Vettem egy mély levegőt, majd eltoltam magamtól Richardot. Ő szó nélkül elengedett. Mivel még csak most kezdett sötétedni, ezért még pont elég időm volt, hogy elinduljak Lucyért. Ökölbe szorítottam a kezem.
-Menj haza. –intettem a velem szemben lévő srácnak és elindultam haza.
-Hé, hova mész? –szólt utánam.
-Hármat találhatsz…. –motyogtam idegesen.
-Kate, várj már! –futott utánam- Egyedül akarsz oda menni? Eszednél vagy?
-Kit vihetnék? Eddig is egyedül voltam. –nem volt kedvem vele veszekedni.
-Egy vérfarkas falka alfája vagyok… -válaszolt Richard kissé unottan.
-Nem fogok senkit veszélybe sodorni! Te is inkább húzz el innen. –kezdtem gyorsítani a tempón, de a srác tartotta a tempót.
-Nem foglak magadra hagyni egy sereg vámpírral szemben. –itt megálltam.
-Nem fogsz miattam meghalni! Hagyj békén! –nyújtottam ki a kezem, hogy meglökjem, de Richard elkapta a kezem. Próbáltam kitépni a szorításából, de nem engedett.
-Ne most akarj verekedni… -kezdtem el morogni, miközben ráncigáltam a kezem.
-Te fogod magad megöletni, ha egyedül mész oda. –nézett rám szúrósan a srác.
-De akkor Lucyért és magamért halok meg! –téptem ki a karom egy erős rántással a kezei közül, majd hátráltam két lépést.
-Az én döntésem, hogy megyek-e.
-Mész ahova akarsz, de nem velem! Nagylány vagyok, sok mindent túléltem már, tudok magamra vigyázni! –vetettem oda neki, majd sarkon fordultam és elkezdtem hazafelé futni. Nem akartam, hogy miattam, legyen baja. Nem elég nekem Lucy? Nem akarom még azt a balfácánt is megmenteni.
Pár perc alatt lihegve értem haza. Meglepetésemre egy csomag fogadott az ajtóban. Csak felkaptam és bevittem, majd ledobtam a kanapéra. Amilyen gyorsan csak tudtam, összekaptam magam, de mivel kíváncsi voltam, ezért kinyitottam a dobozt. Végre megjöttek a fegyverek, amiket rendeltem! Nem jön rosszul a tűzerő. Felvettem mind a két fegyvertokot. A Berettát a derekamhoz, a Glock 17-est pedig a vállra szíjazható tokba tettem. Két kés volt a két alkaromon, egy pedig a jobb bokámnál. Fel voltam készülve, már amennyire lehetett.
Vettem egy mély lélegzetet és kiléptem az ajtómon. Lesiettem a lépcsőn, mielőtt még valaki megtalál a hülyeségeivel. Mikor kiértem a kocsimhoz, szétnéztem, hogy senki nem figyel-e. Ezt egy-két vérszívóra vagy Richardra értem… Mivel tiszta volt a terep, beszálltam a kocsimba, és elindultam a városba.
A külvárosba laktam, nem messze, szóval kb 10 perc az út. Innen kb még ugyan ennyi a vámpír negyed. Nem nehéz kitalálni, miért kapta ezt a nevet ez a terület. Csak úgy hemzseg a szúnyogoktól. Nem is szeretek idejönni, csak, ha muszáj. Mondhatni ez olyan helyzet.
Akár merre néztem, mindenhol csak villódzó fények. Hol étterem, hol szórakozóhelyek. És komolyan szeretnek ide jönni az emberek? Szerintem a nagy része nincs tisztába vele, hogy hova jön. Aztán már bánhatják. Ahhoz képest milyen sűrűn látogatott helyek ezek, kellemesen el lehet tüntetni akár egy gyilkosságot.
Kb 10 körül leparkoltam egy sikátor közelében. Bár csütörtök este volt, így is elég sok ember mászkált az utcákon. Állítom, hogy ennek több mint a fele vámpír. Vagy talán valami féle likantróp, esetleg boszorkány.
Kiszálltam a kocsiból és elindultam a sikátorba. Kicsit ideges voltam, de segond. Volt egy ajtó a végében, jobbra. Afelé indultam meg, mikor valakinek láttam az árnyékát. Azonnal előkaptam a Berettát és az illető torkának, szegeztem, és majdnem meghúztam a ravaszt.
-A rohadt életbe Richard, majdnem szétlőttem a fejed! –kiabáltam rá, a srác meg csak feltette a kezét.
-Ne légy ilyen agresszív. –mondta nyugodt hangon.
-Ne legyen? És ha egy vámpír állt volna mögöttem? Majdnem a fejedbe ürítettem a tárat. –motyogtam idegesen, miközben eltettem a pisztolyt- Mi a frászt keresel te itt?
-Miért kell neked mindig vitatkozni?
-Mert nekem van igazam. Menj már haza, Richard!
-Kate! Vérfarkas vagyok! Nem fogok összeomlani, amint meglátom egy vámpírt!
-Nem, de nincs is fegyvered, hogy azonnal leszedd, igaz?
-Igen, de… - félbeszakítottam.
-Akkor nincs miről beszélnünk. –megfordultam, léptem párat és nyúltam a kilincsért. Ekkor Richard mellém ugrott farkasként és lenyomta a kilincset az egyik mancsával. Én csak meglepetten néztem rá.
-Nem vagy eszednél.
-Az idő telik. –szólt és megindult befelé, ahova egy lépcső vezetett le a pincéig. Mielőtt belépett volna, elkaptam a grabancánál és visszarántottam.
-Hova megy a kutyus?
-Engedj el! –kezdett kapálózni, ekkor elengedtem.
-Nem akarom, hogy miattam, essen bajod. Elég baj a nekem, hogy Lucy is miattam került ilyen helyzetbe. –fordultam az ajtó felé. Ekkor Richard az orrával megbökte a kezem.
-Tudok magamra vigyázni. –e kicsit elmosolyodtam és bólintottam. Remélem tényleg a segítségemre lesz, és nem esik baja.
Elindultunk lefelé a lépcsőn. Vak sötét volt, csak nagyon keveset lehetett látni. Mivel jobb a szemem, mint egy átlag embernek, ezért láttam valamit is. Volt a fal oldalán 1-2 fáklya, de nem voltak meggyújtva.  Nagyon csendben voltunk. Richardnak néha csak a körme kopogott, nekem meg egyszer kétszer a cipőm sarka. Igaz, edző cipő, de ennek is van egy minimális hangja. Bár, ha a vámpírok hallani akarnak, akkor már rég tudják, hogy itt vagyunk. A lépcső volt olyan széles, hogy egymás mellett elfértünk. Hirtelen hallottam valami neszt, és ahogy láttam, a mellettem sétálgató vérfarkas is észlelte. Egyszerre a fáklyák meggyulladtak, mintha mutatták volna az utat. Most már biztos tudják, hogy jövünk.
-Ez jó jel? –nézett szét Richard.
-Nekünk nem. –válaszoltam tömören. Elég hideg volt itt lent. Ahogy mentünk lefelé, úgy hűlt a levegő.
Egyszer csak elfogyott a lépcső és két irányba széles folyosó vezetett egy-egy keskenyebb boltíves bejárattal. Láttam, hogy Richard rám pillant, de fogalmam sincs, merre menjünk. Ecc-pecc, kimehetsz. Elindultam balra, a vérfarkas pedig utánam. Nem sokkal később ez a folyosó elkanyarodott jobbra, és aztán még 4 elágazás volt. Oké, ezt nem hiszem el, kész útvesztő. El akartam indulni az egyik folyósóra, de hirtelen mintha valami erőtér utamat állta volna. Nem tudtam előre menni, egyik folyosóra sem. Se visszafelé.
-Mi a frász folyik itt? –motyogtam. Ekkor a jobb szélső folyosóból elő lépett egy férfi. Nálam kb egy fél fejjel magasabb volt, rövid barna hajú. A 30 éveibe járhatott, mikor meghalt. Így saccra 500 éves.
-Üdvözlöm önöket! Sajnos, utuk itt véget ért, nem engedhetem tovább kedves vendégeinket. –kezdett el tiszteletteljesen magyarázni. Kicsit unottan előhúztam a Berettát és ráfogtam a srácra.
-2 választásod van. Vagy lepuffantalak, vagy elhúzod a csíkot.
-Ne kelljen távozásra invitálnom magukat. –hajtotta lejjebb a fejét, mint aki elszontyolodik. Kibiztosítottam a pisztolyt, majd lőttem egyet a szíve felé, de a golyó a testétől kb 5 centire elpattant. Erőtér, ciki. Léptem egyet hátra, Richard pedig megindult előre, de a vámpírtól nem messze megdermedt. Mintha megfagyott volna az idő. Felnéztem a vámpírra, csak a kezét nyújtotta felé. Valamiféle szürkés köd járta át a keze körüli levegőt egy kör alakban. Szinte ködszerű volt. A farkas csak dermedten morgott a vérszívóra. Mikor az ökölbe szorította a kezét, a vérfarkas összecsuklott és nyekkent egyet, mintha oldalba lökte volna valami.
-Richard! –kiáltottam oda, de meg se szólalt. Fogtam az egyik késem és beledöftem a vámpírba. Ahhoz képest, hogy nem dobókés, egész jól repült. Mivel megoszlott az energiája, így nem tudott annyi figyelmet fordítani az erőtérre és könnyedén átment rajta a kés. A nyakát majdnem kettévágta, ennek köszönhetően hátra esett, s az erőtér megszűnt a vérfarkas körül. Amíg nem tudott mozogni kiszedtem belőle a kést és bele eresztettem 2-2 golyót a fejébe és a szívébe, hogy biztos megpusztuljon. Mikor visszafordultam Richardhoz, már tápászkodott fel.
-Jól vagy? –guggoltam le mellé, mire ő megrázta magát.
-Kutya bajom. –bólintott és felállt, ahogy én is.
Tovább mentünk az egyik folyósón keresztül. Alig volt 1-2 ajtó, de mindig elágaztak az utak. Ha egyszer kijutok innen, akkor labirintusosat fogok játszani. Tuti mindig én fogok nyerni.
Ahogy gondolkoztam hátulról hallottam valamit. Hátra fordultam, de azt láttam, hogy Richard nyekkenve és földet egy háló fogságába. Fegyvert fogtam a nagy semmire, de rám is háló vetődött, csak hátulról. Ekkor értettem meg, hogy miért nem tudja szétszedni a hálót Richard. Le volt súlyozva és ólom volt beleszőve. Legalább is nekem, neki gondolom ezüst. A Berettát elejtettem, a Glockot meg nem értem el. Alig tudtam mozogni az ólomtól. Richard is csak morgott. Én is.
-Ez a kettő az ötösbe megy. Ott üres mind a két hely. –hallottam az egyik vámpírt. Nem láttam, mivel mögöttem állt és nem nagyon tudtam elfordítani a fejem.
Pár méterhúzkodás után bevittek minket egy kőből épült kis szobába. Két oldalt egymással szemben volt három bilincs. Richarddal könnyű dolguk volt, csak rápattintották a nyakörvet és kész. Tőlem elvették az összes fegyverem, de addig ügyeskedtem, hogy át tudtam változni farkassá. Így kicsit könnyebb volt a dolgom.
Mikor kibogoztak a hálóból neki akartam ugrani az egyik vámpírnak, de a lazán egy kézmozdulattal a falnak csapott. Nyekkentem egyet, aztán lecsúsztam a földre. Ott rám pattintották a nyakörvet és kivonultak.
-Jól vagy Kate? –próbált közelebb jönni Richard kevés sikerrel. Nem engedte a lánc.
Valami nehezen feltornáztam magam ülő pózba, aztán megráztam a fejem és összeszorítottam a szemem.
-Túlélem, csak jussunk ki. –a vérfarkas csak bólintott. Felálltam, bár kicsit ingatagon és elkezdtem járkálni. Szétnéztem, de még csak egy árva ablak sem volt a teremben. Aztán észre vettem, hogy a hím engem figyel.
-Mi az? –kérdeztem unottan.
-Még nem láttalak farkasként. –erre nem szóltam semmit. Sürgősen ki kell jutnunk valahogy, hogy ha nem itt akarjuk feldobni a talpunk. És még ki kell hoznunk Lucy-t. Leültem és elkezdtem gondolkozni. Aztán az ajtóra néztem és eszembe jutott