Este 9 volt, mikor elkezdtem készülődni a vadászatra.  Kaptam némi infót, hogy merre találom meg Willy-t. Mr. Burton semmit sem bízott a véletlenre. Ráadásul elég szép kis összeget tett le az asztalra. Nem is kicsit.
Ma kivételesen ki tudtam magam aludni, szóval fitt voltam. Kinyitottam a szekrényem és megkerestem a ruhám. Volt külön vadászatra egy ruhám, amit szenteltvízzel mostak ki. Egy fekete farmerből és egy ugyan ilyen színű pólóból állt. Igaz erre majd rá fogok venni egy pulcsit meg talán egy kabátot, hisz most már elég hideg van a pólóban mászkáláshoz. A szerelésem persze az ezüstláncon függő ezüst keresztemmel teljes, amit mindig magamon viselek. Sose lehet tudni mikor fog kelleni.
Elővettem egy kisebb oldaltáskát, amiben a karókat, a plusz töltényeket, késeket, kalapácsot és szentelt vizet tartottam. A stukker mellett sem árt a biztonság. Egy fiola szenteltvíz viszont mindig van a zsebembe is, ha esetleg elfajulna a dolog. Ám egy fegyver mindig nálam van. A penge éles fogaim. Bármikor átváltozhatom farkassá és ezek sosem hagynak cserben.
Miután bepakoltam és elkészítettem mindent, felvettem a csuklóra csatolható késem tokját.  Ha végighúzta az ember az ujját a késen, már magvágta magát. Mindig tökéletesen volt megélezve. Megpróbáltam kirántani. Nem ment valami gyorsan, de még is csak van nálam egy plusz fegyver. Ezután a Beretta tokját is felcsatoltam az övemre. Pont nem látszott, nagyszerű. Teleraktam ezüst golyókkal és még a táskámba is tettem egy tárat. Igaz, ha 16 golyó nem ment meg, akkor már felesleges. De nagyobb biztonságban éreztem magam így, mintha nem tettem volna be.
Mindent leellenőriztem még egyszer és már indultam is. 10 felé járt az idő. Kicsit elszöszmötöltem, de semmi gond. Amúgy is még csak nemrég keltek fel a vámpírok.  
Mikor kiléptem az ajtón, pont akkor ment volna be a saját lakásába Mrs. Brown. Jajj nekem.
-Jó estét Kate kisasszony! –nem szeretem, ha lekisasszonyoznak.
-Jó estét Mrs. Brown. –próbáltam jó képet vágni a dologhoz.
-Hova megy maga ilyen későn?
-Egy barátomhoz megyek, filmezni fogunk. –milyen profin hazudok. Szemrebbenés nélkül. Egy ideig elidőzött rajtam az idős hölgy tekintete, aztán megcsóválta a fejét.
-Miért nem keres már magának egy jóképű úriembert? –Vajon miért? Mert alakváltó vagyok? Kíváncsi vagyok, hogy mit szólnának, ha előszedném a bundásabbik formám. Na meg pont én és a pasik? Na, ne.
-Még nem találtam meg az igazit.
-Nem tudja, mit hagy ki kedvesem. –Dehogynem tudom. Kedvesem?
-Lehet. Ha nem haragszik meg, mennék, mert még a végén elkezdik nélkülem a filmet. Jó éjt! –kezdtem el hátra felé lépkedni, a lépcső irányába.
-Jó estét Miss. Lawson. –zárta le a beszélgetést Mrs. Brown. Lehet nem tetszett neki, de nekem most dolgom volt.
Lebattyogtam a kocsimig, ahol az anyósülésre ledobtam a táskám, aztán beszálltam.  Mr. Burton azt mondta, hogy a St. Peter Street-en lesz egy bár, Night Club néven. Elég sok bárnak ez a neve, de mindegy. Oda beszélt le egy találkát Williem Kentel. Kb 15 percnyi autóút ez a bár. Azt hiszem, ezt még túlélem. Viszont az, hogy a vámpír negyed kellős közepén van a bár, azt már nem biztos. Ha Alcott nem zavar bele a dolgaimba, akkor még jobb lesz. Ő a vámpírok vezére. Szeret nekem keresztbe tenni…
Út közben gondolkoztam ezen azon, majd lassan odaértem. Leparkoltam a bár elé, majd kiszálltam. Inkább nem viszem be a táskám, mert feltűnést keltek. A francba, maradt egy késem, egy pisztolyom és egy fiolányi szenteltvíz. Egy 300 éves vámpírral szemben nem kevés ez egy kicsit? Épp ezért rendeltem meg még két kést és stukkert. Csak idő, mire megérkezik.
Kiszálltam a kocsiból, bezártam és megcéloztam a bár bejáratát. Egy kis tábla hirdette, hogy „Belépés csak szenttárgy nélkül!" Nem fogom levenni a keresztem. Ezzel a figyelmeztetéssel nem törődve léptem be az ajtón. Pár ember felém nézett, de a legtöbben folytatták a beszélgetést. Kis kerek asztalok voltak elhelyezve a teremben. Nem voltak túl sokan, de akadt pár ember. Akarom mondani vámpír.
Miután szétnéztem, hogy van-e szabad asztal odamentem és letelepedtem egyhez. Vártam, hátha jön valaki, aztán majd meglátjuk mi lesz. Egyszer csak egy magas, vékony, de erős testalkatú férfi sétált oda hozzám. Barna haja kócos volt, sötétbarna szeme nem sugárzott semmilyen érzelmet. Egy egyszerű öltönyt viselt, de elegánsnak nézett ki benne.
-Jó estét hölgyem. Maga Miss. Lawson?
-Igen. –bólintottam.
-Kérem, jöjjön velem. Mr. Kent már várja. –nézett végig rajtam. Szerintem nem hitte, hogy egy beruházási tárgyaláshoz ilyesmit veszek fel. Nem baj, én úgy sem azért jöttem.
-Csak maga után. Én nem tudom az utat. –álltam fel. A férfi szó nélkül elindult az asztalok kígyózó sorai közt, én pedig követtem. Egy kisebb folyósóra vezetett, ami egy ajtóval végződött. Voltak szélen is ajtók, de azzal nem törődött. A legvégén egy széles sötétbarna színű ajtón bekopogott, majd bement.  Én meg utána. Belépve az ajtón egy íróasztal állt velem szemben. Feltehetőleg a mi Willy-nk ült mögötte. Mellette két kigyúrt pasas állt. Mindegyik oldalán egy. Az ajtót mögöttem az az ipse csukta be,aki idáig elkísért. Az íróasztalon kívül egy villanykörte lógott a mennyezetről és ennyi. Sárgás falak, fapadlózat. Elég egyszerű szoba.
-Jó estét Miss. Lawson.
-Jó estét Mr. Kent.
-Szóval beszélni szeretett volna velem. Még is miféle ügyről? –nézett mélyen a szemembe. Igen elegánsra volt nyírva rövid fekete frizurája, ami illett a fekete öltönyéhez. Egy nagyon halvány bajuszt lehetett még látni rajta.
Válaszolni akartam a kérdésére, de ellenkezően feltartotta a kezét.
-Kár hazudnia.
-Tessék? –néztem értelmetlenül.
-Miss. Lawson, tudjuk mi maga. Vámpírvadász. –a rohadt életbe. Gyorsan a tárgyra tért. Szemrebbenés nélkül előkaptam a pisztolyt és rászegeztem.
-Nagyszerű, megspórolt nekem némi melót.
-És maga azt hiszi, hogy a testőreim csak úgy hagyják, hogy lepuffantson? Ejnye Kate, többre becsültem magát. -Tényleg sok volt 3 ember. De megoldottam volna. Nem szóltam semmit. Willy elmosolyodott, a két kigyúrt pasas pedig előhúzott egy-egy pisztolyt.  A revolver nagy lyukat üt.
-Kérem Kate, tegye el a pisztolyt. –nem is figyeltem oda rá. –Vagy elteszi, vagy lelövetem. - Ő nyert. Eltettem a pisztolyt.
-Mit akar? –néztem rá szúrósan.
-Tegye a kezét az asztalomra. – A rohadt életbe. Volt más választásom? Odatettem mindkét kezem és farkasszemet néztem vele. Gúnyosan vigyorgott.
-Élvezet lesz meghúzni a ravaszt.
-Ezzel még várjon kegyed. – aki bekísért férfi jött oda megmotozni. A stukkerem nem volt nehéz megtalálni, de alaposak voltak. Elvették a késem is. A francba, itt állok fegyver nélkül.
Mikor felegyenesedtem egy tőrt szorítottak a torkomhoz. Ólomból volt. Miért nem ezüst? Azt elviselném. Az alakváltókra az ólom ugyan olyan halálos, mint a vérfarkasokra és a vámpírokra az ezüst.
A tőrt kicsit közelebb emelte az ütőeremhez a férfi, én pedig feljebb emeltem a fejem, de már nem volt hova. Egy vékonyka vágás látszott a nyakamon, amiből vér kezdett szivárogni. Meg se nyikkantam, pedig mart és égetett.
William felállt és odasétált hozzánk, majd megállt tőlünk pár centiméterre. Szó szerint a képembe bámult.
-Lekötelezne, ha velünk tartana. –erre csak egy mély morgással feleltem. Ha tudtam volna beszélni leoltom,viszont ha megmozdulok átvágják a torkom.
-Úgy látom magának is megfelel ez a kis kiruccanás. –mondta vigyorogva, majd visszament az asztalához és a fiókból előszedett valamit. Nem láttam tőle pontosan mi az. Mikor megfordult egy injekciós tűt tartott a kezébe. Kicsit tágabbra nyílt a szemem. Basszus, most patkolok el. Ahogy közeledett felém egyre rémisztőbb volt az a tű.
-Ígérem nem fog fájni. Csak egy csípést érez majd. –Na persze. A dokik is mindig ezt mondják, még is marhára fáj. Elkezdhettem volna kapálózni, farkassá változni, akár mit csinálni. De a nyakamnál lévő ólom elhessegette ezt a gondolatot. Próbáltam hátrébb lépni,de ott volt mögöttem a pasas. Semmi kedvem nem volt, hogy tűvel szurkáljanak.
Viszont Willy hirtelen mellettem termett és a nyakamba döfte a tűt. Égetett. Lemertem fogadni, hogy ez is ólom. Kicsit felszisszentem. Éreztem, ahogy szétárad bennem az agyag, amit belém fecskendeztek.  Lassan szédülni kezdetem, érezte, hogy imbolygok. Elkezdtem morogni, de rettenetesen szédültem. Kezdett elhomályosodni a látásom. Éreztem, hogy összeesek. A férfi elvette a nyakamtól a tőrt és a földre eresztett. Próbáltam mozogni, de annyi erőm sem volt, mint egy légynek, meg le is fogtak. Az utolsó dolog, amire emlékeztem, hogy morgok, aztán végleg semmi.