Fekete Rózsa
23.Fejezet:Szív vagy ész?
Futottam…szaladtam farkasként valami kihalt utcán…Pontosan magam sem tudom mért,de nagyon meg voltam ijedve…Valami reccsent mögöttem,mire visszakaptam egy pillanatra a fejem,majd feltekintettem az égre. Egy ezüst korong,ez volt az egész kék tenger díszei közül a legszebb. Gyönyörűen ragyogott,de nem tudtam elmerülni szépségében,mivel a valami még mindig kitartóan üldözött. Úgy éreztem rohannom kel,viszont felettébb fáradt voltam… Addig-addig szaladtam,míg nem bírtam tovább,megálltam és kimerülten lihegtem. Lábaim remegtek és kétségbeesetten kapkodtam a levegőért…Magam sem tudom mitől,de felettébb rettegtem. Mikor valaminek a kopogása hallatszott magam mögül,összerezzentem. Fejemet félve fordítottam hátra a fejem,és tekintetem a sötétséget pásztázta,de nem lelt semmit. Megkönnyebbülten felsóhajtottam,és előre fordítottam a fejem…Azt hittem ott halok meg a rémülettől: Egy farkas lihegett a képembe,bundája éjszínű,vigyora a Sátánéval vetekszik,fogain látszanak,hogy olyan élesek,mint valami penge. Ezzel nem túlzok,szájában fehér kések sorakoztak,s gyilkolásra vártak. Egy fél percig csak ezt tudtam nézni,majd ijedt tekintetem a szemeire futott…Csodaszép szemei voltak,tele gonoszsággal és vérszomjjal…Ismerős zöld pillantások…A farkas harapott,elfordítottam a fejem,behunytam a szemem,vártam a halálomra…Ekkor valami hozzáért a karomhoz,és a rémes álom szertekélt,mint fa alatt az árnyék. A gyenge érintésbe belerezzentem,s ijedten nyitottam fel a szemeimet,s magam előtt egy lesokkolt arcot láttam…Zöld szemei ragyogtak…Pár másodpercig csak néztem,majd eszembe jutott az álombeli farkas szeme…Felsikoltottam és felültem,magamhoz szorítva a paplanom. Szemben ültem a fiúval,aki már feltápászkodott és teljes értetlenséggel nézett rám. Remegtem…Mért félek tőle?Tudom hogy nincs okom…De az az álom…David közelebb kúszott,biztos csak megnézni,hogy jól e vagyok,én meg hátamat az ágy háttámlájának támasztottam,szinte már oda szorítottam. Még mindig reszkettem…Féltem az előttem lévő fiútól,pedig este teljes bizalmat fogadtam neki. Szívem hevesen vert,a hajnali fény alig szűrődött be…Hallottam,hogy az eső kopog az ablakon,és néha-néha villámlott is…
- Nathy,jól vagy?- kérdezte teljesen értetlenül. Villámlott…az elektromos égbeli fénynyaláb hatalmas robajjal csapott be valamibe,és villanása alatt a fiú arca helyén mintha a sunyin vigyorgó éjszínű farkast láttam volna. Hátra nem mehettem,a háttámla megfogott,ezért oldalra ugrottam,egyenesen le az ágyról,talpal. A fiú felé fordultam ijedten,aki még mindig nem volt képben. Kicsit közelebb kúszott.
- Maradj ott! Ne közelíts!- mordultam rá,ám hangom remegett…Szívem még mindig annyira vert,hogy éreztem…David megszeppenten nézett,majd a fenyegetésemre nem hallgatva az ágy szélére mászott,én meg hátráltam…Hátrafele lépkedtem,egészen az ablakig. Már éreztem az üveg hűsét a hátamon,s nem tudtam tovább menni…David elém lépett,kezét kinyújtotta felém,de én csak elhajoltam előle. Most valamiért jobban rettegtem tőle,mint bármi mástól ezen a földön…Tán csak attól rettegtem jobban,hogy elvesztem…Mért félek tőle ennyire?Mért rémít meg az a tekintet,amit úgy szeretek?Újabb égi fény csapódott a földbe,s a fiú arca megint sátáninak tűnt egy pillanatra. A hangos dörgés egyenesen megrémisztett. Felsikoltottam,kezemet két oldalról a hajamba túrtam,szememet lehunytam és fogaimat összeszorítottam. Bár szememet zárva tartottam,mégis kiszöktek az apró kis könnycseppek,mik hűvösen érintették az arcom. Volt amit arcomról lehullva a lábam fején éreztem,de volt ami a földre esett…Bár csak az eső kopogott az ablakon,mégis olyan érzés volt,mintha csak az apró kis gyöngyök földre esését hallottam volna. Éreztem,hogy valami a hátamra teszi a kezét,beleremegtem a gyönge érintésbe,és a nyugtató érzésbe,hogy valami magához szorít. Még mindig folytak szememből a könnycseppek,de már csak azért,hogy összekevertem az álmot a valósággal,és hogy agresszívan viselkedtem azzal,aki csak segíteni akart. Levettem a fülemről két tenyerem,és az ujjaim David kinyúlt felsőjét szorongatták,amiben aludt. Erősen belemarkoltam a rongydarabba,mintha ez segítene,fejemet a mellkasára helyeztem,hallgattam szíve halk,mégis szapora dobbanásait…Ő is megrémült.
- Nyugodj meg…csak egy rossz álom,semmi több…- suttogta szinte hangtalan,hogy szavát még csak a kíváncsi falak se hallják. A nyugtató hangot csak nekem szánta. Finoman megszorított,jelezte nekem,hogy itt van…és megvéd…
- Sajnálom…- súgtam könnyek közt fuldokolva. Újabb villám csapott a földbe…az égiek rettenetes fegyverekkel sújtanak minket…Hangja mintha ágyú dörrent volna,hangos és egy csatatérre illő…Beleremegtem. A hideg futott a hátamon,s még mindig úgy reszkettem,mint a nyárfalevél. Ujjaim erősebben fogták a fiú pólóját,az ő karjai meg szorosabban zártak,s biztonságot sugalltak…A vihar elvonult,s magával vitte könnyeimet. Már nem remegtem,már nem sírtam,csak élveztem Dav nyugtató ölelését,hallgattam lassuló szívverését,s elmerültem levegővételének ritmusában…
Hajnali hat óra lesz…Miután lenyugodtam,körülbelül még két percig álltunk úgy,s utána leültünk az ágyra. Míg elmeséltem a történetem,az idő is annyi lett,hogy nemsokára indulnunk kel az iskolába…Az utolsó szavaknál tartottam,remegve.
- …És itt felébredtem…- fejeztem be,a fiú csak meglepetten nézett,majd elmosolyodott.
- Jesszus,miket álmodsz?- kérdezett rá poénkodva,én meg vállat vontam. Azt nem mondtam,hogy a farkas valószínűleg ő volt,mert komplett hülyének nézett volna…Sóhajtottam.
- El kéne kezdenünk készülődni…várj egy percet!- mondtam,azzal kifutottam a szobából,egyenesen Ben szobájába. Van pár együtteses pólója,és szerintem rámegy Davidre…Találtam egy Skilleteset,szerintem ez jó lesz,az öcsém úgyse hordja,legalábbis megvette,és azóta nem láttam rajta. Kicsit rumlis lett a szekrénye,de rövid gondolkodás után úgy véltem,hogy majd „nem én voltam”,ezért vállat vontam,és megindultam vissza a szobába.
- Tessék!- nyújtottam oda neki,ő meg meglepett fejjel s tétovázva ugyan,de elvette. Én előszedtem a szekrényemből egy farmert,meg egy felsőt,és egyéb szükséges dolgokat,csak azokat ugyebár most nem olyan feltűnően,majd kimentem a szobámból,egyenesen a fürdőbe. Becsatoltam a melltartóm,mikor a fürdő ajtaja elkezdett nyekeregni,én meg odafordítottam a fejem,majd amikor megláttam Davidet paradicsom fejjel,hát…lesokkoltam…
- Váh!- sikoltottam elég magas hangon,mikor felfogtam,hogy mi is történt,majd magam elé kaptam a pólóm.
- B-bocsánat!- Dadogott a fiú,majd elfordult és becsukta maga után az ajtót. Még néztem a fehérre festett falapot pár percig vörös fejjel,majd gyorsan felkaptam a pólóm és kivonultam. Dav feje még mindig enyhén piros volt,mondjuk meg is értem,rám se nézett…
- Mehetsz…- vetettem oda,csak úgy félvállról,rá se nézve s ledobtam magam az ágyra…Áh,ez de égő volt…David csak bólintott,és már el is foglalta a helyiséget. Pár percig még néztem utána,majd felfogtam a dolog viccesebbik felét,és elkezdtem jóízűen nevetni…Na igen,a fiú is megérkezett,s idétlen vihogásom okát nem értette. Kérdő tekintetét szegezte rám,én meg hozzá fordultam.
- Na én meg még ilyen kínos helyzetben nem voltam…- nevettem újra,mivel eszembe jutott a tegnapi,ahogy Ben ránk nyitott. A fiú is szórakozottan elmosolyodott…
- Legközelebb megkérdezem,hogy van e rajtad póló…- mosolygott,én meg kacagtam tovább,a szám széle már-már fájt. David leült mellém az ágyra,majd újra egy kérdés megfogalmazásán gondolkozva nézett rám.
- Hova tűntek tegnap anyudék?
- Anya dolgozni ment,Ben meg a haverjaihoz.
- Ugye mondtad hogy ne csináljanak rosszat…- kezdett el megint ökörködni sunyi mosollyal,mire megint nevettem.
- Igen,már tegnap reggel kapott felvilágosítást…- vigyorogtam,Dav meg nevetve hajtotta le a fejét,a válla remegett a kacagástól.
- Mondjuk pont mi mondjuk?- kérdezte vigyorogva.
- Na ja…- vontam vállat,majd felálltam.
- Hova mész?
- Cipőt kötni…
- Ja igaz,a te bakancsod 20 soros…- Na ja,a bakancsom bekötése vagy 20 percbe telik úgy átlagban… Davidé rövidebb,csak 10 soros,az csak fele ennyi idő…
Úton voltunk az iskolába…Bevillant a reggeli ökörködésünk,ami miatt elmosolyodtam,utána meg eszembe jutott az álmom,mire az az idétlen vigyor lefagyott az arcomról…Ő nem tenné meg…de a Telihold kényszeríti rá…nem,ezt nem hiszem el…bár én is megtettem…Ha ezt teszi,indítéka is lesz…valahol mélyen megint elkezdtem félni tőle…Leginkább elfutottam volna,de valahogy mégis a közelében akartam maradni.
- Nathy…- szólított a nevemen,amibe belerezzentem.
- Mi az?- fordítottam oda a fejem érdeklődve,de Dav csak elkapta felőlem tekintetét,látszólag nem tudta,hogy hogy is fogalmazza meg. Elkezdte a hátitáskája egyik lelóg pántját csavargatni,az ajkába harapott,én meg csak néztem…Egyszer csak felém fordult.
- Hát…izé…huh,fejben könnyebb…- vigyorgott idétlenül,én meg bíztatóan rámosolyogtam.
- A lényegét mond!
- Hát öm…izé…eljönnél velem a bálba?Bár tudom hogy nem a te stílusod,de…- magyarázkodott,mosolyom sunyiba ég piszkálódóba váltott.
- Lényeget kértem,nem magyarázkodást…- ökörködtem,de látszólag Dav leszólásnak vette,szóval elfordult. Nagy levegőt vettem,és mosolyom újra kedves és megértő lett. – Tudod,el is mennék,csak hát…telihold lesz,és emlékszel a telihold hatására…
- Igaz is…telihold lesz…- húzta félre a száját,kicsit elkeseredve. A mosoly lefagyott az arcomról,s már érzés nélkül tekintettem rá…Szívem azt súgta,hogy menjek el vele,de az eszem ennek ellenkezőjével parancsolt rám. Olyan volt,mintha e két dolog szét akart volna tépni. Pár percig csak némán mentünk,egymás mellett,majd megszólaltam enyhe mosollyal.
- Tudod mit?
- Hm?
- Milyen színű legyen az estélyim?- kérdeztem,mire Dav szeme felcsillant,és mosolyogva felém fordult.
- Rád bízom…- vont vállat. El is kezdtem azon gondolkozni,hogy milyen is legyen a ruha…Anya fejbe fog lőni,de vállalom…Pár percig újra csend volt köztünk,majd mielőtt bekanyarodtunk volna az iskola utcájába,a fiú megint megszólalt.
- Köszönöm…
- Mégis mit?
- Hogy eljössz…Én vagyok a legszerencsésebb az egész iskolában,hogy megtisztelsz vele…- mondanom se kel,hogy fülig elvörösödtem… |
AJÁNLOM AZ OLDALT
