Fogalmam sincs, mikor ébredhettem fel. A napszakot sem tudtam. Máskor érzem, de most még éppen annyi erőm volt, hogy észnél maradjak. A szemem sem nyitottam ki. Kutyák és farkasok hangját hallottam, de semmi többet. Éreztem, hogy farkas alakomban vagyok. Fogalmam sincs, hogy változtattak ezek farkassá. Lehet mikor még nem voltam eszméletemnél, magam alakultam át. Jelenleg annyi erőm volt, hogy a fülemet mozgassam. Fájt a fejem és elernyedt az összes izmom.
Egy kis idő után lassacskán kinyitottam a szemem. Csak elmosódott sötét foltokat láttam magam előtt. Ismét becsuktam a szemem. Ez így nem lesz jó. Ha altatót kaptam, akkor az elég rendesen kiütött. Legalább egy elefántnyi adagot adtak be.
Ismét megpróbáltam kinyitni a szemem. Továbbra is csak foltokat láttam. Próbáltam pislogni, ami elég nehezen és lassan ment, de sikerült. Ez meghozta a kellő hatást és végre kezdtek tisztulni a foltok, igaz csak idővel. Mikor már valamennyire tisztán láttam, megpróbáltam felemelni a fejem, de hirtelen elkezdtem szédülni, szóval visszatettem a fejem. Előre néztem és rácsokat láttam.  De jó.  Ahogy mozgolódtam éreztem, hogy van valami a nyakamba, de nem a keresztem. Egyértelmű, hogy azt is elvették. Ahogy a mancsommal megpróbáltam megérinteni, éreztem, hogy egy biléta. A lábam megmozdítása is némi feladatot jelentett.
Vártam még pár percet és egyre jobban magamhoz tértem. Vettem egy nagy lendületet és félig meddig felültem. Csukva tartottam a szemem, másképp visszaestem volna. Mikor elmúlt a szédülés kinyitottam a szemem. Lihegtem, melegem volt. Lehet még az altató hatása.
Mikor szétnéztem, a rácsok mögül kutyákat és farkasokat láttam. Volt, aki csak feküdt, mint aki nem él. Lehet így is volt. Nem mindenki volt jó állapotba. Azt hiszem kísérleti nyúl lett belőlem. Ahogy elnéztem a farkasok voltak, akik jobban küzdöttek. Volt, aki a rácsokat próbálta szétroppantani, volt, aki a ketrecek alját kaparta. Volt, aki csak járkált, forgolódott a „magánzárkájában." A kutyák is próbálkoztak ezzel-azzal, de hiába.
Nehezen feltápászkodtam és odasétáltam az ajtóhoz. A rácsok ólomból és ezüst keverékből voltak. Hirtelen belém hasított egy érzés. Mágia. Éreztem, hogy a ketrecem egy varázslat veszi körül, de nem csak az enyém. Mindenkiét. Innen lehetetlen kijutni. Szétnéztem. A teremben található farkasok és kutyák, mind alakváltók voltak, akárcsak én. A rohadt életbe!
Megráztam magam. Közelebb mentem az ajtómhoz és megragadtam az egyik rácsot. Égetett, perzselt, mart, de nem engedtem el. Megpróbáltam összeroppantani, de hiába próbálkoztam. A varázslat, amit rámondtak ezen csak erősített.
Hirtelen egy fehér köpenyes ember jött be az ajtón. Ajaj, megjött a tudós bácsi és most fogja kiválasztani a kísérleti egyedet. Ahogy szétnézett köztünk, mindenki elhallgatott. Én halkan, de elkezdtem morogni. Egy másik fehér köpenyes ember jött mögötte, aki a kezében egy szürke farkast hozott szájkosárral. Öntudatlan állapotban volt, csak csüngött a férfi karjaiba.
A hímet a mellettem lévő üres ketrecbe tették. Illetve dobták. Mikor az ipse rám pillantott még jobban elkezdtem morogni és a fogaimat mutogattam.
-Melyik jön, Ron? –nézett hátra az, aki az imént a farkast cipelte. Ron a nála lévő lapokat kezdte bújni, majd megszólalt.
-Ez itt, a 24-es. –mutatott rám. De jó, egy szám lettem. A pasas egy szájkosarat húzott elő,meg levette a pórázt az előző farkasról. Leguggolt a ketrec elé és elhúzta előtte a kezét, mintha egy félkört írt volna le. Éreztem, hogy eltűnik a varázslat. Bizsergett tőle a bőröm. Talán egy boszorkány volt az ipse. Tök mindegy, ha kinyitja, az ajtót én lelépek.  Kinyitotta, de hirtelen ledermedtem. Nem tudtam semerre mozogni. A francba, utálom a mágiát. Benyúlt és rám akarta rakni a szájkosarat. Odakaptam, de nem értem el. Rám rakott egy vastag bőrből készült nyakörvet egy pórázzal és kihúzott a ketrecből. Most már tudtam mozogni. Neki iramodtam és majdnem elrántottam, de megtartott. Elkezdtem köhögni, fuldokolni. Szoros volt a nyakörv és izomból vissza is rántottak. Nem adtam fel, elkezdtem kapálózni és tépni magamat, mint egy kutya, aki most tanul pórázon menni.
Addig rángattam magam, még kimentünk a teremből. Nem tudom miből volt ez a pasas,de akár hogy téptem magam,csak vonszolt maga után. Pedig nem voltam valami gyenge.
Egy folyósón mentünk át, aztán egy olyan teremhez értünk, ahol volt egy asztal. Mellette rengeteg eszköz, tű, kések, szikék, egyebek.  Csodák csodájára ott volt drága Willy barátunk is.
-Áh, Kate kisasszony! Micsoda meglepetés. Magához tért? Hogy van? –mintha egy rég látott barátja lennék. Mivel a szájkosár rácsos volt, nem volt nehéz beszélni.
-Pusztulj meg! –üvöltöttem oda neki. - Mi a frászért hoztak ide? Minek kellenek az alakváltók? –vicsorogtam. Nekifeszültem a póráznak, de nem volt sok értelme. Alig kaptam levegőt.
-Tudja, az alakváltókon sokkal érdekesebb kísérletezni. Emellett magán végképp. Nem egy átlagos likantróp. –oké, ezt én is tudtam. Megéreztem a mágiát és egy nagyon keveset értettem hozzá. Igaz, ehhez is Zack segített. Ő tanította meg kezelni az erőm. Tőle tanultam a vámpírvadászatot is.
-Ha a rendőrség rátalál erre a helyre, magának annyi. Gondoskodom róla, hogy így legyen.
-Innen maga már nem jut ki élve. Ha még is, ön lesz az első. –Ezt azt hiszem nem bíztatásnak szánta.
Ron megfogott a grabancomnál és feltett az asztalra. Miközben lefogott a másik köpenyes kiszíjazott. Ha most nem patkolok el, akkor nagyon jó vagyok.
-Miért nem tudok visszaváltozni emberré? –szegeztem Willy-nek a kérdést.
-Csak egy másik letesztelt anyag. –intett a kezével. Ron egy hatalmas tűvel elkezdett közeledni. Addig kapálóztam, még éreztem, hogy elszakad a szájkosaram. Nyert ügy. Leráztam magamról, aztán átharaptam az egyik szíjat. A többi meg magától szakadt, mikor kicibáltam alóla magam. Rohadt szoros volt.
Felálltam és elkezdtem vicsorogni. Épp rá akartam ugrani Ronra, de hallottam egy pisztoly kattanását. Willy felhúzta a kakast és még vigyorgott is mellé. Gondolkodás nélkül leugrottam az asztalról, de eltalált a golyó. A jobb vállamat érte. Nagyon nagy lendülete volt a golyónak, mert még csúsztam is utána a földön. Ólom golyó. Nehezen felálltam, de ott termett Ron és belevágott egy tőrt ugyan abba a vállamba. Felordítottam. Eszméletlenül fájt.
-Kérem, nem feküdne vissza nyugodtan az asztalra? Csak némi vér kéne. –szólalt meg nyugodt hangon Willy.
-Nem fog kivéreztetni Willy. –vicsorogtam. 3 lábon álltam, nem tudtam megmozdítani a jobb lábam. Egy elmosódott csíkot láttam a szemem sarkából. A köpenyes férfi belém rúgott egyet oldalról. Nagyot nyekkentem a földön. Ez a szer, amit beadtak, lelassított. Éreztem, hogy fáj bordám. Ha eltörték az egyik bordám, én elharapom valamelyiknek a torkát. 3 lábon próbáltam meg felállni, de Ron megragadott a grabancomnál és visszavitt az asztalhoz. Kapálóztam, de nem hatotta meg. Mikor letett, ráharaptam a kezére. Vér spriccelt ki a kezéből, amire fel is szisszent. A másik ember a torkom alá tett egy tálat, a másik kezében pedig egy kést tartott. Ron tartott, de nem elég erősen. Elkezdtem kapálózni, közben továbbra is tartottam a kezét. Addig rángatóztam, amíg bele nem ugrottam a késbe. Az a nyakamba fúródott, én meg hirtelen elengedtem a férfi kezét. Vért kezdtem öklendezni és köhögtem. Elkezdett remegni a lábam. Lihegtem, szédültem és imbolyogtam. Közben ömlött a vér a számból. Hirtelen összeestem, és elvesztettem az eszméletem. Ezt teszi a vérhiány…