Fekete Rózsa

21.Fejezet:Mitől változott meg?

  Szememet lehunyva tartva feküdtem a földön,a fekete farkas meg a hátamon.Nem is kellett volna rajtam keresztbe feküdnie,hiszen már a jelenlététől is kellemes melegség fogott el.Éreztem nedves bundájának szagát,hallottam halk szuszogását.Nagy levegőt vettem,s felnyitottam szemeimet.Magam előtt,de mégis a fák felett láttam egy,már majdnem egész,ezüst színű kört…a sápadt Hold volt az.Kifújtam a levegőt,ami mély sóhajtásnak hatott.

-Mi az?Bánt valami?-kérdezte a farkas,fejét az enyém mellé tette,én csak szememmel pillantottam rá.A szeme olyan volt most a fehér fény miatt,mint a tengeri moszat,mégis,volt benne valami,ami miatt számomra ez volt a világ leggyönyörűbb szempárja…Ez a valami a meg nem szűnő bátorsággal vegyített gyenge szomorúság.

-Nem sokára megint megtelik a Hold…-suttogtam elkeseredve.Még mindig a számba futott néha a rajtam fekvő farkas édes vére.Úgy éreztem magam,mintha valaki ezüstpengét döfött volna a szívembe,és most azt csavarva,s egyben hahotázva nézné végig ahogy szenvedek,de nem halok meg…Reméltem,hogy nem lesz most semmi komoly.Nevén akartam szólítani a fekete farkast,de csak-csak nem jutott eszembe a neve,pedig már két hete csak ezen jár a fejem.De most eltűnt…mintha valaki gyötört volna vele,s most egyszerre eltűntette,amint szükségem lenne rá.Újra lehunytam a szemem…bundám már nem volt olyan vizes,a szél már könnyen lebegtette.Beleszagoltam a levegőbe,s szinte varázsütésre eszembe jutott a farkas neve…A szél visszahozta nekem,hogy nevén hívhassam kedvesem,akinek a feje még mindig az enyém mellett volt.Sárga pillantásommal újra a most algaszínű szemeket bámultam,míg ők a tavon lévő repedezett jégréteget lesték csendben.Hallottam a fekete minden szusszanatát…

-David…-kezdtem bele remegő hangon.Félve szólítottam meg,ő viszonzásképp egy meglepett tekintetet vetett felém.

-Mond…-válaszolt immár nyugodtan.Lágy hangon,halkan,mintha csak egyetlen hangos szó is a fejünkre zúdítaná az egész eget.Tényleg ő az,nem tévedtem…Orromat szinte a füléhez tartottam,úgy suttogtam.

-Úgye most már velem maradsz?-Kérdeztem,szinte némán.A csendes táj még a motyogásomat se hallhatta,hangom most olyan halk volt,mint még soha máskor,senki másért.David mélyen sóhajtott,majd felállt és megrázta magát.Bundájából az a maradék pár vízcsepp is gyémántnak látszott az ezüstös holdfényben.Amint átlépett felettem,én is felálltam,fejemet újra felé fordítottam.Vártam a választ,de a fiú zöld szemeivel csak az alattunk lévő fehér havat pásztázta.

-Nemtudom…-suttogta elhalkulva,én meg csak némán álltam.Már az én mohó szemeim is a makulátlan havat nézték,elkeseredetten és csalódottan…

  Másnap reggel van…már megint az ébresztőm kegyetlen csörgése keltett,mire én csak ugyan olyan szívtelenül kinyomtam,majd kikeltem az ágyból,és elvégeztem a reggeli előkészületeket…Az ajtón kifelé belebotlottam Benbe,aki éppen anyával tárgyalt,valami haveroknál lévő ott alvós buliról.

-Akkor elmehetek?-kérdezett rá ismét az öcsém,mire anya csak sóhajtott.

-Kik is lesznek ott?-vágott vissza kérdéssel anyu,szemét dörzsölgetve,egy bögre kávéval a kezében.

-Lucas és Erick.-válaszolt fürgén Ben,mire mögé léptem és megborzoltam a haját…nem bírtam ki,hogy ne szóljak be…

-De aztán védekezzetek…ja,bocs,a fiúknak nem lehet gyerekük…sebaj,nem árt az óvatosság…Ki tudja…még a végén kiderül,hogy húgom van…-léptem ki mellőle,egyenesen be a konyhába,ahol levettem egy bögrét,és öntöttem bele ugyan abból a kávéból,amiből anya is ivott…Az emlegetett személy úgy nézett rám,mint ahogy a szülők a gyerekükre,mielőtt azt mondják,hogy „szobafogság”…Jobbnak láttam gyorsan lenyelni a kávét,kifarolni mindenki mellől,felkapni a táskám és eliszkolni otthonról...Bár Ben nem meleg,mégis olyan jó ezzel cukkolni…

  Az iskolába lépve semmit sem láttam a tömegtől…érdekes,ennyire nem szoktak sokan lenni az aulában…Miközben próbáltam haladni,valaki a nyakamba ugrott,én meg felsikoltottam,ami miatt kínosan éreztem magam,de hát reflexből jött.

-Ne visítozz,tudod,a fülem…-hallottam Dhampir barátnőm hangját,majd mire észbe kaptam,ő már lépkedett hátra.

-Igen,tudom,jobbak az érzékeid…Te figyelj,ha éhes vagy,nem itt kéne nekem esned…-mondtam,miközben megindultam a terem felé,a lány meg mellettem lépkedett,arca tele volt örömmel,egy csepp bánatot se láttam tekintetében,végig mosolygott.

-Nem az!-mondta jókedvűen,mire én csak felvontam a szemöldököm,vártam hogy folytassa,de szinte csak vigyorgott és vidáman kuncogott.Nagy sóhaj után folytatta…-Blake elhívott a bálba…-arcán a mosoly most már diadalmas is volt,nem csak boldog,

-Állj…egyik az,hogy Blake vérfarkas,a másik,hogy…MILYEN BÁL?-ordítottam a végén.

-Tudod!A Téli bál…szombaton lesz megtartva…-kezdett el magyarázni…

-Akkor ezért az a sok ember…-közöltem inkább csak magammal,majd gondolkodóba estem…-Várj!Szombaton?-szegeztem hozzá a kérdést,mire bólintott.Megragadtam a vállát és magam felé fordítottam.

-Gina,szombaton telihold van!-jelentettem ki,mire a lány arcáról lefagyott a mosoly.

-Ó…értem…-mondta most már szomorú hangon.Éreztem,hogy egy világot törtem most össze Ginában…amúgy is törékeny,kellett nekem kinyitnom azt a nagy számat...Levettem a kezem a dhampir válláról és mentem tovább a terem felé,ő meg követett.

-Végül is…Blake tudja mit csinál,nem gyerek már…-mosolyogtam erőltetetten.Tudja mit csinál,megöl mindenkit,aki a bálon van…Gina arcára kikúszott újra a reményteljes mosoly.

-Szerinted mit vegyek majd fel?-kezdett el erről faggatni.Végignéztem az öltözékén,hosszú szoknya,kivágott top,nyakában egy finoman megmunkált ezüstből készült kereszt,amit célzásnak veszek,karján meg egy vékony karperec,meg az acélbetétes,magas talpú bakancsa.

-A bakancsot cseréld ki a sokcsatos csízmádra,és így is tökéletes vagy…-vontam fel a szemöldököm,nem értem hogy tud jobban kiöltözni,ha már suliba is így jön be.

-A térdig érőt?-kérdezett rá,csak bólintottam,majd befordultam a terembe,de az ajtónál megakadtam,ahogy Gina is.Nem hittem a saját szememnek…Oly régóta várom már,és most itt van.Szemeit most nem világítja a Hold fehér,ragyogó fénye,ezért a szemei már nem alga,hanem smaragd színűek.Levegőt se kaptam a hírtelen meglepődéstől…bár tegnap beszéltem vele,még is,olyan szokatlan,hogy nem csak egy fekete farkast,hanem egy embert látok a helyében.

-David!-kiáltottam fel,mire felém fordult…Csak néztük egymást pár percen keresztül.

-Menj oda!-bökött oldalba a gót lány,mire a fiú elé futottam,de ő úgy nézett rám,mintha nem is ismerne.Értetlenül tekintettem rá,azt reméltem,hogy legalább köszön,erre pedig azt kapom,hogy úgy néz rám,mint a leggyűlöltebb ellenségére.

-Mit akarsz?-sziszegte mogorván és érzés nélkül.Arcomról lefagyott a mosoly,fejemet lehajtottam,éreztem a könnycseppeket a szememben.-Ha semmiről,akkor el is mehetsz…-fordult el tőlem,én meg mentem volna vissza Ginához,de ezt nem tettem meg,mivel egy pillanat se tellett belé,Kate állt a zöld szemű fiú helyén,öklét a három méterre lévő eldőlt padok közt fekvő David felé nyújtotta ki.Aggódva néztem a fiúra,aki csak lazán letörölte a szája felől a vért.

-Kate!-fordultam a fehér hajú lány felé,aki kihúzta magát,majd megropogtatta az ujjait.

-Aljas,kétszínű dög vagy…-lépett David felé.-Fogalmad sincs róla,hogy Nathy min ment keresztül MIATTAD,TE meg itt bunkózol vele…-állt oda Dav elé a fehér farkas és megragadta bal kezével a pólóját,majd szemmagasságba emelte a srácot.A lány sárga szemei szikráztak,mozdulataiban lendület volt,rövid haja esetlenül lógott,szabad kezét ökölbe szorította,ütésre készen.

-Nem tud érdekelni…-válaszolt a fiú egyhangúan,vállát megrántva,én meg csak remegve néztem,ahogy a barátom péppé veri azt,akit szeretek.

-Kibelezlek te kis rohadék!-morgott Kate,s ütött is…

-Kate,csillapodj…-hallatszott egy mélyebb hang,mire mindenki odakapta a fejét.Blake állt ott,sötétbarna szemeit nyugodtan meresztette ránk,fekete haja kicsit kócos,de éppen csak annyira,amennyire neki úgy áll,hogy rengeteg lány olvadozna tőle…a fiú két szóval megfékezte az ideges lányt,az erőteljes és valószínűleg végzetes ütés nem ért célba,Kate csak egy gyenge mozdulattal elengedte a zöld szemű fiút,aki erőtlenül esett a földre.Aggódva léptem feléjük,de Gina megfogta a kezem és a fülemhez hajolt.

-Mi lett vele?-suttogta.A „Vele” alatt Davidre célzott.

-Kate elpáholta…-vontam vállat,próbáltam poénkodással leplezni riadtságom.

-Nem úgy,te!Mitől lett megint ilyen bunkó?-kérdezett újra a lány.