Ahogy a falnak dőltem le is csúsztam ülő helyzetbe.
-Rohadt életbe… - motyogtam, és még mindig a nyakamon volt a kezem. Fájt a két kis pötty, amiből még mindig szivárgott a vér. Ráadásul szédültem is a vérveszteségtől. A fejemre szorítottam mind a két kezem, mintha össze akarnám roppantani, úgy szorítottam, közben becsukott szemmel ingattam a fejem. Próbáltam ezt az egészet felfogni. Fájt mindenem, szédültem és azt sem tudtam, hogy jussunk ki innen. Nem épp fényes helyzet.
Mocorgást hallottam, de nem nyitottam ki a szemem, még nagyon szédültem.
-Kate? –hallottam egy női hangot. Erre már levettem a kezem a fejemről. Kinyitottam a szemem, halványan elmosolyodtam, de nem néztem Lucy-re.
-Itt a csodás felmentő sereged. Alig élsz, Richard is most lett kiszipolyozva. Ezt nagyszerűen megcsináltad,gratula Kate… - fogtam meg az egyik kezembe a láncot,amivel ki voltam kötve a falhoz,majd ledobtam magam mellé.
-Mi történt? –nézett szét Lucy, közben a fejét fogta. Szerintem, ahogy végignézett rajtunk, meg a termen, elég sok képkocka összeállt neki.
-Miért kellesz nekik? –kérdezett rá, most már összeszedettebben. Csak vállat vontam a kérdésére.
-Richard?
-Még él… - néztem rá, bár így ülve nem sokat láttam.
-Húzzuk el a csíkot… - állt fel a falnak támaszkodva.
-És még is hogyan? Én K.O. vagyok, te szintén plusz még cipeljünk egy vérfarkast a hátunkon? Van egy halvány sejtésem, hogy nem fog összejönni… - néztem fel rá, de elég hideg pillantással válaszolt a barátnőm. Elkezdett valamit mormolni, aztán valami szikra pattant el a karperecemen. Az ólom már így is vörösre kidörzsölte a kezem, néhol már kiserkent a vérem. Ahogy tovább próbálkozott a lány, csak pattogtak a szikrák, hol az én láncaimnál, hol az övéin, hol teljesen máshol.
-Lucy, hagyd abba! Még a végén ránk gyújtod az egészet. –szóltam rá, mire ő a falon lecsúszott ugyan olyan ülőhelyzetbe, ahogy én voltam.
-Nem bírok összpontosítani. –csóválta meg lassan a fejét és a homlokára tette a kezét. Közben Richard barátunk is kezdett magához térni. Gondolom neki is fájt a nyaka. Tök jó, most mind a ketten úgy nézünk ki, mint két szivacs.
A falnak támaszkodva valami nehezen feltoltam magam álló helyzetbe. Eléggé inogtam és görnyedt voltam, de próbáltam megállni két lábon.
-Meg vagy Richard? –néztem rá. Egy ideig csak mocorgott, aztán hajlandó volt meg is szólalni.
-A fenébe már… - sose volt káromkodós fajta.
-El tudod tépni a láncokat? –muszáj minél hamarabb kijutni innen.
-Mindjárt… - motyogott, aztán pár percig még majdnem mozdulatlan volt. Utána hirtelen elkezdte tépni mindkét kezével a láncot, ami el is szakadt. Vas… csoda, hogy kispórolták. Aztán leszedte a lábairól is és leugrott a kínpadról. Igaz, hirtelenjében meg kellett támaszkodnia. Gondolom neki sem tett jót a vérveszteség.
Lassan oda andalgott hozzám és egy mozdulattal kitépte a falból az ólom láncokat. Az mellékes, hogy pár láncszem és a karperec még rajtam volt, de legalább szabad voltam. Nyöszörögve ment tovább Lucy-hez, közbe az oldalát fogta. Oda is kaphatott pár késszúrást. Lucy karperece úgy, ahogy volt lejött. Most már mind a hárman szabadok voltunk. Nagyszerű! Következő szint: Juss ki a kínzó szobából! Ez elég érdekes lesz. Lássuk csak: egy támolygó alakváltó, egy szétlyuggatott vérfarkas és egy égetett boszorkány. Nem szép esélyek a vámpírokkal szemben.
Nem tudom, hogy született meg a fejemben a gondolat, de fogtam magam, és valami nehezen elbotladoztam az ajtóig. Zárva. Gratulálok Kate, megint megmutattad mennyi eszed, van! De egy próbát talán megért.
Visszafordultam a többiekhez, csak néztek. Vajon miért, senki nem ennyire hülye. Lucy az ablakot nézte, de azon jó, ha egy 6 éves gyerek kifér. Persze, csak olyan, ami át tud folyni a rácsokon. Szóval ez is kilőve.
Richard szó nélkül megindult és tapogatta a falat. Bár nem túl biztosan, de ahogy mászkált, egyszer csak megállt. Leguggolt és megpróbált valamit felfeszíteni. Felszisszent, de azért csak folytatta. Mire sikerült odabotorkálnom, addigra felfeszítette a padlót, ami alatt egy kis ajtó lapult.
-Ezt honnan tudtad? –néztem rá.
-Megérzés. –nyögte ki a választ. Miért érzem, hogy hazudik?
-És egy ilyen ajtót csak úgy őrizetlenül hagynak? –nézett kicsit unottan Lucy. Jogos volt a kérdés.
-Menekülő útvonal. –nyitotta fel az ajtót Richard- Lefelé. Ez az alagút az erdőig visz.
Vonakodva, de Lucy lekecmergett. Én is valami nehezen, majd Richard is. Megindultunk az alagútba, bár nem sokat láttam. Fáklya csak nagyon elvétve volt, és az sem adott túl sok fényt.
Lucy ment előle, aztán én bandukoltam, majd Richard botladozott a legvégén. Ő járt a legrosszabbul. Bár egyikőnk sem nézett ki fényesen. Hirtelen magam mögül egy elcsukló hangot hallottam. Hátra néztem és félig guggolt mögöttem a vérfarkas. Visszamentem, a kezét átvettem a vállamon és felhúztam.
-Nincs messze. –próbáltam bíztatni. Ő nem válaszolt semmit, csak elindult és lehúzta a kezét a vállamról. Legszívesebben pofon vágtam volna. Teszi itt a nagy macsó állatot, pedig mindjárt összeesik.
-Richard! –szóltam rá, de ő csak ment tovább. Ha nem most, de ezért még felpofozom. De inkább csak utána mentem és egymás mellett mentünk tovább. Ha megint összeesik, akkor legalább megfogom. Illetve próbálom.
Kb 2 órás kínszenvedés volt, mire valami fényt kezdtem látni a kis utacskánk végén. Nagy nehézségek árán végre kilyukadtunk egy barlang bejáratánál. Az erdő másik felén…
-Ez most komoly, hogy el kell még menni a falka rejtekhelyéig? –néztem Richardra. Ő csak bólintott. Azt hiszem én, most leszek öngyilkos…
Újabb kb 1 óra mászkálás után kezdett ismerős lenni a terep.
-Ez már a falka területe?
-Igen. –válaszolt Richard. Már mind a hárman a végét jártuk. Fáradtak és sérültek voltunk. Ráadásul itt a tél és nem volt valami meleg.
Ahogy tovább mentünk, lassan kezdtem meglátni a barlang bejáratát. Megörültem és mentem tovább, de hirtelen elkapott megint a szédülés. Egy pillanatra meg álltam.
-Minden rendben? –tette a vállamra a kezét a vérfarkas.
-Mindjárt ott vagyunk Kate! –állt meg Lucy is.
-Nincs baj. –ingattam meg a fejem, de nem kellett volna, még jobban zsongott. A fejemhez kaptam és összegörnyedtem. Rettentően fájt a fejem és minden valahogy olyan valószerűtlennek tűnt. A következő dolog, az az volt, hogy éreztem, hogy összeesek és csak a sötétséget, láttam. Hallottam, hogy Richardék magyaráznak valamit és próbálnak felkelteni, de nem ment. Annyira tudatomnál voltam, hogy fel akartam kelni, de utána már semmit.