Már nem tudom mióta ott vártam a szobába. Minden egyes pici részletét áttanulmányoztam. Rohadt unalmas volt. Egyszer csak belépett az ajtón egy negyvenes évei körül járó nő. Felültem az ágyon.
-Jó napot! Örömmel látom, hogy jobban van. –feltételezem ez a doki. Barna haját kontyba tűzte a tarkóján. Fehér orvosi köpenye még rajta volt. Ez alatt piros pólót és egy laza farmert viselt.
-Jó napot. Gondolom maga Margaret. –néztem rá közönyösen, mire ő odanyújtotta a kezét.
-Margaret Smith vagyok. Legutóbb nem tudtam bemutatkozni, mert nem igen volt magánál. –a kézszorítása nem volt túl határozott. Mintha félt volna, hogy eltöri a kezem.
-Kate. –mutatkoztam be röviden.
-Na, had nézzem. Vegye le gyorsan a ruháit! –kicsit értetlenül néztem rá. –Másképp nem tudom megvizsgálni.
-Kellene? –valószínűleg nem győzöm meg arról, hogy nem.
-Muszáj átkötöznöm a sebeit. És meg kell néznem van-e egyéb sérülése.
-Jól vagyok.
-Richard azt mondta, hogy minden haja szálát vizsgáljam meg. –Megverem ezt a srácot.. –Kérem! Vissza kell mennem, dolgozni. Ha nem hajlandó levetkőzni, be kell, hívjam Richardot.
-Oké, oké… -ez szemmel láthatóan hatott. Levettem a felsőm és a nadrágom. Margaret először a vállam nézte meg. Kitakarította a golyó ütötte sebet. Fájt, de túléltem, aztán új kötést tett rá. Ezután leellenőrizte a bordáim és a belső szerveim. Istenem, nem halok bele, ha eddig nem haltam… a bokámra valami vackot rákent és újrakötötte. A csuklómat szintúgy. Mikor ezzel megvoltunk, a nyakamról is levette a kötést. Sokkal jobb volt. Olyan érzésem volt, mintha egy nyakörv lenne rajtam. A vágás a nyakamon gyorsan gyógyult. Bár a doki azért még egyszer kitisztította és újrakötözte. Nem volt kényelmes.
-Rendben, kész vagyunk. Felöltözhet. Sokkal jobban van!
-Alakváltó vagyok, gyorsan gyógyulok.
-Nem annyira, mint egy vérfarkas. Elég súlyos volt az állapota.
-Nekem nem tűnt annak. –néztem rá, miközben próbáltam felküzdeni a nadrágot. Margaret közbe pakolászott.
-Nem mondta Richard?
-Mit kellett volna mondania?
-Mikor idehozták, rohamot kapott és a szíve is majdnem leállt. –Ennek hallatán kicsit meglepődtem. Én egyáltalán nem éreztem súlyosnak. – De már sokkal jobban van! Haza is mehet estére!
-Köszönöm doktornő. –szerencsétlenkedtem a felsőmmel.
-Richardnak köszönd. Nagyon rendes fiú. Miközben eszméletlen voltál végig itt ült az ágyad mellett. –mosolyodott el. Hát, ez furcsa. –Na, nekem mennem kell! Még lehet, találkozunk kisasszony! –intett, azzal kiment, de ezt nem láttam, mert pont a felsőmbe próbáltam belebújni.
Mikor megtaláltam a nyakánál a lyukat, valami nehezen kidugtam a fejem és megpillantottam Richardot az ajtóban. Egy pillanatra eldermedtem, de ahogy láttam ő is. Éreztem, hogy ég az arcom. A francba, vörösödtem. Ekkor tértem észhez. Megigazítottam a felsőm és elindultam lassan felé. Még mindig meglepett képet vágott. Megfogtam a vállánál és izomból belevágtam a térdem a gyomorszájába.
-Kopogni luxus?! –ordítottam le a fejét, majd elengedtem. Richard csak meggörnyedt, de így is látszott, hogy fáj neki. Helyes! Kell neki bejönni kopogás nélkül, miközben én melltartóba meg nadrágba szerencsétlenkedek.
-Bocs… nem tudtam. –mondta, kicsit vékonyabb hangon.
-Attól még kopogni kopoghatnál.
-Nyitva volt az ajtó. –nézett fel és próbált kiegyenesedni.
-Margaret hagyta úgy. Nem fogom kinyitni az ajtót és tartok sztriptíz showt! –néztem rá szúrósan. Valamit motyogott, de nem értettem.
-Mi?
-Semmi, semmi! –egyenesedett fel, de még fogta a hasát. Hátat fordítottam neki és leültem az ágyra. Ő oda jött mellém. Ennek követési kényszere van?
-Mit mondott a doki? –fordult felém.
-Semmi. Megmaradok. Apropó, mikor akartad közölni azt a tényt, hogy haldokoltam? –szegeztem hozzá a hirtelen jött kérdést.
-Öhm… erre muszáj válaszolnom? –vágott elgondolkozó fejet.
-Te tényleg ennyire hülye vagy, vagy csak megjátszod? –kezdtem el csóválni a fejem.
-Erre is muszáj válaszolnom?
-Hagyjuk. Azt hittem nálam hülyébb ember nincs. –dőltem hátra az ágyon.
-Most, hogy találtál, mihez kezdesz? –fordult felém.
- A verzió leütöm, B verzió lelövöm. Válassz.
-Mindenkivel ilyen agresszív vagy? –tette fel a kérdést. Ránéztem. Komoly volt az arca. Nem szeretem, ha komolyan beszélgetnek velem. Csak vállat vontam a kérdésére.
-Bocs, rossz szokás. –erre nem válaszolt semmit, csak elnémult és előre fordult. Néztem izmos hátát. Még mindig ugyan abba a szerelésben volt. Elfordítottam a tekintetem, majd néztem a plafont. Végül ő törte meg a csendet.
-Amúgy még a neved sem tudom.
-Kate. –válaszoltam tömören. Csak mosolygott. Nem tudom mi ilyen vicces rajtam.
Hirtelen felállt és kiment. Néztem utána, de semmi. És még én vagyok az érdekes, mi?
Lassan eltelt az idő. Még délután megkérdeztem Richardot, hogy pontosan hol is vagyok, aztán felhívtam Lucy-t. Neki volt pótkulcsa a lakásomhoz, ahol volt egy pótkulcs a kocsihoz. Sok mindent elhagyok, ezért vannak pótcuccaim. Megkértem, hogy hozza el a bár elől a kocsit, ahol hagytam, mikor találkoztam Willy-vel és jöjjön el értem.
Mikor kiléptem az ajtón, Richard már megint a falat támasztotta. Gondolom fél, hogy kidől szegény fal. Pedig általában a falak nem szoktak csak úgy kidőlni. Ki tudja, lehet itt igen!
-Már este van? –lökte el magát Richard. (És nem dőlt ki a fal! Hú! )
-Nem, reggel fél 9, szóval visszafekhetsz az ágyba. –válaszoltam unottan.
-Na, kivezetlek innen. –indult el a folyósón jobb oldalra. Egy csomó folyósón mentünk keresztül. Már kezdtem beleszédülni. Hogy igazodnak ezek itt el? Gondolom, megvan a logikája. Bár, Richardot elnézve, hát… vannak kétségeim. Mikor végre az utolsó folyosóhoz értünk, egy lépcső vitt fel. Olyan széles volt, hogy elfértünk egymás mellett. Kb 10 perc séta után fel is értünk. A térdem meg is érezte. Nem vagyok jó az ilyenekben.
Mikor elfogyott a lépcső, csak föld volt a helyén. Egy barlangban voltunk. Azt hiszem kicsit irónikus, hogy pont itt él egy vérfarkas falka.
-A város szélén vagyunk, az erdőben. Innen már csak pár perc séta és a külvárosban vagyunk. –szólalt meg Richard. Csak bólintottam és elindultunk. Miest megpillantottam a házakat, tudtam, hogy hol vagyok.
Vártunk pár percet, majd jött is Lucy.
-Akkor kösz mindent. Szia! –intettem Richardnak és elindultam a kocsi felé. Ő csak bólintott és integetett, majd meg is indult vissza a barlangba.
-Szia! Ki volt ez a pasas? –nézett rám Lucy. –És mi történt veled?
-Szia! –szálltam be a kocsiba- Vigyél haza, utána mesélek. –a barátnőm nyugtázta a dolgot, majd sebességbe tette a kocsit és elindultunk hozzám. Ránéztem az órára: 21:03 volt. Ezek után már csak le akarok feküdni. Veszek egy forró fürdőt és irány az ágyikóm! De előbb elmondom Lucy-nek mi lett velem.