Fuh,igazából ezt nem tudom sehova besorolni. xD Nem tudom mikor írtam. Talán ezt is tavasszal még. Ez is farkas alakos.

Mindenki mélyen alszik körülöttem, csak én vagyok fent. Csak az én láncom csörren, meg a sötét éjszakában miközben felállok. Oly szépen világít fent az ég tengerében a hold. Csodás ezüst korong, mi megvilágít e sötét helyen. Hiába nézek végig, társaim mind láncra vert kutyák, kik lehet, nem élvezik az emberi bánásmódot, de elfogadják, mit adnak nekik. Mind azt teszi, amit diktálnak nekik, mint bárányok mennek utánuk. Én vagyok az egyetlen, aki ellen áll mindennek, és nem tűröm meg magamon a láncot. De hiába tépem, hiába küzdök ellene, a vas darabok nem repednek szét, még éles fogaim közt sem. Ez ellen is csak én küzdök, csak én fordulok szembe a sorsommal. De hiába sétálok fel, s alá nem találom a megoldást, a kiutat. A hideg fal és a merev vas fogva tart, akár mennyire ellenkezek is. Fáradtságomba néha lefekszek, de aludni nem birok, lelkem nem hagy nyugodni. Hirtelen távoli dallam suhant át az éjszakán. Farkas üvöltés volt, mi felkeltette érdeklődésem, s kizökkentett gondolatmenetemből. Csöndesen hallgattam mit suttogott a szél fülembe, ezzel elhozva testvérem szavait. Néhány csendes perc után válaszoltam, hosszan és mélyen tudattam fajtársammal létem. Bár nem válaszolt, tudtam eljutott hozzá az üzenetem. Csendesen helyeztem fejem a lábaimra, s csak néztem a gyönyörű teliholdat mi megvilágította ezt a mocskos helyet ahol voltam. Fehér bundámon ezüstszínbe tört meg a hold színe. Lassan lehunytam sárga szemeim, bár nem szenderedtem el, mint oly sokan körülöttem. Csak csendesen élveztem a hold sugarait, mik bundám simogatták.