Este 10 óra körül járt már az idő. Unatkoztam, gondoltam lemegyek sétálni egyet. Az óvatosság sosem árt, szóval inkább magammal viszem a pisztolyom. Egy M92-es Berettám van. Egy modern vámpírvadász nem járkálhat foghagymával meg karóval, nem?  Van egy vállra akasztható pisztolytáskám, meg egy övre akasztható. Mivel az utóbbi kényelmesebb, jobb szeretem ezt használni. Miután felcsatoltam az övemre és beleraktam a stukkert, már csak a kabát kellett. Így ősszel hideg van esténként. Bár még csak az ősz elején jártunk. Átvágtattam a nappalin egészen az ajtóig, ahol a cipőim, meg a kabátok voltak. Nem volt nagy lakásom, csak egy egyszerű kis bérházban, egy pár szobás lakás. Lenéztem magamra. Egy sötét farmer, meg egy fekete hosszú ujjú volt rajtam. Tökéletes! Felkaptam az egyik edzőcipőm, aztán kerestem valami vastagabb pulóvert. Kb. 10 perc keresgélés után sikerült is. Nem tartottam szükségszerűnek vinni a mobilom, szóval az tökéletes helyen volt az ágyam melletti éjjeliszekrényen. Felkaptam a pulcsimat és már nyúltam is az ajtó kilincse felé, csakhogy elfelejtettem, hogy nekem van egy küszöböm is. Hát nem ki estem a lakásomból? Igen, szó szerint… csak én lehetek ennyire tehetséges, hogy a szomszéd néni előtt landoljak.
- Jó estét, Mrs. Brown! –vigyorogtam elég idétlenül, majd fölálltam. Mrs. Brown eléggé furcsán nézett rám, amit igazából nem is csodálok. Kedves néni volt, a maga módján, bár tudott furcsa lenni. Így,80 évesen lehet én is megzakkanok. Persze, ha élek addig és nem öl meg egy vérszívó.  Elég alacsony néni volt, kb. 150 cm. Ősz, rövid haját általában lenyalva hordta, két oldalra elsimítva. Egy szürke kabát volt rajta, meg egy sötétkék szoknya, egy öreganyós cipő kíséretében.
- Jó estét, Miss. Lawson. – köszönt vissza végül, miután megigazította a szemüvegét. Ez volt a mániája. – Maga mindig olyan szeleburdi. –csóválta meg a fejét. Remélem, most nem jön azzal a szöveggel, hogy az ő idejében…
- Bezzeg az én időmben nem volt divat ez a nagy sietség. –Na, mit mondtam?
- Igazából, csak előfordul velem, hogy figyelmetlen vagyok. –akartam meg a tarkómat.
- Hát igen, a szerelem elveszi az ember eszét, tudom én, lányom. –Ez volt a másik, amivel előszeretettel piszkált.
- Nem, Mrs. Brown, csak épp egy barátomhoz sietek, mert megbeszéltünk egy találkozót. –vigyorogtam erőltetetten. Nem volt túl sok kedvem ahhoz, hogy jó pofizzak vele. –Most ha nem baj, mennem kell. További kellemes estét! –indultam el a lépcsőház felé.
- Magának is. –csóválta meg a fejét, majd lassan bement a lakásába. Ezt megúsztam. Na, igen, nem mindig szabadulok ilyen hamar. Lebattyogtam a lépcsőkön, majd kiérve megéreztem a hűvös levegőt. Kellemes, friss és hűvös. Mélyet szippantottam belőle, majd elindultam az utcán. A pisztolyom nem látszott a pulcsitól, szóval nem leszek közszemle, hogy mindenki engem néz. A francba… csak most jutott eszembe, hogy fent hagytam a késem. Volt még bónuszba egy ezüst késem, egy csuklóra csatolható tokkal. Bár, ha 16 golyó nem elég, akkor, már azaz egy kés nem oszt, nem szoroz. Na, igen, az előző késemtől meg kellett, hogy váljak. Egy nyomorék vámpír eltörte. Meg ne kérdezzétek, hogy. Furcsamód elég kevesen voltak kint. Jó idő volt, péntek. Egy ideje nem bízott meg senki, hogy nyírjak ki egy szúnyogot. Oké, oké, tudom. Néha eljátszom a bérgyilkost is. De egy vámpír az vámpír.
Ahogy haladtam előre lassan elértem a vérfarkasok területét. Ezekből van még a legtöbb, a vámpírokon kívül. Alapjában véve két falka van a város területén. Egyik a vérfarkasoké a másik pedig a vámpíroké. Igaz a vámpírok nem falkában ének, de összetartó közösség.  A vámpírok vezére Alcott Mortimer. Ismerem, volt már összetűzésem vele. Ha már az ő vámpírjait gyilkolászom, nem is csodálom. De igazából nem nagyon hatja meg, hogy melyék szúnyoggal mi van. A vérfarkasok alfájáról még csak hallottam, látni nem láttam. Richar Griffin-nek hívják. Végül is engem nem hat meg, amíg meg nem támad ő, vagy az egyik farkasa.
Egy kicsit elméláztam egy pár dolgon, miközben sétáltam. Hirtelen valamit hallottam magam mögül. Nem néztem hátra, de hallottam, hogy valaki jön mögöttem. Egyre közelebb ért, és a léptei szaporodtak. Még kartávolságon kívül volt, mikor megfordultam. A srác elég meglepettnek tűnt és megtorpant. Magasabb volt nálam vagy 10 centivel. Nem volt rajta még csak pulcsi se. Egy vékony hosszú ujjú, meg egy farmer. A sötétben nem láttam rendesen, de mintha kék lett volna a felsője, ahogy a szeme is. Rövid szőke haja kiemelte, szép szemeit, ami egy pillanat alatt sötétebb lett.
-Elnézést kisasszony, csak az időt szerettem volna megkérdezni… -válaszolt zavarodottan.
-Persze, és ki veszi ezt be? –néztem rá szigorú tekintettel, majd nyúltam a pisztolyomért. Épp, hogy elő tudtam venni, de pont rám ugrott a srác és sziszegni kezdett.
-Ígérem nem fog fájni. –vigyorgott önelégülten, majd lassan a nyakamhoz hajolt én meg a hasához nyomtam a pisztoly csövét.
-Én meg ígérem, hogy fájni fog. –néztem rá vissza sunyin vigyorogva. Mibe, hogy nekem volt igazam?
-Kár a gőzért kislány. –vigyorgott még mindig.
-Ha még egyszer így mersz hívni, esküszöm, kilyuggatom a szíved! –kezdtem el fenyegetőzni, és most már komoly is lett a tekintetem. Nem bírom, ha ilyen jelzőt használnak rám, pláne ha még le is tepernek.
-Pardon, kisasszony. –kezdett el nevetni. Rossz válasz volt. Lassan a szívéhez emeltem a pisztolyom.
-Adios!-vigyorodtam el ismét, majd két golyót beleeresztettem. A vámpír elkezdett ordítani, aztán elporhadt. És persze, pont rám! Moshatom ki a tiszta cuccaim… Felültem, a könyökömre támaszkodva és a stukker még mindig a kezemben volt. Lépteket hallottam közeledni, így eltettem a pisztolyt. Egy férfi kanyarodott be az utcán, aki odasietett hozzám.
-Jól van hölgyem? –guggolt le hozzám, majd segített felállni. Hagytam neki, had tegye a hős megmentőt.
-Persze, köszönöm. –végre elengedett. Leporoltam magam, majd elindultam hazafelé. Azt hiszem ma is sikeres éjszakát tudhatok be magamnak.
Útközben hallottam, hogy jönnek a rendőrök. Gondolom valaki bejelentette a lövöldözést. Sebaj, én már ott sem vagyok. Eddig még nem fogtak meg a zsaruk,de azután sem szeretném. Van pisztolytartási engedélyem, de nem igen szoktam hordani, mutogatni meg még úgysem. Ha egyszer összebalhézok velük, akkor, valószínű megtudják, hogy alakváltó vagyok, aminek villamosszék lesz a vége. Nem adom a bundám! Na meg, ha ezek vámpír vadász közelébe jutnak, félő, hogy azt is kivégzik. Fogalmam sincs miért, de volt már rá példa, és nem akarok a sorsára jutni.
Lassan hazaértem. Már majdnem éjfél volt.  Jól elsétálgattam. De legalább tudtam aludni. A semmit tevésben nem fárad el az ember. Bár szoktam olykor futni, hogy bírjam a strapát.
Csendben tettem be a zárba a kulcsot, majd kinyitottam az ajtót. Levettem a cipőm, és úgy ahogy voltam megindultam a fürdőszobába. Mindenem bedobtam a mosógépbe, aztán beálltam a zuhany alá. Amíg élveztem a forró fürdőt, a WC-re tettem a Berettát. Miután kijöttem gyorsan kerestem egy nagyméretű pólót, ami kb. combközépig és könyékig ért. Egy bugyi kíséretében nekem tökéletes pizsoma volt. Visszamentem a fürdőszobába, kihoztam a stukkerem és az éjjeliszekrényemre raktam. Ezután bevágódtam az ágyba, és lassan elnyomott az álom.