Nos,egen. Ez volt az első. Talán 2010 telén. Avagy 2011. (mármint január vagy február) Ez egyébként ilyen "farkas alakos én."

Feküdtem és néztem a fém kapcsokat, ami összekötötte a két mellső lábam, és nyakam a fallal. Magamba fordultan és elkeseredetten...még nem a hold fénye rám vetődött,ami a rácsok közt fúródott át. Felnéztem...felnéztem és vonyítottam. Haragomban a láncokat kezdtem el tépázni. Ahol értem ott próbáltam szétroppantani hegyes fogaimmal, mindhiába...nyakamon éreztem, hogy valami megszorul. Belefáradtam...egy könnycsepp hagyta el szemem,mikor felemeltem fejem, hogy az ezüst korongot láthassam az égen,mi oly szép fényben úszott. Láttam benne az együtt töltött időket...és őt is. Mindent, ami eddig történt, mi jó volt s rossz. Élettelenül estem vissza a földre, miről nemrég álltam fel. A rácsok nyikorogtak, valaki belépett a cellámba. Láncom levette a falról, és vitt valahova. Vitt, de nem érdekelt hova. Csak egy átlátszó üveggömböt hagytam magam után, mi földre érésekor több ezer darabra hullott. A hold ezüstfénye úgy tört meg rajtuk, akár a tó víztükrén. Lassan távolodtam az üveggömböktől, s tudtam, többé már nem látom őket, se kit szeretek. Hirtelen éles fájdalom nyílalt az oldalamba, de csak tűrtem, mozdulatlanul. Lassan lehunytam sárga szemeim. Utoljára gondoltam vissza a sok szép emlékre, miket együtt éltünk át. Közbe éreztem egy érzést...a lelkem lassan távozott a testemből. De megérte, mindezt csak azért, hogy megismerhettelek.