Fekete Rózsa
            26.Fejezet:Miért?!

  Lesokkolt ámulatunkból kopogások ébresztettek minket...engem meg Davidet...
- Siessetek!- utasított a vámpírkisasszony,s már meg is indult futólépésbe,egyenesen fel,végig a régi kőlépcsőkön. Én csak álltam és pislogtam,nem értettem mi történt hírtelen,viszont David újra megragadta a csuklóm.
- Gyere!- szólt,s rohanva megindult,engem meg húzott maga után. Én csak arra tudtam gondolni,ahogy előbb megölte azt a vámpírt. A szerencsétlen vérszívó fájdalmas ordítása a fejembe hasított,s a szívembe mart. Vérének szaga megmaradt bennem...A lépcső tetején Vicktoria megvárt minket,szőke haja most kuszán állt,össze-vissza,rendezetlen. A vadászpisztolyt odadobta a zöld szemű fiúnak,aki egy egyszerű mozdulattal elkapta,s véres kezével összemaszatolta.
- Csak akkor lőj vele,ha szükséges!- nézett a fiúra komoran,s védelmezően a vámpír lány,David meg kedvtelenül bólintott,mintha feletébb elkeserítette volna,hogy nem lőhet le Liliummal minden egyes útjába akadó vámpírt. Vicky a nagy faajtóhoz vezetett,amit lassan kitárt,a rocker fiú meg kihúzott maga után és futott.
- Hova rohansz?- lihegtem,mikor a lábam már fáradt.
- Azt mondta,hogy a vámpírok támadnak...szólunk a falkának!
- Nem!- csattantam fel miközben megálltam,kezem pedig erőtlenül kicsúszott a futó fiú karmai közül,ki szintén megállt és felém fordult.
- Tessék?- kérdezte értetlen tekintettel.
- Csak én szólok...te nem jössz!- feleltem ridegen.
- Hogy érted?
- Nem tartozol közénk...A falka árulónak tart...ahogy én is...
- Nathy...!
- Viszlát...Dav!- nyögtem elkeseredetten,majd lehorgasztott fejjel elszaladtam a fiú mellett,kinek tekintete olyan volt,mint akit most szúrtak szíven. Én is úgy éreztem magam,mint akit aljas módon ledöftek hátulról,de meg kellett tennem... Mellettem ő is veszélyben van,s talán még a falka is őt támadja. Futottam,nem néztem rá vissza,hiszen akkor látta volna az éjben fénylő könnyeimet. Bár tekintetem nem emeltem rá,mégis éreztem magamon elkeseredett,fagyos,zöld pillantását.
- Sajnálom...- súgtam magam elé rekedt hangon,miközben pár csepp könnyet magam mögött felejtettem...
  A farkasbarlangba már száraz szemekkel érkeztem meg,bár kicsit vörös volt a pityergésemtől. Kerestem az alfa farkast,s meg is találtam.
- Blake! A vámpírok...
- Tudom...kaptam egy levelet,amiben le van írva,bár nem tudom ki küldte...- nézegette a kis papírfecnit a vérfarkas fiú.
- Vicktoria...-suttogtam,majd fejemet felemeltem,határozottan néztem a vérfarkas szemeibe.- Készülnünk kell,nemsokára itt lesznek!- közöltem a tényt,mire a fiú bólintott,s intett,hogy kövessem,amit meg is tettem. Egy kis terem-szerűség elé vezetett.
- Már belekezdtünk a készülődésbe. A lányok itt veszik át a harci felszerelést...Szólj Kate-nek,biztos ad valamit...- mutatott a barlang felé,majd otthagyott. Fél percig csak némán tekintettem utána,majd betértem a vájatba,ahol farkaslányok húzták fel a csízmáikat,pólóikat,nadrágjukat. Alig moccantam,s már egy összehajtogatott ruhadarab volt előttem.
- Vedd fel!- közölte velem a fehér hajú lány,ki éppen egy fehér rövidnadrágban,szintén fehér toppban,s ezekkel ellentétes színű katonai bakancsot viselt. Végignéztem rajta.
- Nem véd ez egy kicsit keveset a vámpírok ellen?- kérdeztem furcsálló tekintettel.
- Egyáltalán nem. A ruháinkat szentelt vízbe mártották,mi a vámpíroknak olyan,mint a sav,ezen kívül ez egy könnyű,kényelmes viselet,amiben egyszerűen lehet mozogni.- Magyarázott,miközben sárga szemeivel érzés nélkül nézett rám. Bólintottam,majd leültem öltözni. Lassan haladtam,mivel folyton David szomorú szemei jártak az eszembe...mért kellett így történnie? Sóhajtottam,majd felálltam. A rövidnadrágom fekete volt,s vele egyszínű,pánt nélküli topp,meg persze ezekhez eggyező hosszú szárú csízma,mi a térdemig ért. A többiekkel együtt kitipegtem a barlang elé,s mindenki sorba állt-nekem előre kellett mennem. Hallottam ahogy összesúgnak: Nézd,az ott Rose reinkarnációja! Komolyan ő lenne a Fekete Rózsa? Elég gyengének tűnik,biztos ő a vezérünk? Az utolsó mondatra kicsit elkeseredtem,s elszállt minden önbizalmam. Ha más ennek lát,tényleg ilyen vagyok.
- Nyugodj meg...-tette Blake nagy tenyerét a vállamra,mire feltekintettem rá.- Ha kell megvédelek,csak szólj...- mondta nyugtató hangon,én pedig meglepetten néztem rá. Nem hittem el,hogy meg tud védeni,hisz még önmaga se tudott védekezni a két harapás ellen.
- Ni...- csuklott el a szavam,Kate közbevágott.
- Áh,látszik,hogy semmit nem tudsz Blakeről!-kacsintott.
- Kate!- hurrogta le a fiú.
- Tessék?- néztem értetlenül,körülbelül a leszídással egyidőben a vérfarkasra,aki sóhajtott.
- Hosszú...- nyöte félrehúzott szájjal.
- Blake egy Őrző. Az Őrzők olyan vérfarkasok,akik reinkarnálódásuk után is emlékeznek előző életükre,különleges képességeik vannak,és ennek hála nagyon erősek. Bár a normális életben nem mutatják ki erejüket,gyengének,esetlennek tettetik magukat,ha valakinek megfogadják,hogy meg fogja védeni,akkor a személyen egy karcolás se fog esni. Blaket úgy ismered,mint egy gyenge láncszemet,de mindjárt meglátod,hogy milyen is valójában.- mosolygott a lány bíztatóan,én meg már akarva se értettem semmit. Felpillantottam a megtermett hímre,kinek haja megint kócosan lógott. Tekintetem kérdőn meresztettem a fiú felé,szemem sötét pillantását pásztázta.
- Akkor...- próbáltam kérdést megfogalmazni. Blake sóhajtott.
- Előző életedben is én védelmeztelek,csak engem előbb megöltek. Ha jól emlékszem egy ezüst karddal szúrtak szíven...de lehet tőr volt...- vágott gondolkodó ábrázatot a témában lévő személy,s úgy jelentette ki,mintha a legtermészetesebb dolog lett volna. Értetlenül pislogtam,majd előre fordultam. Hihetetlen milyen gyorsak! Alig néztem el pár perce más felé,és már körbe is voltunk véve a vámpírokkal.
- Mi a...?- hőköltem hátra a rengeteg vörösen izzó szempár és a villogó,éles agyarak látván. Valamelyik farkas nem bírta: Kiugrott a tömegből,egyenesen neki egy vámpírnak,kit társai elkeseredetten próbáltak meg menteni a darabokra szaggatástól,viszont ezzel a mozdulattal együtt a tömeg szétvállt. Vámpír farkast tépett,farkas vámpírt...Borzalmas vérontás vette kezdetét,én meg ott remegtem,mint kisgyerek az oltás előtt. Teljesen kihagyott az agyam,csak meredten néztem magam elé,fel se tűnt,hogy egy nagydarab vérszívó felém tart.
- Nathy,vigyázz!- hallottam egy fiú mély hangját,a következő pillanatban pedig egy szürke farkas szorította földre a barna hajú,vörös szemű vámpírférfit,s laza mozdulattal harapta át a torkát,mire a támadő felnyögött,hörgött párat majd puha szemű hamuvá foszlott.
- Blake...- suttogtam ledöbbenten.
- Attól,hogy megvédelek,azért figyelj magadra!- szídott le a farkas,s már ugrott is tovább a következő áldozatra. Utána nézve bólintottam egyet,kikutattam a hamuból az ezüstkést és szerencsére időben fordultam: Egy vámpír ugrott felém,én meg szinte ösztönösen felé nyújtottam a kést,ami átment a szívén. A vérszívó fájdalmasan ordított,belesajdult mind a fejem,mind a szívem,legszívesebben segítettem volna rajta,de mire észbekaptam,egy kupac por hullott a vékony hótakaróra. Felálltam,és a rosszul álló farkasokhoz rohantam,kiknek ellenfelébe beledöftem a pengét. Ahogy kiálltam a csatatér szélére,visszafordultam és lihegve kémleltem a viaskodókat,hogy kinek van szüksége segítségre.
- Nathy!- hallottam a tömegből Kate hangját,ám nem láttam. A kiáltásra viszont hátrafordultam,s az agyarait kegyetlenül és vérszomjasan villogtató vámpír látványától lesokkoltam. Egy karddal sújtott le felém,én meg elfordítottam a fejem,szememet pedig lehúnytam...Ennyi...itt a vég... Valami hangosat kattant,majd dörrent,a vámpír hörgött és puffant a hóban,ami pár lassú lépéstől ropogott.
- Te szemét!- sziszegett a vámpír.
- Bocsáss meg,de hozzá nem érhet bárki...- hallatszott megmentőm gúnyos hangja. Félve kinyitottam a szemem,s magam előtt egy hosszú kabátos fiút láttam,fekete katonai bakancsot viselt,s haja ezekbe a színekbe olvadt. A hangját ismerem...David.
- Azt mondtam,hogy nem tartozol közénk!- kiáltottam rá idegesen,miközben megragadtam a vállát és magam felé fordítottam. A fiú nevetett,de inkább csak a válla remegett.
- Oké,akkor nem veletek vagyok,hanem a vámpírok ellen...Így jó,kisasszony?- gúnyolódott.
- Ne hívj kisasszonynak!- vágtam oldalba nem túl erősen,a fiú csak mosolygott.- Mit vigyorogsz,he?- csattantam fel ingerülten.
- Szeretem ha dühös vagy...- közölte már-már idegesítő higgadtsággal,mire csak morogtam.
- Befejeztétek?- sziszegett a földre esett vámpír miután felállt,David meg odafordult és ráfogta a fegyverét. Tekintete most komor és gyilkos lett.
- Hogy ne...- jelentette ki nyugodtan,mégis gúnyosan,s meghúzta Lilium ravaszát,a vámpír meg egy kiáltás után hamuvá esett szét. Megmarkoltam a kabátját a nyakánál és magam mellé rántottam,idegesen felé fordultam.
- Menj haza!Még a végén bajod esik és...- csuklott el a szavam,mivel éreztem ahogy meghült tenyere az arcomat simítja végig,miközben eltűri onnan a hajamat,a fiú arca egészen közel volt az enyémhez,megrettentem,de száját csak a fülemhez emelte.
- Inkább nekem,mint neked...- lehellte a fülembe elkeseredetten halk hangon. Fejét elemelte,keze lassan lecsúszott kipirosodott arcomról,aztán pedig ráhelyezte a fegyverére,amit hangos kattanással felhúzott,másik kezével megragadta a csuklóm és behúzott a csete-patéba.
- Mit csinálsz?- rántottam ki a kezem a szorításból,mire megfordult és lendületből rámfogta a fegyvert.
- Maradj veszteg!- szólt rám,feleslegesen. A sokktól,hogy a gyilkos fegyver csövébe bámultam,alapból leblokkoltam.
- Dav...- suttogtam teljesen értetlenül. Előbb még féltett,most meg meg akar ölni. Egy könnycsepp folyt végig az arcomon,akaratlanul is.
- Pusztulj!- morgott a fiú és meghúzta a ravaszt,én meg összerezzentem. Valami elsuhant a fülem mellett,még valami pedig fájdalmasan hörgött. Odafordultam és egy vámpírt láttam magam előtt,homlokán pedig szinte átláttam,olyan lyukat ütött a Liliumból kilőtt felszentelt,ezüstből öntött töltény.
- Francba,ez elfogyott!- hallottam a fiú mérgelődését,mire a fejemet oda kaptam. David eltette a pisztolyt és rámnézett.- Menj innen,mielőtt valami bajod lesz!
- Nem megyek s...- csuklott el a szavam,mivel a következő látvány az volt,hogy David mellkasát valami átdöfi,s mögötte egy díszes ruhában álló vámpír vigyorog sátánian. Egy ezüst tőr...ez állt ki a fiú mellkasából. Szépen meg volt munkálva a penge,a feliratot alig lehetett kivenni a srác piros vére miatt,de amit láttam a következő volt: "A király nevében..."
- Apa,őket ne!- hallottam egy lány sikolyát,miközben félrelökte a nagydarab vámpírt. A lány Vicktoria volt... Kicsit arrébb álltak meg,a nagydarab,szőke hajú,vörös szemű vámpír pedig Davidben felejtette a pengét. Odaszaladtam a földre csukló fiúhoz,lendületből letérdeltem mellé,és hírtelen azt sem tudtam mit csináljak. Kezemet a homlokára tettem,jelezve hogy ne mozduljon,tekintetem pedig pánikolva nézte a fiú mellkasából kiálló pengét. Egyszer csak egy kéz nyugtató érintését éreztem a kézfejemen,ami David homlokán volt. A fiú tenyere ért hozzám,arca pedig nyugodt volt,és valahogy...boldog... Mosolyra húzott szájának szélén felköhögött vér folyt végig.
- Ne vágj már ilyen fejet,ez cseppet sem vicces!-zokogtam idegesen,miközben fejemet ráztam,ezzel is erősítve mondandóm. David mosolya szélesebb lett,tekintete nyugodt és elégedett.
- Húzd ki a pengét!- parancsolt rám nyugodt hangon,fejemet arca felé fordítottam,könnyeim marták a bőrőm.
- De akkor...
- Elvérzek,tudom...Meg is érdemlem,hisz én akartalak megölni...vegyünk büntetésnek...- nyögte még mindig higgadtan. Torkomba gombóc gyült,ami piszkosul kapart. Levegőt alig tudtam venni. Odahajoltam hozzá,finoman felemeltem a fején és magamhoz öleltem.
- Hogy mondhatsz ilyet?Ha kell én...én öngyilkos leszek,csak marajd életben és élj boldogan!- suttogtam halkan,rekedt hangon,zokogva. Ölelésem valamivel jobban zárt,ezzel próbáltam a tudtára adni,hogy nem eresztem.
- Ugyan már...érted kár lenne,én meg nem érek ennyit...Húzd ki a pengét!Így csak szenvedek én is,te is...- nyögte fájdalmasan,akadozva,levegőért kapkodva. Hangja még így is nyugtató volt,és azok a higgadt,boldog pillantások...Zöld szemei,mint mindig,most is megbabonáztak.
- Én...- nyögtem könnybe fullva.
- Meg tudod tenni...tudom...hiszek benned...- bíztatott a fiú. Mért akar ennyire hamar meghalni? Így végig gondolva,az,hogy egy ezüstpenge marja,tényleg csak szenvedést okoz neki. Elengedtem,lassan leeresztettem a földre és megmarkoltam a tőrt. Összeszorítottam a szemem,pont mint a fogam,még mindig sírtam. Mintha nem is az előttem fekvő szerelmemet,hanem engem döftek volna le.
- Sajnálom...próbálom a lehető legkevesebb fájdalmat...okozni...- nyeltem egy nagyot a végén,próbáltam megszüntetni a könnyeimet,ami egy rövid időre sikerült...Ez idő alatt téptem ki a gyilkos fegyvert a fiúból,aki ordított egyet,de ez elfullott a csatában éppen eleső vámpírok és farkasok halálhörgései között. Kezemből a kés kicsúszott,tenyerem magához húzta az arcomat,hangosan zokogtam.
- N-ne sírj...Ne-nem éri m-meg. L-légy b-boldog amíg...élsz...- nyögdécselte David valami nehezen,majd amikor lehunyta smaragd színű szemeit,s a lélegzete is elakadt,gyászosan kiáltottam egyet. Körbepillantottam egy mozdulattal a csatatéren,láttam,ahogy fajtársaim hullanak a földre,hallottam a vérfagyasztó sikolyokat,a halálos hörgéseket,a félelmetes ordításokat. Tekintetem a gyilkos vámpírra emeltem,akit Vicktoria fogott le.
- Balga lányom,eressz! Most itt a lehetőség! Végzünk Rose reinkarnációjával!- morgott a férfi,én meg mélységes gyűlölettel tekintettem rá. Szemem telve lett bosszúvággyal. Nem bírtam csak ülni és végignézni. Viszont a jelenetből levettem,hogy ő a vámpírok királya...ha őt megölöm,vége a csatának...és a szerelmemért is bosszút állok... Megmarkoltam az ezüstpengét és futva indultam meg a két vámpír felé.
- Vicktoria,félre!- kiáltottam,mire a lány ijedten félre ugrott,én meg a nagydarab vámpírnak vetettem magam,késsel a kezemben,döfésre készen,gyilkos tekintettel. Szúrtam,szinte az öklöm meghosszabításaként használtam a fegyvert,de nem ért célba. Erős ütést éreztem a gyomromba,mire felköptem egy nagy adag vért,kezemből a tőr a földre hullott,a pupillám összeszűkült,hangosan és fájdalmasan nyögtem,a külvilágból csak Vicky éles sikolyát hallottam. Éreztem ahogy a föld felett suhanok,majd erős csapódással érkeztem meg a talajszintre,ahonnan úgy pattantam tovább,mintha tó tükrén kacsáztak volna a lapos kővel. A végén még fordultam párat,majd oda érkeztem,ahonnan indultam. Fejemet David kihült,sápadt arca felé fordítottam,és újra könny szökött a szemembe...Miért?Miért ő,és nem én?Reméltem,hogy kinyitja a szemeit,de nem tette. Összehúztam magam,szememet összeszorítottam,s ismét kitört belőlem a zokogás.
- Nathy!- hallottam egyszerre Vicktoria vékony,síró sikolyát és Blake mély,féltő kiáltását,amint a nevement hív,én csak lassan felnyitottam a szemem. A felnőtt férfi felém állt,vigyora sátáni,kezében a tőr,amit elejtettem. Ijedtedten,de még mindig bosszúszomjasan néztem fel rá.
- Búcsúzz el,farkas!- sziszegte gonoszul,majd döfésre emelte a kést. Lehunytam a szemem,de megint megismétlődött az a jelenet,amikor David megmentett: Fegyver kattan,majd dördül,fém fémmel ütközik,s hangosan csörömpöl,valami a földre hullik,s a vékony hóréteg léptek alatt ropog.
- Te undorító dög!- hallottam egy mély,érdes,mégis nyugtató hangot. Még soha nem hallottam...Kinyitottam a szemem,s menten feltekintettem a hang forrására,aki nem volt más,mint egy számomra idegen,fekete pólót,nadrágot,katonai bakancsot viselő,38 körüli férfi,kinek övére fegyverek vannak felerősítve. Mind ezüstből...
- Ki vagy te,vadász?- morgott a vámpírok vezére.
- Fogd be a pofád,itt én kérdezek!- mordult rá a férfi,majd nyugodtabb hangon válaszolt,miután a pisztolyát a vámpír fejéhez emelte. Nagyon hasonlított a fegyver Davidére,de ezen a felirat nem "Lilium" hanem "Gloria" volt,s termetre is nagyobb volt a fegyver. A férfi sötétbarna haját lágyan meglengette a szellő,a szeme zöld volt,arcát vágások és sebhelyek éktelenítették. De megragadtam a pillantásán...Ugyan az a szempár,ami a mellettem fekvő,inmár holt fiúnak volt...
- Pofátlan...- morgott a vámpírnagyúr.
- Szóval...- kattant a fegyver.- Nem érdekel,hogy a farkassal mit csinálsz,de mond meg őszíntén! Hogy merészeltél akár egy ujjal is hozzáérni a fiamhoz?!- kiáltott idegesen a férfi,szeme összeszűkült. Az ordításra minden csatározó felkapta a fejét. A hang körbelengte a völgyet,mindenki hallotta...S én már rájöttem ki ez a férfi...Ő David apja...