 7 órám volt. Lehet, csak azért mert figyeltem, de ma is nézett Mr. Harris. Lehet üldözési mániám van.
Ahogy kiléptem az iskola kapuján, pont ott baktatott el Lucas.
-Szia! –intett és megállt.
-Szia. –köszöntem vissza, majd ahogy mentem tovább, ő is elindult. –Hát te? –néztem rá.
-Megyek haza. –vont vállat.
-Azt látom. Apropó, Tay ma megint az ajtó előtt fogadott.
-Gondoltam. –mosolyodott el halványan.
-Hogy? –kérdeztem vissza.
-Hogy megint kóborol. Rég volt, és mint észrevetted, szeret járkálni. –válaszolt. Éreztem mögötte egy amolyan burkolt beszédet. Ellenben már a parknál jártunk, mintha most gyorsabban telne az idő.
-De nem azt mondtad, hogy a munkád miatt nem vagy otthon nap közben?
-Ilyet nem mondtam, csak hogy hajnalban vagy este viszem el. –megfogott.
-Legyen. –vontam vállat.
-Gyanakvó vagy Lana. Szép. –mosolyodott el ismét. Én nem értettem, de ráhagytam. Lehet kicsit kattant a srác.
Ahogy mentünk tovább, szembe jött megint Mr. Harris. Csak biccentettem neki, ahogy ő is, de Lucast valamiért nagyon nézte. A srác szint úgy mereven viszonozta a pillantást. Hirtelen halk morgást hallottam. Azonnal oda kaptam a fejem és szétnéztem, de sehol semmi.
-Valami baj van? –nézett rám a srác, mintha mi sem történt volna.
-Semmi. –húztam félmosolyra a szám- Menjünk inkább. –mondtam, majd sétálgattunk tovább.
A házunk előtt elváltunk, és mindenki ment a maga útjára. Én csak ledobtam a táskám a szobámba és mentem összedobni valami kaját, mert egész nap nem ettem.