Csak csendben kávézgattunk. Én speciel elvoltam a magam kis gondolataival. Richard fogalmam sincs, min gondolkozott, vagy ilyenek. Nekem sok mindenen járt az eszem. Ezen az egész Williemes dolgon, hogy miért törtek be a házamba, na meg Richardon. Várjunk… Richardon miért? Hirtelen kicsit megráztam a fejem.
-Valami gond van? –kérdezett rá a srác. Én válasz kép megint csak megráztam a fejem. Lassan iszogattam a kávém. Még kellemesen meleg volt. Becsuktam a szemem és élveztem a nyugalmat. Egyszer csak furcsa érzésem támadt, és kinyitottam a szemem.
-Miért nézel? –szegeztem Richardhoz a kérdést, mire ő csak vállat vont. Én felhúztam a szemöldököm.
-Csak rád néztem. –tudatta teljes nyugalommal. Én még is éreztem a hangjában valamit, de nem törődtem vele. Még volt egy kortyom. Azt felhörpintettem, aztán a mosdókagylóhoz vittem a bögrém, és beletettem. Richard is felállt és odajött hozzám, és ő is beletette a bögrét a kagylóba. Mivel számomra ez egy kicsit közel volt, hátrébb léptem egy lépést. Léptem volna többet is, csak a fal nem engedett.
-Hát, én igazából még pakolnék tovább… -kezdtem bele, mert elküldeni nem akartam, mert az elég ciki lett volna. De… na, igen, hogy mondd meg valakinek, hogy le akarod pattintani? Igaz, én nem elküldeni akartam, de nem is akartam befogni házimunkára. Igaz, nem is rossz ötlet.
-Segítsek rendet tenni? –nézett rám mosolyogva. Aranyosan mosolygott. Kicsit kisfiúsan, de még is férfiasan. A rohadt életbe, Kate!
-Ha már így felajánlottad. –vontam tök komolyan vállat. Aztán elindultam az előszobába. Sóhajtottam egyet, majd elkezdtem pakolni. Richard szintúgy.
Kb fél másodpercenként kérdezgetett, hogy mit hova. Na, ja, látszik, hogy Lucy automatikusan pakolt mindent a helyére, ahol volt. Richard már nehezebb eset volt.
-A váza hova? –kérdezett rá már megint. Csak mosolyogtam.
-Rakd a szekrényre, ami a sarokba van. –igazítottam el, aztán pakolásztam a TV körül. Mikor kész voltam felálltam és megfordultam, hogy megnézzem, Richard mit csinál. Túl jól sikerült. Hirtelen két gyönyörű smaragd gömbbel néztem farkasszemet. (Szó szerint, milyen irónikus.) Elakadt a lélegzetem. A testünk kis híján összeért, ahogy az orrunk is. Mikor észbe kaptam hátra akartam lépni, de a TV távirányítójára ráléptem és megcsúsztam.  Ennek következtében hirtelen hátra vágódtam, egy halk sikoly kíséretében. Elég nagyot dübbentem a földön.
Mikor félig fölültem, hirtelen a hátamhoz kaptam, de el is vettem onnan a kezem, mivel pont a gerincemre estem, eléggé fájt.
-Nagyon megütötted magad? –guggolt le mellém Richard.
-Túlélem. –vágtam rá, pedig jól megütöttem a gerincem- De, ha még egyszer így mögém mersz lopakodni, esküszöm, hogy megtanítalak repülni. Max megfog az egyik fal. –kezdtem el felállni. A srác csak nevetett rajtam. Nem hiszi el, de tényleg megteszem. És.. na, megijedtem!
-Jól van, bocs. –mentegetőzött. Aztán végig nézett rajtam tetőtől talpig. Nem értettem mi van. Aztán én is végignéztem magamon, nem vettem észre semmi furcsát.
-Mi van? –néztem rá, majd ismét magamra.  Semmi különös nem volt rajtam, csak az a batár nagy póló, amit pizsoma ként használtam. Ekkor hirtelen leesett, mi van és elvörösödtem. Hirtelen a homlokomra is csaptam.
-Ez most komoly, hogy mióta itt vagy én ebbe a pólóba flangálok? –néztem rá kicsit ingerülten. Richard csak hevesen bólogatott. Huh, én megverem.
-De nyugi, szerintem jól áll. –vigyorgott rám. Oké, itt betelt a pohár.
-Figyelj! Ne szórakozz velem, beállítasz ide, korán reggel, felkeltesz, aztán megijesztesz, még hátra is esek, most meg ez. –kezdtem el felemelni a hangom és már majdnem ordibálni, majd belevertem egyet a falba.
Egyet pislogtam a kezem tiszta fehér volt a faltól, meg a sok portól. A falba egy elegáns lyuk tátongott, ennek köszönhetően átláttam a szomszéd szobájába.
-Öm, hupsz…? –néztem halálos nyugalommal a lyukat, majd oda állt mellém Richard és ő is szemügyre vette az alkotásom.
-Ez igen. Ha szólsz, akkor hozok egy box zsákot.  
-Ne idegelj, mert a fejeden is egy ilyen lik lesz, ha nem hagyod abba. –fenyegettem meg szúrós tekintettel.
-Nem eszik olyan forrón a kását. –emelte fel a kezét ártatlanul.
-Majd megtudod… -motyogtam és bevonultam a szobámba átöltözni. Magamra csuktam az ajtót, hogy eszébe se jusson bejönni. Lehet ezzel egy kicsit elvetettem a sulykot. Kicsit nagyot ütöttem a falba? De nem is volt olyan nagy az erő. Na, mindegy.
Gyorsan előtúrtam egy egyszerű fekete felsőt, meg valami farmert. Egy kisebb időmbe beletelt, mire találtam a rumliba egy értelmes ruhát, de sikerült! Mikor mindennel kész voltam a fegyveremért mentem. Szeretem magam mellett tudni. Felvettem az éjjeli szekrényről, de mikor felegyenesedtem láttam egy piros pöttyöt a falon. Elkerekedett a szemem, majd megfordultam és a szembe lévő ház ablakából láttam megcsillanni egy fegyvert. Többre nem volt időm, mert hasra vágtam magam. A golyó a fejem fölött suhant el, egyenesen a falba. Sikerült szétlövetnem a falam. Megint. Hurrá! Sok-sok taps nekem.
Richard gondolom hallhatta a lövöldözést, mivel berontott az ajtón.
-Hasra! –ordítottam rá, mielőtt kilyuggatják. Okos fiú, rögtön azt csinálta, amit mondtam neki. Én odakúsztam, az erkélyhez, majd a falnak vetettem a hátam. Ő szintén odajött hozzám.
-Mi történt? –nézett rám.
-Majd nem lyukat ütöttek a búrámon. –feleltem idegesen. Rám lőnek a saját házamban! Azért már még is! Óvatosan az erkély ajtajánál kinéztem, hogy még ott áll-e a barátunk. A fegyvert nem láttam csillogni. Oda lőttem egyet az ablakhoz, erre kaptam vissza egy golyót. Oké, még ott van. És hogy szedem le? A francba!
-Ki tudod lőni? –szegezte felém a kérdést Richard.
-Innen? Bajosan. –ingattam meg a fejem, aztán támadt egy ötletem- Szólj be a zsaruknak,hogy lövöldöztek.
-Az nem felesleges?
-Ha mellettem életben akarsz maradni, akkor csináld azt, amit mondok! –szóltam rá, közbe leadtam még egy lövést. De egy újabbat hallottam. Ezúttal az erkély rácsainak csapódott neki a golyó. Richard közben felkapta a telefont és hívta a rendőröket. Ha hamar ideérnek, legalább eltiplizik a barátunk. Viszont, ha nem jönnek, ki tudja, meddig ácsoroghatunk itt. Ráadásul szétlőhetik a fejünket.
Richard csak annyit mondott, hogy lövöldözést hallott. Ha elkezdenek a lakásomból nyomozási helyszínt csinálni, én valakit agyon ütök.
Kb 5 perc alatt kijöttek a zsaruk. Remélhetőleg a vendégünk elhúzott. De ez nem jó jel, hogy rám lövöldöznek. Azt hiszem.
-Látom, sokan szeretnek. –jegyezte meg Richard, mikor belépett a szobámba.
-De még mennyire. –ültem le az ágyamra. Ő leült mellém.
-Mit keresel még mindig itt? Szét is lyuggathattak volna miattam. Legutóbb is megmentettél. Ellátták a sebeim, és ott maradhattam a falka menedékhelyén. Pedig én csak egy alakváltó vagyok.  Nem is ismersz. –néztem bele két gyönyörű smaragd zöld szemébe. Elvarázsolt a látvány. Akár órákig is tudnám nézni ezt a két csodaszép számpárt.
-Nem tudom. Talán szeretem a veszélyt. –vont vállat mosolyogva. Ezen én is elmosolyodtam és csak megcsóváltam a fejem. Igaz nem adott rendes választ, de nem is kerülte ki teljesen.
Felálltam, felvettem az övre csatolható pisztolytáskám, majd egy vékonyabb kabátot és elindultam az ajtó felé. Richard kicsit érdekesen nézett rám.
-Jössz sétálni? –mosolyogtam halványan. Ő csak felállt és követett. Igaz a házam úgy nézett ki, mint amin most ment át egy tornádó, de sebaj. Richard is felvette a kabátját, aztán lementünk együtt sétálni. Kell egy kis nyugi is.