Fekete Rózsa
      25.Fejezet:Fogjok
 
  Némán néztem fel a szőke vámpírlányra...Mit keres itt?Hogy került ide?Honnan jött?Mért segít?Annyi kérdés fogalmazódott meg bennem,de egyszerűen nem tudtam megkérdezni,pedig szerettem volna. Pár pec csend múlva David elmosolyodott,gonoszul és kegyetlenül.
- Oké,elkaptál...de mégis mit teszel,ha nem fogadok szót?- kérdezte,közben tekintetét a vámpírra emelte,aki szorosabban fogta az ezüstkést a fiú nyakához,már-már egy-két vércsepp is kibuggyant a penge mellől. Vicky elmosolyodott,majd a vérző nyakhoz hajolt.
- Jól lakok...- villantotta ki fogait a lány,én meg nem bírtam nézni,elfordultam és tenyereimet a szememre tapasztottam. Hallottam,hogy valami a hóba zuhan,majd a puha fehér tájtakaró ropogni kezdett,s már egész közel jártak,mikor felnéztem.
- Parancsol,kisasszony?- hallottam egy mély hangot. Tekintetem a gazdájára emeltem,aki nem volt más,mint egy nagy darab vámpír,s mellette társa csendben figyelt. Mindkettőjük szemszíne a vérre emlékeztet,hajuk bronzszínű és rövid. Erre mondják,hogy a vámpírok tökéletesek. Az a szépen ívelt arc és az erős test,meg az enyhén kócos haj szinte megigéző...De minden hazugság ellenére nekem "Ő" az igazi.
- Vigyétek el őket!- Parancsolta a vámpírúrnő,s szolgái eleget tettek a kérésnek. David egyszer a rabtartó felé harapott,aki a vállába szúrt egy pengét,ami ezüstből van. Szörnyű volt hallani azt a fájdalmas kiáltást,majd látni,ahogy a zöld szemű fiú erőtlenül borul előre...Vele ellenben én nem ellenkeztem. A kisebb darab vámpír nyúlt a kezem felé,de én csak szótlanul felálltam,jelezve,hogy megyek magamtól is. A vámpírférfi értetlenül tekintett hol rám,hol Vickyre,aki csak bólintott. Én a havat néztem. Néhány gyöngy elhullott a hajamból és szétszortan hevert a hóban,David fegyverét Vicktoria vette fel és elismerően,mégis megvetéssel nézte. A zöld szemű fiú ölt közűlűk vámpírt...
- Induljunk!- közölte a nagyobb darab férfi,miútán felkapta a vállára a kába fiú testét. Aggódva néztem rá,majd szó nélkül mentem a vérszívók után...végül is,most nekik köszönhetem,hogy élek,ennyi a minimum...
  Egy templom-szerű kastélyba vagy mibe vezettek be minket...Meglepetten tekintettem körbe: összetört keresztek,elhamvasztott képek,csontvázak,vérplecsnik a falon,elvétve hullák,néhány már oszlásnak is indult...Majdnem iderókáztam,hogy lehet itt élni? Valami rácsok mögé vezettek be,két fákja világította meg a cellát. A nagyobb darab vámpír csak ledobdta a földre Davidet,csak rámordultam,de legszívesebben leüvöltöttem volna a fejét... A másik végrehajtó a szemben lévő lánhoz vezetett,s a szilárd vaskarikákat a csuklómra pattintotta. Égette a bőröm...ezüstből van...Egy börtöncella kimondottan vérfarkasoknak fenntartva. Valamit elrúgott a szemben lévő vámpír a másik láctól,s egy farkas koponyája gurult ki előle. A csontdarab felém nézett sötét szemgödreivel,én meg elfordítottam a fejem. Éreztem magamon azt a fájdalmas tekintetet,amit a halálakor vetett rabtartóíra. A vámpírok elmentek,s szinte mintha erre a pillanatra várt volna,a velem szembe lévő fiú felemelte rám a fejét. Csuklóin ugyan olyan láncok,mint amilyen az enyémeken. Tekintete üveges,zöld szemeit rámmeresztette.
- Jól vagy?- kérdezte.
- Ne játszd az ártatlant!- kiáltottam rá szúrós tekintettel,mire elkapta a fejét. Lenyugtattam magam,s inmár nyugodtan szegeztem hozzá egy kérést: - Mondj el mindent...az igazat...tudni szeretném!- mondtam szinte követelően. Tekintetét lassan rám emelte,majd sóhajtott.
- Anyám tényleg vérfarkas volt...Apám ezért nem akarta,hogy veled legyek. Kilencedik születésnapom éjszakáján telihold volt,teljesen elvesztette a fejét,apának kellett végeznie vele...Csak nem akarta,hogy átessek azon,amin ő...meg akart védeni...
- Azt mondtad,hogy...-csuklott el a szavam.
- Hazudtam...a sebhelyeket a vámpíroktól és vérfarkasoktól szereztem a küldetések során,amiket a vadászok bíztak rám. Ez csak egy hihető mese,hogy ne tűnjön fel senkinek semmi...- mondta enyhe mosollyal. Térdre estem,szinte lógtam a láncokon,ahogy a fiú is. A szemét akartam látni...abból látom,hogy őszinte-e vagy sem...Bár ezt mégsem vettem eddig észre...Végig hazudott...kihasznált...Elfordítottam a fejem,egy könnycsepp folyt végig az arcomon.
- És én még hittem neked...- nyögtem elkeseredetten,mire a fiú csak elvigyorodott.
- Nem te vagy az első...- nevetett,neki ugrottam volna,de tudtam hogy mind hiába,az erős ezüstláncok úgyis visszarántottak volna. A fiú arcáról lefagyott a mosoly,tekintete megbánó lett,csak a szemem sarkából láttam.- Viszont te vagy az első,akit szeretek...- suttogta,én is alig hallottam. Fejemet meglepetten odakaptam,de egy pillanat alatt eszembe is jutott minden...Fejemet visszafordítottam,mintha az elrúgott farkaskoponyával olyan sürgősen farkasszemet kellett volna néznem.
- Nem hiszek neked!- morogtam.
- Pedig ezt őszintén mondom...- sóhajtott bánatosan.- Ha nem én öllek meg,akkor a vadászok kínoznak agyon,és úgy küldenek a másvilágra...De annyi biztos,hogy utána magammal is végeztem volna...- horgasztotta le a fejét elkeseredve.
- Ch...ez kedves,mit ne mondjak!- sziszegtem felé dühösen. A rács zsanérja nyikorgott,s a két rabtartón belépett...A nagyodd darab Davidhez sétált,majd felemelte a nyakánál,s végül erőből a falhoz lökte,szorította.
-Dav!- álltam fel hírtelen,s aggódó tekintetem az éppen vért felköpő fiúra helyeztem. Ez jobbant fáj,mint az,hogy átvert...Hallani fájdalmas nyekkenését,látni szomorú,üveges szemeit...
- Te farkas is vagy,és vadász is...Mond meg,hogy hol van a gyengepontja a két törzsnek,és szabadon eleresztünk!- vigyorgott a vámpír,mire David csak morgott,s a vörös szemű vérszívó felé kapott,aki gyorsan hátraugrott.
- Nem szedsz ki belőlem semmit,undorító vérszívó!- morgott a fiú,a vámpírnak meg enyhe mosoly kúszott az alcára,válla remegett,majd hátat fordított és felém lépett. Ahogy közeledett,úgy lépkedtem hátra. Hátamat a hideg téglafalnak szorítottam,majd a még mindig emgem bámuló farkaskoponyára néztem...Szememből ki lehetett olvasni a mondandóm: Olyan sorsra jutok mint te... A nagydarab vámpír eltakarta a kilátást,kisebbik fajtársa pedig feszülten figyelt.
- Talán kell a szépfiúnak egy kis győzködés...-mondta az izmos vérszívó,szemei éhesen villogtak.Kezét az egyik vállamra rakta,neki szorított a falnak és egész közel hajolt a nyakamhoz.
- Ereszd el te dög!- morgott a szemben lévő vérfarkas.
- Csak ha elmondod,amire kíváncsiak vagyunk...- vigyorgott a kisebb darab. David szemén látszott,hogy mindjárt kinyögi,amit tudni akarnak,de csak ránéztem és feltűnés nélkül bólogattam hogy ne,majd undorodva becsuktam a szemem és felemeltem a fejem. Nyakamon már éreztem a vámpír lehelletét.
- Élvezni fogod...csak eleinte egy kicsit fáj...- suttogta,én meg nyeltem egyet...Kétlem hogy élvezni fogom... Szememet és fogaimat összeszorítottam...
- Vidd onnan azokat a kapa fogaidat,te rohadék!- hallottam David hangját idegesebben,miközben hallottam hogy a láncai csörögnek...Morgott...Hangja egyre farkasosabb lett,hallottam ahogy a pántok szétpattannak,ahogy a láncokat kitépi a falból.
- Mi a...?- csodálkozott a gyengébb vámpír,mire a támadóm elkapta a fejét és odafordult.
- Te jó isten!- vágta rá ijedten a másik. Mivel már nem voltam fogva tartva,kinyitottam a szemem,amik a látványtól csak úgy kerekedtek... David farkasként...Nem is...olyan mint egy farkasember. Izmai tökéletesen látszottak,arányaiban egy ember. Hang nélkül állt,négykézláb. A hideg kirázott tőle. Úgy éreztem,hogy ő a mozivászon farkasembere,ami teliholdkor eszetlenül gyilkol... Támad...sebességét egy vámpír megirigyli,és amint láttam,ez meg is történt. A kisebbik vámpír csak egy mozdulat volt a farkasfiúnak,most a nagyobbal szemezett.
- Ne közelíts te dög!- kiáltott rá félve a nagydarab. David sunyin elvigyorodott.
- Veled szórakozokl egy kicsit...- nevetett,majd egy pillanat alatt a földre terítette a vámpírt. Karmolt egy sebet a mellkasára,de nem túl mélyen. A vámpír fájdalmasan felordított,mire a farkasember csak vigyorgott...mintha élvezné...nem...élvezi is...Szemem megtellt könnyekkel,nem hittem el,hogy ez ő. Még egy karmolást ejtett a vámpíron,de ezt már az oldalán. A vérszívó felszisszent,majd mint a támadni készülő macska,ráfújt Davidre és felé is harapott,de a farkas egész egyszerűen a fejére tette a mancsát,majd visszanyomta a földre. Közben nevetett...sátáni hangja betöltötte a termet...Hírtelen abbahagyta,s gonosz mosolya is lefagyott az arcáról.
- Meguntam.- közölte higgadtan,majd ránehezedett a vámpír fejére,aki ordított egy utolsót,aztán hallottam egy undorító roppanást,láttam ahogy a vér szétföccsen,kiszökik a fiú karmai közül. Olyan volt,mintha vizipisztolyból lőtték volna ki... Megijedtem...felsikoltottam,majd térdre estem és sírva fakadtam...Kegyetlen. Látszik hogy ez a munkája...A vámpír teste szétporhadt,majd a farkas mellém lépett. Ijedten húzódtam el tőle,fejemet elfordítottam,hallottam hogy valami fémesen roppan. Fejemet ijedten odakaptam. A farkas szájából egy lánc lógott ki,amit eleresztett,s már két darabban hullott a földre. Meglepetten,könnyes szemmel kísértem,ahogy elroppantja a másik láncot és a földre ejti. Az ezüstlánc úgy roppant szét az állkapcsa alatt,mint a pálcikás jégkrém csokoládébevonata. Felvette ember formáját,kezét felém nyújtotta.
- Menjünk,mielőtt megérzik a vérszagot.- mondta,én meg bólintottam és megragadtam a kezét,engedtem hogy felhúzzon. Pillantásom másik tenyerére tévedt,amiről még folyt le a vér. Alig álltam fel,s máris rohanva indult ki a cellából,kezemet szorongatva és ezzel maga útán húzva.
  Csigalépcső vezetett felfelé,s rohanás közben nekem csak az a kép járt a fejemben,ahogy a farkasfiú egy egyszerű mozdulattal szétzúzza a vámpír fejét...rémes...Valami kattant...Valami fegyver... A zöld szemű fiú megállt,valamit nézett...Tekintetét követve megláttam Vicktoriát,egyik keze a ravaszon,másik pedig a pisztoly tetején...épp most húzta fel.
- Francba...- morgott a fiú.
- Nyugalom husi...A vámpírok támadásra készülnek a farkasok ellen...segítek kijutni...-Mondta érzelem nélkül,miközben szeme Liliumot pásztázta. Tekintetem meglepettbe válltott,akárcsak Davidé...