Tényleg megálmodtam. Milyen jó is volt...hm... ~  2012 februári.

Álmomban minden más volt. Együtt voltunk, egy helyen. Odamentem hozzád, Te pedig örömmel jöttél felém. Nyakadba borultam, s örültem, hogy újra láthatlak!  Bársonyos szőröd beszívta apró könnycseppjeimet, mit Érted hullajtottam. Sörényedbe túrtam, s úgy öleltelek, mint még soha! El sem hittem, hogy újra láthatlak, hozzád érhetek. Mennyei mámor járta át testem. Azt gondoltam mostantól minden más lesz! Elviszlek magammal, oda, hol csak ketten lehetünk. Te meg én. Egy olyan helyre, hol már nem zavarhat senki, és újra egyek leszünk, mint egykoron. Szárnyalhatunk a szelek szárnyán, újra repülhetünk az akadályok felett, s ismét egy ritmusra ver szívünk. Nem választhat el tőlem semmi! Megígértem neked, hogy nem engedlek el soha. Még is elvesztettelek, de most újra itt vagy, velem! Hisz itt vagy karjaimban, látlak, érezlek. Örökké veled szeretnék lenni! Nekem csak Te számítasz. Ekkor felfigyeltél valamire a fák közt. Én is odanéztem, de csak valami szürkésfehér árnyat láttam elsuhanni. Nem volt jó előérzetem, s még jobban hozzád bújtam. Féltem, hogy mi történik. Nem értettem semmit, de egyszer csak felébredtem. Kellemes érzés töltött el, hogy tudtam, nemsoká tényleg együtt lehetünk, nem csak álmomban! Pár perc múlva rá kellett jönnöm. Ez valóban csak álom volt. De oly' valóságos volt, hogy lehetett ez mind hamis? Hova tűntél ismét? Álom, álom, édes álom! Kérlek, jöjj vissza hozzám! Had lehessek vele csak még egy percig! Had öleljem át ismét kedves lovacskám nyakát. Had túrjak sörényébe, s érezzem bársonyos szőrét. Had bújjak oda puha sörényéhez. Csak még egyszer utoljára! Hisz még oly sok mindent nem mondtam el Neki...