Sétálgattunk tovább. Egy pad mellett elhaladva elkezdtem a háttámláról leseperni a havat, majd eszembe jutott valami, így kis gombóccá gyúrtam össze. Megvártam, amíg Richard nem figyel és megálltam. Mikor hátra fordult, hogy megnézze, hol vagyok megdobtam a hógolyóval.

-Rossz ötlet volt. –vigyorodott el, majd lehajolt, hogy készítsen muníciót, ahogy én is kicsit odébb. Felkészültem a kezemben három hógolyóval, hogy csatázzunk. Mikor felegyenesedtem egy fehér csomópont a fejem mellett suhant el.

-Nem ér, nem készültem fel!

-Én se mikor te megdobtál. –vágta rá, majd felém dobott még egy hógolyót, ami eltalált a kezemen. Én próbáltam a vállára célozni, de odébb ugrott.

Játszottunk még pár percig, mint a gyerekek. Egyszer majdnem átváltoztam farkassá, mivel úgy érdekesebb, csak észbe kaptam, hogy a park kellős közepén vagyunk. Lehet nem kéne mindenki figyelmét magunkra vonni.

Richard megindult felém, én meg elkezdtem cikázni és próbáltam kikerülni, de egyszer csak megbotlott, és naná, hogy rám esett. A kb térdig érő hóba érdekes volt landolni úgy, hogy én voltam alul. Feltápászkodott négykézlábra és kb 30 centiről bámult a képembe. Hirtelen leblokkoltam, utána kicsúsztam alóla, illetve felültem, ő pedig felállt.

-Bocs. –nyújtotta oda a kezét, a másikkal pedig a tarkóját vakarta. Elfogadtam a kezét és felhúzott. Igyekeztem magamról „leporolni” a havat. Konkrétan lehetetlen vállalkozás volt.

-Túlélem, ha nem fázok meg. –mosolyodtam el.  Csak bólintott, aztán mentünk tovább.

A park végéig együtt mentünk, majd elköszöntünk egymástól és mentünk a dolgunkra. Richard szerintem vissza a falkához, én pedig Lucyhez. Nem elég, hogy magyarázkodnom kell neki, még ez a ruha dolog is.

Mivel nem volt kedvem sétálni, bementem egy kisebb mellékutcába, ahol senki nem lát és felvettem farkas alakom. Megráztam magam, majd a park végétől elindultam barátnőm lakása felé.

Útközben sokan megnéztek, volt, aki félt tőlem. Erre nem sok kutya mászkál. Főleg ekkora. Igaz, a belvárosban aligha tartanak ebet. Ahol Lucy él ott több van. Sokszor volt már baj belőle, mivel ő is alakváltó.

Ahogy a járdán ügettem, szembe jött velem egy kislány és az anyukája. A kislány felkiáltott, kitépte magát az anyja kezéből és odarohant hozzám. A nő rohant utána.

-Kutyuuus! –állt meg előttem. Én csak néztem rá. Nos, majdnem kutyus.

-Lisa, hagyd békén, még megharap! –fogta meg a kezét és elkezdte húzni. Ahogy a szemembe nézett éreztem a természetfeletti erőt. Halkan megmordultam és odébb léptem. A nő csúnyán nézett rám, majd szó nélkül odébb állt. Én még néztem utánuk egy kis ideig, majd mentem tovább.

Lucy egy külvárosi kis kertes házban lakott. Illetve nagy kertes házban. Egy egyedül élő lánynak sose értettem minek ekkora. Ő azzal magyarázza, hogy boszorkány és ehhez sok hely kell. Ha ő mondja, elhiszem.

Ahogy odaértünk elkezdtem kaparni az ajtót és nyüszögtem. Pár perc múlva Lucy ajtót nyitott. Két lábra álltam, a nyakába raktam az első lábaim és elkezdtem nyalogatni, farok csóválás közben. Ez amolyan ölelés volt.

-Neked is, szia Kate. –mosolyodott el, letörölte a nyálat, majd levette ez első lábaim a nyakából. Fogtam magam, beljebb kocogtam és felvettem kevésbé bundás alakom, majd ledobtam a kabátom. Ő addig bezárta az ajtót.

-Örülök, hogy látlak! Bocsi, hogy eddig nem tudtam eljönni, de most jöttem haza a kórházból, meg átjött Richard és…

-Mi? –vágott közbe Lucy.

-Mi mi? –néztem rá értelmetlenül.

-Richard. Átment hozzád? Mikor? És miért? –kérdezősködött, aztán gondolot egyet- Csinálok teát, addig ülj le az ebédlőbe. Bólintottam és leültem. Barátnőm pár perc múlva meg is hozta a két csésze citromos teát.

-Köszi. –bólintottam és kortyoltam egy kicsit. Forró volt, szóval hagytam a dolgot. –Mit akarsz tudni? –bámultam a teámba, majd felemeltem a tekintetem.

-Mi van Richard és közted? És mi történt mióta nem találkoztunk?

-Hát… -kezdtem bele- a kórházba minden nap bejött meglátogatni, meg hazakísért. Igazából ennyi. Meg… -elhalkultam és motyogva folytattam- meghívott egy bálba.

-Mi!? –csillant fel a szeme- Juj, alakul már valami.

-Nem! Csak, nincs, aki elkísérje, ennyi. Ezért jött ma át. Mármint táncolni tanított. –próbáltam a legsemlegesebben nézni rá. Hát, de tényleg így történt. Nem?

-Csók, egyéb?

-Lucy!

-Mi van?

-Persze, rögtön le is fekszem vele, mi?

-Nem én mondtam. –nézett rám sunyin. A homlokomra csaptam. Hagyjuk.

-Szerelmes vagy belé? –nézett a szemembe Lucy. Azt hiszem most gondoltam teljesen át ezt az egészet.

-Nem. –válaszoltam bizonytalanul.

-Kate, ne hazudj. –intett le.

-Jó, lehet, tetszik… egy kicsit. De ennyi.  Hé, te is megnézed a pasikat!

-Hát… ja… -nézett oldalra. Oké, ez gyanús.

-Lucy! Te bepasiztál? –néztem rá vigyorogva.

-Nem, dehogy is! Csak… izé. Mondjuk úgy, hogy helyes volt a srác, aki hazakísért.

-A falkából? Hogy hívják?

-Zack. –mondta halvány mosollyal. Nem mondtam rá semmit, csak belekortyoltam a teámba egy sunyi mosoly keretében. Ellenben támadt egy ötletem, amit későbbre hagyok.

-Lucy, lenne egy kérésem. –fordítottam kicsit komolyabbra a szót- Mivel én nem vagyok az a csajos fajta, segítenél nekem ruhát találni, meg egyebek a bálra? Meg a hajam meg kéne csinálni, meg… kérlek. –néztem rá szépen mosolyogva.

-Jézus, alkalomhoz illően kiöltözött Kate. Ezt nem hagyhatom ki. –nézett sunyin.

-Ezt igennek veszem… de semmi extra, csak az alap! –kötöttem ki. Nem akarom, hogy minden vackot rám kenjen.

-Persze, persze. –mosolygott és kortyolt a teájából. Azt hiszem, kezdhetem elásni magam…