Lassan kinyitottam a szemem. Bár,még homályosan láttam,éreztem egy bizonyos kórházi szagot. Próbáltam a fejemhez nyúlni,mivel eléggé fájt,de félúton megakadt a kezem. Oldalra billentettem a fejem és láttam,hogy ik vagyok láncolva egy fehér,rácsos áhgyhoz. Éreztem,hogy valami megfogja a másik kezem,erre azonnal odafordultam. Felpattanttam és sikítottam.
-Kate! -szólt rám hirtelen Richard. Azt sem tudtam hol vagyok és mi történt velem. Szaporán kapkodtam a levegőt,majd előre dőltem és a fejemet fogtam.
-Minden rendben? -tette a lábamra a kezét a vérfarkas sárc.
-Persze,semmi gond.Csak...álmodtam. -néztem rá. Még mindig remegett a kezem és kicsit a hangom is. Most már viszont volt annyi lélekjelenlétem,hogy szétnézzek. Valóban egy kórházban voltam. Elég kicsi szoba volt,csak egy ágy volt benne,azon is én feküdtem. Velem szemben egy kis ablakon lehetett kilátni a kórház udvarára. Mellettem pedig Richard méregetett aggosalmas tekintettel. Egy-két helyen látszódtak a kötözései. Az ezüst okozta vágás nem gyógyul olyan gyorsan,mintha mással ejtenek sebet egy vérfarkason.
A nyakamhoz kaptam. Alcott fognyomát még mindig éreztem a bőrömön. Bár már biztos nem látszott úgy,nekem még égette a bőröm. Gondoltam egyet és lerántottam magamról a takarót,majd letettem a lábam az ágyról és féloldalasan ültem Richard felé.
-Mit tervezel? -nézett rám gyanakodva.
-Hol vannak a ruháim? -néztem szigorúan a vérfarkasra,miközbe elkezdtem piszkálni a katétert. Rühellem a kórházakat,a tűket meg mégjobban. Minnél hamarabb ki akartam szedni magamból azt a kis szúrkáló izét,amitől folyton libabőrös leszek.
-Nem! -nézett rám szigorúan Richard.
-Nem fogok itt maradni! -jelentettem ki és tovább piszkáltam a tűt. Mikor éreztem,hogy mozog,rögtön tiszta libabőr lettem.
-Kate,már kb másfél napja kómába voltál. -közölte velem a srác a tényt. Erre abbahagytam a tű piszkálását,de nem sokáig.
-Nem érdekel. Nem fogok itt maradni! Ha belepusztulok se maradok ebbe a hipószagú börtönbe,tele tűkkel! -néztem mérgesen az infúzióra,majd egy rántással kiszedtem magamból a tűt. Kicsit felszisszentem és vérzett is a kezem,de nem érdekelt. Fogtam magam és felálltam. Éreztem,hogy nincs rendes egyensúlyom,de nem érdekelt elindultam előre. Csak az volt a gond,hogy dőltem is tovább.
Ha Richard nem fog meg,akkor elég szépen pofára estem volna.
-Nem érdekel mit akarsz,itt maradsz. -ügyeskedte át a kezét a vállamhoz,a másik kezével meg a térdhajlatomnál fogva lekapott lábról. Durcás képet vágtam és karba tettem a kezem.
-Hogyneee,doktor úr... -forgattam a szemem,aztán megpróbáltam kiugrani a kezei közül,kevés sikerrel- Richard,engedj el! -kezdtem követelőzni. Ő csak megrándította a vállát,aztán letett az ágyra.
-Nem vagy még jól. Margaret intézte el ezt a szobát,az orvosok nem fognak zavarni. Rá se fognak jönni,mi is vagy. -magyarázta Richard. Oké,ez engem nem hatott meg.
-Értsd meg,nem fogok itt maradni! Utálom ezt a helyet! -néztem rá kicsit dühüsen.
-Kate. Te félsz a tűktől? Meg a kórháztól? -nézett rám enyhe vigyorral. A rohadt életbe,kell nekem itt ordibálni a hülyeségeim. Enyhén elkerekedett szemmel néztem,aztán az ablak felé fordultam.
-Csak egyszerűen nem szeretek itt lenni. -erre bezzeg még sunyibb lett a vigyora- Ne keresd a bajt. -vetettem unott tekintetet fel,mire ő csak elmosolyodott,aztán felállt.
-Hova mész? -egyenesedtem ki hirtelen. Olyan lehettem,mint egy kislány,akit az apukája itt akar hagyni a kórházban. Ő pedig a világ minden kincsét meganá,hogy vele maradjon. Jesszusom.
-Mert,ne menjek? -volt valami abba a nézésbe,ami nekem nem tetszett.
-Csak...izé...Hogy van Lucy? És hol van? -kezdtem el kérdezősködni.
-Megvan. Az egyik falkatag hazavitte,most otthon gyógyítja magát. Ő azt mondta,hogy rendben lesz. -erre csak bólintottam egyet,aztán magam elé néztem.
-És te? -kérdeztem valamivel halkabban,majd felnéztem rá.
-Túl élem. Pár helyen be vagyok kötözve, igazából ennyi. -amit én nem hiszek el,meg ő sem gondolja komolyan,de legyen. Ekkor eszembe jutott valami.
-Velem mi történt amúgy? Annyira emlékszem,hogy fáj a fejem és összesek. -jártattan az agyam.
-Tulajdon képpen ennyi volt. Bevittünk a barlangba,Margaret pont ott volt,aztán inkább behoztunk ide,mert ha valami nagyobb bajod lesz,akkor itt el tudnak látni.
-És te mióta vagy itt? -mint egy kíváncsi kisgyerek.
-Nem rég jöttem be,gondoltam megnézlek,hogy vagy. -most jöttem a fél hetessel,persze. Aztán csak bólintottam egyet.
A kis társalgásunkat Margaret doktornő zavarta meg. Gyors léptekkel bejött,és kinyitotta az ablakot,aztán rögtön jött hozzám.
-Richard,kérlek kimennél? -nézett a srácra,aki már állt is fel és megindult kifelé.
-Na,hogy vagyunk? -nézett rám a doki. Mielőtt Richard kiment,még gyorsan visszaszólt.
-Túl jól van,doktornő!
-Kuss! -kiabáltam utána idegesen. Aztán leesett,hogy Margaret ott áll előttem. Vissza fordultam és vigyorogtam.
Csak a fejét csóválta,aztán ránézett a kezemre. Gondolom látta,hogy véres,aztán meg az infúzióra vándorolt a tekintete.
-Ez mi? -emelte fel a tűt,amihez kapcsolódott a vékony kis csövecske.
-Egy tű? -néztem rá teljesen ártatlanul és a kezem magam mögé raktam.
-Kate kisasszony,ilyet nem csinélhat! Na,had tegyem vissza. -kezdett el felé közelíteni.
-Nem! -húzódtam hátrébb- Nem kell,már teljesen jól vagyok,nem kell!- tiltakoztam hevesen. A doktornő csúnyán nézett rám,aztán nem szólt semmit, csak kicserélte a kötéseim. Végül kifelé menet becsukta az ablakot.
-Mikor mehetek haza? Már jól vagyok. -néztem rá esdeklően.
-Holnap délután. -jelentette ki.
-Mi?! De én addig itt halok meg! -túrtam a hajamba az egyik kezemmel.
-Ugyan,nem olyan vészes ez a hely. Különben is,itt lesz Richard. -erre kicsit unottan néztem Margaretre.
-Szerintem már elhúzta a csíkot... -motyogtam.
-Mióta bekerült ide,itt gubbasztott maga mellett. -fordult sarkon,majd kiment a szobából. Csodálkozva néztem utána,aztán megint csak magam elé bámultam.
Pár perc után fogtam magam és hátradőltem az ágyon. Gondolkoztam a történteken és azon,amit a doki mondott. Bár,én kétlem,hogy egész nap itt ült volna,de nem tudom. Sok minden járt a fejembe,ráadásul fájt mindenem.
Ahogy gondolkoztam tovább,eszembe jutott,amit azelőtt álmodtam,hogy felkeltem volna. Talán csak azért álmodtam ezt,mert tényleg kórházban vagyok.
Megráztam a fejem és inkább felpattantam,majd elkecmeregtem az ablakig. Elég széles párkány volt ahhoz,hogy felüljek rá,így a hátam a felhoz támasztottam,a térdem felhúztam és úgy bámultam lefelé az udvarra. Bár nem volt ott sok érdekes dolog,elmerengtem.
Az zökkentett ki,hogy Richard bejött a szobába. Először az ágyra nézett,majd láttam,hogy kicsit elcsodálkozik,utána szétnézett a szobába és megtalált. Csak mosolyogtam rajta.
-Már azt hittem megszöktél. -mosolyodott el,aztán letelepedett az ágyam melletti székre.
-Mivel az ajtón keresztül észre vesznek,ott nem próbálkoztam,az ablak meg rácsos. -mutattam a hüvelykujjammal magam mellé- Na,meg ebben a göncben kicsit sem lenne fura. -néztem le magamra. Tipikus kórházi rongy volt rajtam,amit össze lehet kötnő. Úgy fogtam én is a derekamnál,hogy ne csússzon le rólam. Mivel meztelen voltam alatta,érdekes lenne...
-És ez neked akadály,hogy elszökj? -mért végig kicsit furcsán a srác.
-Jogos. -bólintottam,majd kuncogtam egy kicsit,aztán csak néztem lefelé az udvarra. Alig volt lent 1-2 ember.
-Tudsz már rendesen menni? -nyikkant meg Richard. Csak ránéztem és bólintottam.
-Akkor lemegyünk sétálni? -mosolyodott el.
-Ühüm! -vigyorodtam el és is,majd leugrottam az ablakból és elindultam az ajtó felé. Richard meg utánam. Tökre belelkesedtem. Végre kiszabadulok kicsit a négy fal közül,ha nem is mehetek el. Sétálni meg amúgy is szeretek.
-Várj,ezt vedd fel. -nyújtott oda Richard,egy kabátot. Elvettem tőle,azátn megindultam lefelé.
-Te nem fogsz így megfázni? -néztem rá. Rajta egy pulcsi volt csak.
-Ettől a kis sétától nem. Amúgy is te vagy alul öltözve. -nézett végig rajtam,aztán én is. Egy vékony rövidujjú rongy,ami térdig ért. Hát..valóban nem volt sok.
Kb 5 perc alatt le is értünk. Mivel a másodikról kellett lebvattyogni. Kicsit hideg volt ugyan,de engem nem zavart,sőt kellemes volt. Még a hó is elkezdett szálingózni.
-Milyen kellemes csend van. -jegyeztem meg és elindultam előre. Csak úgy elkezdtem sétálgatni,Richard pedig mellettem lépegetett.
Per percig így sétálgattunk,aztán Richard megnyikkant.
-Öhm...lassan itt a karácsony és lesz egy gála,amire meg vagyok hívva. Lesz pár alakváltó is,de nagy részben vérfarkasok. És...igazából nincs ki elkísérjen. Lenne esetleg kedved? -nézett rám. Egy pillanatra eléggé megdöbbentem,és meg is álltam,aztán gondolkoztam.
-Hát...izé...de nem is tudok táncolni,meg... -magyaráztam ott mindent össze vissza.
-Megtanítasalak? -mosolygott rám. Na ne,ez komoly? Valahogy,ez annyira nem passzol hozzám. Szépen kiöltözve,rendbe tett hajjal,kényelmetlen cipővel kicicomázva. Ez biztos én vagyok?
-De...és... -kezdtem el megint zagyvaságokat beszélni,aztán csak bólintottam egyet. Richard csak mosolygott. Én me éreztem,hogy ég az arcom. Francba már! Ennyire hülye is csak én lehetek.
-És ha elrontom? -néztem rá,mikor lehiggadtam.
-Miért rontanád el? Amúgy se esznek meg érte.
-Vagy ki tudja. -néztem magam elé,aztán tüsszentettem egyet.
-Na,menjünk vissza,mielőtt megfázol. -fordult meg a srác,én meg mentem utána.
Lassan felértünk. Közbe is ezen a bálon,vagy min járt a fejem. De hülye vagyok,hogy belementem. Mikor felértünk,vissza adtam a kabátot a vérfarkasnak.
-Aztán ne szökdöss nekem. -vigyorodott el.
-Majd próbálok. -eresztettem el én is egy enyhe mosolyt,miközben leültem az ágyamra.
-Na,most megyek,mert még van egy kis dolgom,de lehet még este benézek. -mosolyodott el halványan,mire én is.
-Várj! -jutott eszembe valami,és a mellettem lévő szekrénybe elkezdtem turkálni. Gondoltam itt lesz a cuccom,és talált! Fogtam a kulcsom és odadobtam neki. -Holnap légyszíves hozol be pár ruhát?
Eleinte elég érdekesen nézett Richard,aztán zsebre tette a kulcsokat és felvette a kabátját.
-Persze. -nézett rám,majd intett és kiment. Elmosolyodtam rajta,aztán fogtam magam és visszaültem az ablakba gondolkozni.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
