Fekete Rózsa
24.Fejezet:Pokoli báléjszaka
Szombat…délután fele járt az idő…Anya elment a ruhámért,bár a bálosdinak nem örült kimondottan,de mivel mindenki ott lesz,vigyázunk egymásra…Remélem…Ja,és nem csak úgy mondom,hogy mindenki,mert tényleg minden farkas ott lesz,akit ismerek is…Dav,Blake és Kate…Igen,Kate. Vanessa befűzte,nagyon jó beszélőkéje van a lánynak…Az ágyamon ültem,kész voltam,csak az esti smink és a hajösszeállítás hiányzott,mikor hallottam,hogy nyílik a bejárati ajtó. A zsanér nagyon nyikorgott,meg kéne olajozni,de most ez foglalkoztatott a legkevésbé. Felpattantam,és kiszaladtam a szobába,anya kezében egy doboz volt.
- Kerítettem neked egy cipőt,ami illik a ruhához…- mondta,és a kezembe nyomta a dobozt.
- Jaj,köszönöm!- öleltem át szabad kezemmel a nyakát. Anya ért ehhez a melyik ruha melyik cipőhöz passzol dologhoz,és kivételesen örültem is neki.
- Aztán érezd jól magad!- mondta,miközben eleresztettem,majd bólintottam.
- Meglesz…Jó éjt!- intettem,és el is viharzottam otthonról. Szaporán szedtem a lábaimat,csakhogy odaérjek mindenki előtt,és legyen időm készülődni.
Az épületbe lépve Kate és Vanessa állt az aulában. Vanessa oldalán egy kis retikül,kezében egy díszzacskó,aminek tartalma a ruhát tartó doboz,a lány arca ragyogott a boldogságtól. Ezzel ellenben a vérfarkas lány unott,kedvtelen ábrázattal állt,kezében egy nylon zacskóval,amibe fehér ruha,és valami-innen nézve- kivehetetlen kinézetű cipő volt belegyűrve. Sóhajtottam,ez a lány reménytelen eset…Odaléptem hozzájuk és intettem.
- Gina?- kérdeztem,de a választ egy szempillantás alatt megkaptam,mivel a gót lány könnyeden és hihetetlen boldogsággal belibbent mellénk.
- Sziasztok!- mosolygott. Rövid fekete haját most kis lófarokba fogta és a szokásos ruha díszelgett rajta,a bálra hozott cuccokat pedig ő is egy dobozban tartotta.
- Szia!- köszöntünk szinte egyszerre,Kate kivételével,aki megindult az öltöző felé.
- Na essünk túl ezen a kínzáson…- mondta olyan hangon,mintha egy várbörtönbe vinnék kínvallatásra…Kacagnom kellett rajta,ahogy a többieknek is,majd megindultunk utána…
Mikor kész voltam,megpördültem az öltözőben lévő tükör előtt,csak hogy lássam magam minden irányból. Most úgy éreztem magam,hogy gyönyörű vagyok…Sötétkék ruhám volt,az egyik felén nincs pánt,a másikon is csak egy vékony szíj,egy fekete színű rózsával díszítve. Maga a ruha hátul kivágott volt,fűzős megoldással. A fekete szalagok,amik a fűzőben voltak,kis masniba voltak fonva. A ruha deréktól lefelé egyre lazább volt,és az alja a földre omlott. Anya vett pár kiegészítőt,az egyik egy nyakpánt fekete gyöngyökből,olyan,amit a régi fiatal úri lányok vettek fel,a gazdag báléjszakákra,medálként pedig egy könnycsepp alakú kő volt rajta. Csuklómra szintén egy gyöngyökből szőtt karkötőt kötöttem,szandálomon pedig szinte megszámlálhatatlan mennyiségű pánt díszelgett,természetesen ez is fekete volt. A hajamat Vanessa segített összefogni,kontyba,amiből néhány tincset szabadon eresztett és sötétkék gyöngyöket fűzött rá.
- Látom tetszel magadnak…- mondta az épp tussal a szemét kihúzó Gina. Ő fekete ruhában volt,pánt nélküli fűző adta a tetejét,deréknál bővült,szinte a keringőruhához hasonlóan,bár nem volt annyira tág. Hogy csupasz vállait eltakarja,egy csipkés bolerót vett fel rá,nyakába pedig egy viktoriánus kora béli nyakpántot akasztott. Haját kiengedte,csak egy elöl lévő tincset fogott hátra fejdíszként. Szandálja elegáns,vékony pántokkal volt díszítve.
- Ühüm…- bólintottam,miközben még mindig ne engedtem át senkinek a tükröt,annyira elvarázsolt a belőle visszapillantó alak,el se hittem,hogy én vagyok az. Kicsit odébb az egyik mellékfülkéből hangokat hallottunk. Az egyik kiáltásra mindketten felkaptuk a fejünket.
- Vidd a közelemből azt a büdös porzó vackot!
- Ugyan Kate,hidd el,hogy jól fog állni…
- Hagyj békén,undorító,így is sok kenőcs van a fejemen!
- De még semmit se kentem rád…
- Az lényegtelen!- hallgattuk a veszekedést. Kate minden áron menekült a sminkelés elől,Vanessa meg pont hogy szereti cicomázni az embereket. Ginával elkezdtünk kuncogni.
- Vah,ebben a cipőben járni sem tudok. Kérem vissza a tornacipőm!- Szitkozódott tovább a vérfarkas.
- Reménytelen eset…- sóhajtott Vanessa,majd kilépett az öltözőfülkéből. Vörös ruhája testhez simuló volt,deréknál is csak kicsit bővült,szeme pirosra volt kifestve,barna haja kontyba volt,pár tincs szabadon a vállára omlott. Kontyába két,bordó kövekkel díszített hajtű volt tűzve. Vörös,enyhén magas sarkú balettcipőt viselt. Könnyeden elénk libbent. – Mondjátok meg annak a félresikerült elfiúsodott libának,hogy nyugodjon le,mert felképelem!- duzzogott,miközben az ajtó felé mutatott.
- Kikérem magamnak!- viharzott ki a vérfarkas lány. Ginával csak néztünk,nem hittük el,hogy ez Kate,ellenben a barna hajú lány diadalmasan vigyorgott. Kate fehér haja kiengedve volt,néhol vékony kis fonatokkal díszítve,és kis fekete gyöngyök akadályozták meg azoknak a szétbomlását. A szemhéja feketére volt festve,szeme ugyan olyan színű tussal kihúzva,sápadt arcán egy kis pirosító volt. Pánt nélküli fehér ruhája hátul mélyen kivágott,és a két felét csak egy fehér selyemszalag fogta össze. A ruha a derekánál alig-alig bővült,viszont a szoknyarészen elegáns fodrok voltak,egy-egy helyre fel volt tűzve egy pár fekete,masniba kötött,selyemből készült szalag. Fekete szandáljának enyhén magas sarka volt,és csak két,vékony pánt fogta rá a lány viszonylag kicsi lábára.
- Hát…wow…- pislogtam. Nem igazán tudtam mit mondani Kate külsejére…Így hírtelen már nem is éreztem magam olyan szépnek mint eleinte…
- Nem wow,hanem förtelmes!Addig oké,hogy eljöttem veletek,de erről a göncről szó sem volt!És ez a cipő…!Mindjárt felborulok benne…- Szitkozódott a lány,amin Gina csak nevetett,Vanessa meg unottan forgatta a szemét. A dhampir vigyorogva belekarolt a kezembe.
- Gyere Nathy,lepjük meg a pasikat!- nevetett…Hát Ginának már nincs szüksége arcpirosítóra. Mosolyogva bólintottam.
Könnyedén és vidáman tipegtünk végig a kihalt,sötét folyosón,Katet kivéve…Az orra alatt káromkodott,hogy neki mért kell ebben a hacukában lennie,mi meg rajta kuncogtunk. A feldíszített tornaterem ajtaja előtt megtorpantunk.
- Kész vagytok?- néztem hátra a vállam felett enyhe mosollyal. Vanessa meg Gina sóhajtott.
- Mit kínlódtok itt?- lépett előre köztünk Kate és belökte az ajtót,ezen megint csak nevettünk. Intettem hogy induljunk,és belibbentünk a bálterembe,ahol-mint minden újonnan érkezőt- egy pillanat figyelemmel tiszteltek meg. Mindenki minket nézett…ennyit arról,hogy kerüljük a feltűnést. Volt itt néhány vámpír is…éreztem jeges,megvető pillantásukat magamon,leginkább elszaladtam volna,de nem tettem. Bár tekintetem néha meg-meg akadt a lufikon,a szalagokon és egyebeken,amik az oly átlagos tornatermet szinte palotai külsővel ruházták fel,én most a tömegben elvesző zöld szempárt kerestem. Négyen megindultunk át a tömegen,de senkit se láttam…
- Hol vannak a…?
- Blake!- kiáltott fel Gina,és az erre alkalmatlan szandállal mit sem törődve,futva indult meg valamerre,majd egy szmokingba öltözött,viszonylag magas fiú nyakába ugrott. A vérfarkas vállig érő fekete haja kiengedve lógott a szabadban,enyhén hullámosan,mintha elfeküdte volna,de neki így állt jól. Gina örömét látva mosolyognom kellett…Úgy néztek ki,mint akik már egy éve együtt vannak,boldogságban,pedig alig pár hónapja ismerik egymást. Közelebb mentem hozzájuk,és a magas srác felé fordultam.
- Davidet nem láttad?- kérdeztem,mire a fiú sötét szemeivel körbe tekintett.
- Fél perce még itt volt…- mondta teljesen értetlenül,én meg szomorúan elmosolyodtam.
- Azért köszi. – mondtam,majd elindultam megkeresni a saját zöld szemű lovagomat…Mi van ha elment? Csak nem hagy itt…vagy mégis? Hol lehet? Annyi itt az ember…és a vámpír…éreztem magamon a rengeteg vérszívó megvető tekintetét. Úgy néztek rám,hogy majdnem elsírtam magam…Elmerültem a táncoló tömegben. Hírtelen egy szőke hajú lány libbent felém,miközben párjával keringőztek. Ruhája arany színűen ragyogott,s keringés közben meglökött,amitől elborultam,egyenesen valaki karjaiba. Fél percig csak nehezedtem a fiú kezei között,akiről nem tudtam hogy ki. Valahogy jól esett ez a biztonság.
-Khm…- hallottam a saját fejem fölül,mitől észbe kaptam,talpra álltam.
- Bocsánat,bocsánat!- mondtam,miközben fordultam vissza,hogy a valaki szemébe nézzek. Hírtelen meg se tudtam nyikkanni,csak néztem a srác arcát. Mikor a kezét nyújtotta felém,a szívem hevesen ver.
- Tudsz táncolni?- kérdezte,mire megfogtam a kezét.
- Nem igazán…- válaszoltam félénken,miközben közelebb léptem hozzá.
- Tökéletes,én se tudok…- nevetett. Mosolya megnyugtatott…A fiú magához húzott,egyik kezét a derekamra helyezte,ebbe az érintésbe belerezzentem. – Akkor csak tegyünk úgy,mintha táncolnánk…- súgta a hajamba,amitől szórakozottan,mégis alig hallhatóan kacagtam. Tenyeremet a vállára helyeztem,ujjaink összefonódtak és próbáltunk valami keringő-szerűséget prédikálni,és be kell vallani,nem egyszer botlottunk meg. Aki tapasztaltabb táncos,az lenézett minket,de mi csak jó ízűen nevettünk. A fiú végignézett rajtam.
- Gyönyörű vagy…- jegyezte meg.
- Köszönöm,Dav…- mondtam,miközben kezemet újra a vállára helyeztem. Újra belekezdtünk a tánc-szerűségbe,amit eddig is csináltuk,és most sikerült is…Élveztem a keringést,olyan volt,mintha megszűnt volna a világ… Csak David arcát néztem…Csak mi ketten voltunk a földön,nem számított semmi…egészen addig,amíg a szemébe nem néztem…Gyönyörű szép smaragd szemei tele voltak szomorúsággal és fájdalommal…Nem tudtam mitől lehet ez…azt hittem rosszul látok,de a fájdalom a szempárból nem szűnt meg. Elkezdtem lassítani,mire David meglepetten nézett rám…Megálltunk,s kivételesen nem azért,mert megtapostam,elestünk,vagy egyebek.
- Valami baj van?- kérdezte.
- Ezt akartam én is kérdezni…- lihegtem. Arcom kipirosodott,keringés közben fel sem tűnt,hogy mennyire elfáradtam…elfáradtunk…A fiú csak nézett rám.
- Semmi bajom…- közölte rekedt hangon… nem hittem neki.
- Mi bántja a lelked?- kérdeztem rá újra.
- Mondom hogy nincs bajom.
- Tudod mit?- ragadtam meg a kezét. – Levegőzzünk egyet!- mondtam,és elkezdtem húzni a kijárat felé,meg se várva a választ. Sietségembe láttam Ginát Blakkel táncolni, Vanessa meg éppen Katet akarta megfűzni,hogy táncoljon azzal a pasassal,aki előttük áll,de a lány csak hevesen tiltakozott,végül rátaposott a fazon lábára és elviharzott.
Kiértünk…Levegő! A benti párás,fülledt levegő után jól esett ez a kis hűs fuvallat,ami fújt. Leültünk az egyik szélső padra,oda,ahova a hold sütött… Mások is kijöttek,amint láttam,az ötlet nem volt egyedi…Csupasz lábamat csak a szandálom védte meg a hótól,már amennyire ezt védelemnek lehet nevezni. Lábujjaim lassan vörösek lettek,karjaimat magam köré fontam és vacogtam…Hideg van,fáztam…Szinte éreztem,ahogy minden sejtem egyenként megfagy. Félig meztelen vállamon éreztem valami puha anyagot…Fejemet meglepetten emeltem fel,láttam magam előtt a leheletem,majd tekintetem a mellettem ingben ülő fiúra meredt,kinek keze a pad háttámláján végig,a hátam mögött terült el. Fejemet lassan a vállára hajtottam,de ő nem nézett rám.
- Köszönöm…- suttogtam,de választ nem kaptam. Csendben ültünk…még mindig fáztam,de tekintetem nem tudtam levenni a mellettem ülő zöld szemű srácról. Arca a holdfényben még sápadtabb volt,mint eddig bármikor. Egy pillanatra az ég gömb alakú díszére tekintettem…Telihold van,mégis minden olyan nyugodt. Bárcsak mindig így lenne…
- Ugye tudod,hogy bármi bánt,nekem elmondhatod…- emeltem fel a fejem enyhén,miközben a fiú fülébe leheltem mondatom.
- Ezt…nem mondhatom el…- nyögte elfúló hangon. Nem értettem…Szomorúan néztem rá.
- Miért nem?
- Nem értenéd…- mondta,közben nem nézett rám. Tenyerem az arcára helyeztem,fejét magam felé fordítottam.
- Hidd el,hogy megérteném…- súgtam,miközben egész közel hajoltam arcához,majd számat finoman az ajkához érintettem. Azt kívántam,bár soha ne lett volna vége…de aztán minden olyan gyorsan zajlott…Valami kattant mellettem,a következő pillanatban pedig mintha egy csövet szorítottak volna a hasamhoz. Elemeltem a fejem,értetlenül néztem a fiúra.
- Dav?- suttogtam.
- Biztos,hogy megérted?- kérdezte minden érzelem nélkül. Tekintetem az előttem lévő pisztolyra tévedt,aminek ezüst színe volt,markolata pedig fekete. Elegáns és szép betűkkel a következő volt ráírva: Lilium. Latin szó,jelentését nem nehéz kitalálni.
- Mi ez?- kérdeztem még mindig teljesen értetlenül és lesokkolva,miközben a fegyvert tartó kezet többször is Davidének nyilvánítottam. A fiú elvigyorodott,gonoszul…Eszembe jutott az álom…
- Hogy ez? Ez itt Lilium,vámpír és vérfarkas vadász fegyver,amit még nagyapám hagyott rám…Szép darab,nemde? – A fiú tekintete tele volt büszkeséggel.
- Hogy érted?
- Rátok vadászok,Nathy! Apám vadász,én is az vagyok…- ujjai megszorultak a ravaszon. - Anyám vérfarkas volt,ezért tudtál belőlem is azt csinálni…Ezáltal olyan erővel ruháztál fel,amit elképzelni is nehéz…- magyarázott…Eszembe jutott,hogy milyen könnyedén végzett a két vámpírral. Gyakorlott benne…
- Bíztam benned…- motyogtam rekedt hangon,könnyeimbe fulladva. A torkom erősen kapart. – Hittem neked!Elhittem minden szavad,de te hazudtál!Kihasználtál,mint valami tárgyat,és még élvezted is!- legszívesebben pofon vágtam volna,de a tudat,hogy ott van a Lilium nevezetű fegyver a mellkasom alatt visszatartott…Letekintettem,s a fiú kezei remegtek.
- Viszlát…- súgta vigyorogva a fülem mellé hajolva…Valami kattant…Szememből könnycsepp folyt alá,vártam a halálomra,mint álmomban. Szememet lehunytam,fogaimat összeszorítottam…Ez most nem álom,esélyem sincs menekülni.
- Aljas kétszínű dög!- hallottam egy lány hangját,mire szememet felnyitottam. David nyakánál egy ezüstből készült penge díszelgett,annak markolatát feketére festett körmök tartották. –Felismered,igaz?Nyomorult…semmit se utálok nálatok jobban…Kétszínű rohadék vadászok!Most…dobd szépen el azt a csinos kis stukkert!- magyarázott tovább a lány,akire feltekintettem és a lélegzetem is elállt. Nevére csak gondoltam,szám mégis megformálta,hangom halkan hallatta:
- Vicktoria…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
