Nem sokkal 5 után értem haza. James kirakott a parkolóba és el is ment. Mikor beléptem az ajtón egy szomszéd jött el mellettem egy spániellel. Az eb elkezdett ugatni, a gazdája meg rám nézett. Persze, köszönni luxus. Ahogy elhaladtam mellettük a kutya folyamatosan ugatott és jött utánam. Kicsit idegesített, de túléltem. Egyébként nem csodálom, hogy nem köszönt. Én volnék a ház csodabogara. Néha idegenek járkáltak a házban, persze nem épp jó szándékból kerestek. No, meg esetleg egy-két lövöldözés. Jól van, na, nem tehetek róla, vámpírvadász vagyok.
Mikor az ajtómhoz értem, előkapartam a kulcsom és lassan a zárba tettem. Láttam, hogy van valami a postaládámba, így kikaptam, majd bementem a lakásba. Ledobtam a kabátom a kanapéra, és leültem mellé. Kinyitottam a borítékot, ami nem is volt olyan vékony.  Talán Mr. Burton már küldte volna a pénzt? Kétlem, hogy így küldi el… Mikor felszakítottam a fehér papírt és kihúztam a benne lévő újságot, felcsillant a tekintetem. Végre megjött a katalógus, amit rendeltem. Gondoltam kéne pár új fegyver. Sose árt az óvatosság.
Levettem a Berettát a tokjával együtt és az előttem lévő asztalra tettem. A késemmel ugyan így voltam. A vállra akasztható pisztolytok nem volt kényelmes, így inkább, ha tehettem, nem hordtam. Oké, lehet, ez egyszer az életembe kerül, de makacs vagyok.
Elkezdtem bújni a katalógust és jobbnál jobb stukkereket találtam. Voltak benne pisztolyok, gépfegyverek, tőrök, kések. Méghozzá igen széles választékban. De az áruk is szép volt, szóval csak finoman néztem szét köztük. A gépfegyverek illegálisak is voltak. Van fegyverviselési engedélyem, de nem vagyok se rendőr, se katona.  Kár… viszont megakadt a szemem egy lángszórón. Egyszer az őrületbe kergetem magam. Nem volt olcsó, de megérte az árát. Főleg, hogy most kaptam melót, talán ki tudom fizetni. Vagy majd később. Nem ártana beszerezni még egy kést és egy pótpisztolyt. A legfontosabb a stukker volt, szóval elsősorban azokat pécéztem ki. Ahogy nézegettem egy Glock 17-es tetszett meg. Nem volt drága és jó kis pisztoly volt. Ráadásul kisebb is volt, mint a Beretta, szóval még jobb.  
Mikor végeztem az egész katalógussal, felhívtam az üzletet. Rendeltem tőlük egy Glock 17-eset és két kést. Viszont azt kicsit átformáltattam a magam ízlésére. A lehető legnagyobb ezüsttartalmat kértem beléjük és két különböző méretet. Az egyik a markolattól eltekintve 20 centis volt, a másik pedig 10. Zsebkésnek tökéletesen megfelelt. Ezzel egy kisebb időre kiköltekeztem magam, viszont a lángszóró még szúrta a szemem. Egy baja volt az árán kívül: nagy volt. Szóval muszáj egy kicsit kisebbet beszereznem. Vámpírok, zombik, vérfarkasok, alakváltók, boszorkányok. Ki tudja, mivel kerülök szembe, a tűz pedig mindegyik ellen kitűnően használ. Na, de lehet, a boszorkányos részt nem említem meg Lucy-nek.
Eltelt az idő és nemsoká 9 óra volt. Felvettem a kabátom és lesétáltam a parkolóba,ott vártam meg Lucy-t. Nem kellett rá sokat várnom, hisz mint mindig, pontos volt.
-Szia! –köszönt vigyorogva.
-Szia. –feleltem én is a kocsimnak támaszkodva. Lucy csak megállt és rám nézett.
-Úgy látom nem sétát terveztél.
-Mint mindig, most is pontos vagy. Vagy csak megwuduztál és tudtad előre. –nevettem.
-Boszorkány vagyok, nem wudu papnő. Még a végén visszafelé sül el, és a te segged helyett szurkálhatom az enyém. –nézett rám sunyin. Ezen szintén elmosolyodtam. –Hova megyünk?
-Ismerős Jason neve?
-Ne, mondd, hogy nem hozzá akarsz menni!
-Kaptam egy melót, és meg kell kérdeznem pár dolgot.
-Hogy jövök én a képbe?
-Jason jobban szeret veled beszélni, ezt te is tudod. –nyitottam ki a kocsiajtóm.
-Sajnos tudom… -forgatta a szemét Lucy és ő is beszállt mellém.
-Nyugi, nem esz meg, csak megkóstol.
-De vicces valaki. –nézett rám kicsit unottan, miközben mind a ketten bekapcsoltuk a biztonsági övet. Beindítottam a dzsipemet és lassan kicsorogtam az útra.
-És kiről kéne az infó?
-Williem Kent a neve. Valami üzleti buliba zavar bele és mit ne mondjak, nem látják szívesen.
-Nagy cucc, fognak egy pisztolyt, megtöltik ezüsttel és go Willy-t ölni.
-Hé! Ne vedd el a melóm! Valamiből nekem is meg kell élni. –néztem rá Lucy-ra. A hangomban nevetés bujkált. Viszont a barátnőm nem válaszolt. Nem bírta Jasont én viszont annál inkább. Ő is vámpír volt, és jó informátor. A legtöbb dolgot tőle tudtam meg, ha kellett valami a munkámmal kapcsolatban.
Kb 20 perc kocsikázás után leparkoltam egy Éji Bagoly nevezetű bár elé. Általában itt lehetett megtalálni Jasont, vagy ha nem is itt, de tudták hol van. Mondjuk nem értem miért pont Éji Bagoly a bár neve. Inkább vérszívó klubnak kéne hívni. Általában természetfeletti lények tanyáznak itt, na de bármikor betérhet egy-két halandó. A legtöbbjük vámpír volt, vérfarkasok csak nagyon elvétve találhatók errefelé. A vámpírok területén mit várok?
Kiszálltunk a kocsiból, és megindultunk befelé. Mikor beléptem az ajtón, akkor jöttem rá, hogy otthon hagytam a késem.
-Basszus… -motyogtam.
-Mi a baj? –nézett rám Lucy.
-Semmi, majd kint. –nem akarok a fegyverekről beszélni, úgy is meg fogják hallani a vérszívók. Az kéne még csak, hogy rám támadjanak. Szétnéztem a teremben és megláttam Jasont. Egyedül ült a bárpultnál. Odasétáltunk hozzá, és leültünk mellé.
-Heló Jason. –köszöntem. Lucy csak bólintott.
-Jó estét a hölgyeknek! –fordult felénk, eleinte elég meglepetten, de azt hiszem Lucy látványa bírta mosolyra.
-Áh, Kate! Téged is látni? –hallottam a bárpult mögül egy mély hangot. Taylor volt. Ebben a helyben egyedül őt bírtam. Régi haverom volt, alakváltó, akár csak én. Taylor magas volt, és igen széles vállú. Barna haját rövidre vágva hordta, és szép világoskék szemei mindig ragyogtak.
-Néha napján. –adtam neki egy pacsit. Régen többet találkoztunk, míg máshol dolgozott.
-Lemerem fogadni, hogy megint lecsekkolni jöttél valakit.
-Nem is a nagyszerű társaság miatt. –vigyorogtam. Tudtam, hogy most jó pár ember, akarom mondani vámpír rám nézett. Éreztem a tekintetüket. De nem zavart. Ezután Jason-höz fordultam. Szőke hajú, barna szemű pasi volt. Nem volt valami magas, nálam kb 10 centivel volt nagyobb.
-Lenne némi lenyomozni valóm.
-Soha nem találtam volna ki Lawson. Mi kéne?
-Williem Kent. Ismered?
-Hát persze. De ára van az infónak.
-Mire gondolsz?
-Például a drága Lucy-tól egy csók. –vigyorodott el.
-Gyere közelebb, és lenyalhatod a bakancsomról a mocskot. –vágott vissza Lucy.
-Na, na. Én nem kértem sokat. –tárta szét ártatlanul a kezét.
-Ha megmondod az infót, nem bántalak. Ha folytatod, szétlövöm a segged. Válassz. –néztem rá unottan. Lehetett vele beszélni, de nem mindig.
-Oké, győztek a hölgyek. Willy kb 300 éves, üzletvezető, mindenféle beruházásban benne van. Szeret, piszkos pénzel játszani, és ha kell öl is. Feltételezem, ezért akarják előbb kinyírni. Agresszív az üzletben is, nem tanácsos vele újat húzni. Szóval, vigyázz a seggedre Lawson. Ennyit tudok az ipséről. Továbbra se lehet szó csókról?
-Majd ha leszoksz a vérről… -morgolódott Lucy.
-Hé, de azon élek!
-Pont azért. –vigyorodott el és felállt, ahogy én is.
-Kösz az infót Jason. Szevasz, Taylor!
-Már mész? –nézett hátra rám.
-A munka az munka. –intettem és elindultunk kifelé Lucy-vel.
-Utálom ezt a helyet… -jegyezte meg a barátnőm. Én ugyan így voltam ezzel. Ahogy kiléptünk az ajtón mindketten mélyet szippantottunk az esti levegőből. A dohos hely után jól esik a friss, tiszta levegő. Visszasétáltunk a kocsihoz és beszálltunk.
-Mikorra kell elvégezned a melót?
-Amilyen hamar csak tudom. Szóval holnap, szerintem vadászni megyek. Van kedved jönni?
-Bocsi, de mostanában nekem is sok a dolgom.
-Sebaj. Hova vigyelek?
-A parkba. Onnan hamar hazasétálok. –csak bólintottam, majd elindultunk. Nem volt valami nagy cucc a mai este. Általában jobban elhúzódik a Jason-el való beszélgetés, meg úgy az egész. Holnap viszont kemény éjszaka elé nézek.