Fekete Rózsa
20.Fejezet:Csak egy idegen…
A csapás nem ért el,viszont morgást,ordítást,és vérfröccsenést is hallottam.Erőtlenül és fáradtan felnyitottam a szemem,fejemet lassan a hang irányába fordítottam,és magam előtt egy hatalmas fekete farkast láttam…Figyeltem,ahogy nyugodtan,rezzenetlenül nézi az ezüstkardot tartó vámpírt,és mögötte a másikat.Hátracsaptam a fülem,halkan nyüszítettem,és kinyújtottam a farkas felé a mancsom.Megköszönésnek szántam…A farkas csak lassan felém fordította a fejét…a szeme zöld…némán néztem,majd összemosódott minden,szóval lehunytam a szemem,és hallgatóztam.
-Öld meg,Ron!-kiáltott az egyik vámpír,mire a farkas csak morgott.Nem láttam mi történik,de hallottam egy mély ordítást,aztán meg valami a hóba zuhant…én csak a zöld szemeken gondolkoztam…Ki ez a farkas?Nemtudom…pár perc múlva már hangokat se hallottam,és mindent elborított a jeges sötétség…
Nem tudom mennyi idő esett ki,de azt éreztem hogy valaki megbök.
-Nathy…-Hallottam Blake hangját,mire nagyjából észhez tértem,de még mindig lehunyt szemmel feküdtem.
-Ez így nem megy…-mondta Kate unottan,majd éreztem,hogy valami a fülembe liheg…-NATHALY MORROW,AZONNAL ÉBREDJ FEL,KÜLÖMBEN NEM ÁLLOK JÓT MAGAMÉRT!-ordibált a fülembe a fehér nőstény,mire én persze egyből ijedten kinyitottam a szemem,és felemeltem a fejem.
-Ne kiabálj!-mordultam rá a szukára,mire az teli pofából vigyorgott.Nehezen,de feltápászkodtam.Végignéztem magamon,majd a tájon.Két nagy kupac hamú,enyhén hóval befedve,és a fehér takaró tele volt vérrel.
-Ki ölte meg a vámpírokat?-kérdeztem értetlenül.
-Nem tudom,de amikor felkeltem egy fekete farkas ült nekem háttal,tele vágásokkal…Odamentem mellé,de mielőtt bármit is mondhattam volna,a farkas elment,arra.-mutatott a lány egy szűk ösvényre,ami pár fa között futott végig…
-Értem…-bólintottam,és néztem a kis utat.
-Utána mész?-kérdezte a nagydarab szürke hím,mire megráztam a fejem.
-Nem,hazamegyek,amíg anya nem érkezik meg a munkából…-mondtam,majd felvettem eredeti alakom,és megindultam haza.
Félve nyitottam be a sötétbarna faajtót…sehol senki,megkönnyebbülten sóhajtottam,és beléptem a szobába,de pár lépés után Anya állt előttem.
-Nathy…-kezdett bele.
-Ne most légy szíves…-intettem,és megpróbáltam kitérni előle,de megint elém lépett.
-Beszélnünk kell…mégpedig arról,hogy folyton eltűnsz,és most is hogy nézel ki?Mint egy hajléktalan,akit szétvertek!-magyarázott Anya,én meg végignéztem magamon…Hát tényleg úgy néztem ki,főleg,hogy most a hajam is rövidebb vagy 10 centivel…
-Igaz,erről tényleg beszélnünk kell…na szia!-intettem,és megindultam a szobámba,de Anya megfogta a kezem,és visszahúzott…
-Ehe…na igen…nos,hol is kezdjem…BEN,TOLD IDE AZT AZ EMO-S KÉPED!-kiáltottam el magam.
-POFA BE!-hallottam öcsém válaszát,elég flegma módon.
-BEN,MOST KOMOLYAN KELL A SEGÍTSÉGED!-ordítottam,mire kicsapta a szobája ajtaját és rámnézett.
-Mivan már?-kérdezett rá ingerülten.
-Tudod…Nagy,fekete és bundás!-morogtam,mire anya értetlen ábrázattal nézett.
-Mit vagy úgy oda,mond el neki azt kész…-magyarázott.
-Kössz…-néztem unottan.
-Beavatnátok?-szegezte hozzám a kérdést Anya is,mire mindketten ránéztünk,én csak nagyokat pislogtam.
-Na hajrá…-tette karba a kezét az öcsém,mire sóhajtottam.
-Ömm…na,hol is kezdjem…mondjuk az elejénél…tudod,megharapott egy kutya,és hát…igazából az nem kutya,hanem…-mondtam,miközben anya szeme csak kikerekedett.
-Ugye nem vérfarkas volt?-kérdezett rá ijedten.
-Ez könnyen ment…-pislogott Ben értetlenül.
-Nekem mondod?-néztem az öcsémre,majd anyára.-Honnan tudod?
-Apátok is vérfarkas volt…belőlem nem csinált vérfarkast,meg akart minket óvni attól a világtól,amiben élt…-kezdett bele Anya,mire én lesokkoltam.
-Ez…KIRÁLY!Akkor én is farkassá tudok változni?-csillant fel Ben szeme.
-Ben…Kuss!-mordultam rá.
-Nem…mivel csak apátok volt vérfarkas,ezért csak félig vagytok azok.Hogy át tudjatok változni,egy farkasnak meg kell titeket harapni…vagyis,már csak téged…Apátokat azért nem ismertétek,mert Ben születése előtt elment,hogy minket ne érintsen ez a világ…-magyarázott anya,én meg csak bólintottam.A következő percben egy kéz volt előttem,Ben keze.
-Harapj meg!Légyszí!-nézett rám kiskutyaszemekkel Ben.
-Mért tenném?-néztem rá unottan,majd Anyához fordultam.-Mostmár lefürödhetek,meg elláthatom a sebeimet,meg egyebek?-kezdtem el kapálózni,mire Anya bólintott,én meg elvonultam a szobámba,majd a fürdőbe,és miután lefürödtem elláttam a sebeimet.A fertőtlenítő csípett,de tűrtem…
Újabb iskolai nap…Bár mindenki azt kérdezte,hogy fodrásznál voltam-e,és sokan dicsértek,hogy a rövid haj jobban áll,bevallom jól is esett,de én csak egy embertől akartam azt hallani,hogy így jobban nézek ki…A zöld szemű fiútól,akit talán már többet nem látok…Utolsó óra vége felé jártunk,búsan néztem ki a fehér tájra,mi a kopasz fákkal egyszerre volt hátborzongató és keserves.A sötétbarna,gubancos ágak mintha el akarták volna érni a napot,esélytelenül,ahogy én is esélytelenül próbáltam elérni azt,akit szeretek…Túl nagy a távolság ami köztünk áll,s esélytelen,hogy visszajöjjön…A csendet a fejemben egy éles hang törte meg…a kicsengő hangja,mire felálltam,felvettem a kabátom és a táskám és elindultam.A fehér táj gyönyörű volt,s a park ilyenkor meseszép,ezért gondoltam hogy ott megyek végig.A hóval borított úton végigmenve nézegettem a tájat.A nemrég az utat leveleivel kényszerből söprögető fűz most kopár volt,mint a többi fa,és vékony hóréteg fedte stabilabb ágait.Körbenéztem…tekintetemmel a fehér tájat kémleltem.A hóból kivirított egy korom színű alak,aki ült,és zöld szemeivel rám figyelt.Egy farkas volt az…az a farkas,aki megmentett minket.Megmentett,s úgy eltűnt,mintha ott se lett volna.Csak néhány hóba felejtett lábnyomot hagyott…Sokáig csak néztem ahogy bundáját lengeti a fagyos szellő,majd léptem egyet felé,mire felállt,én meg ledobtam a táskám,mire a farkas lépett egyet hátra.Futni kezdtem…futni az ismeretlen alakhoz…De ő csak megfordult és elszaladt,én meg gyors léptek közben vettem fel farkas formám,s már utána is iramodtam.Amilyen gyorsan csak tudtam,szaladtam a farkas után,aki előlem iszkolt.Fáradt…de én is…Eddig fürge s hosszú léptei rövidültek,ahogy az enyémek is…Fél óra múlva még mindig üldöztem…tudni akartam ki is ő,mért mentett meg,és mért vált utána köddé.A farkas egyszer csak visszanézett egy pillanatra…
-Mikor unod már meg?-kérdezte…Hangja ismerősen csengett,de mégsem tudom mért…A kérdésbe beleremegtem…
-Őszíntén mindjárt összeesek,de tudni akarom ki vagy…-lihegtem,mire megint rám nézett egy pillanatra,majd újra előre tapadt a tekintete.
-Akkor ne mindjárt ess össze,hanem most,mert lóg a belem…-válaszolt kicsit poénkodva,majd rákapcsolt…egy részen kicsit lentebb volt a hó,de nem zavartattuk magunkat,csak beszaladtunk a mélyedésbe.
-Ha elmondod ki vagy,ígérem,abbahagyom az üldözést…-lihegtem még mindig.A fekete csak lassított,mire én is lassabban szedtem a lábam.Az idegen hím megállt és visszafordult felém,bennem még meg volt a lendület,szóval éppen hogy megálltam fajtársam előtt,ő meg zöld szemeivel szigorúan és idegesen nézett rám.
-Hogy én ki vagyok?-kérdezett rá,majd tekintete szúrósabb lett.-Csak egy idegen…-válaszolt mogorván és határozottan.Mégis olyan érzésem volt,hazudik…A farkas hátat fordított nekem és lépett kettőt előre,de nem hagytam elmenni.
-Tudom,hogy ez nem igaz…-motyogtam,mire morogni kezdett és idegesen visszafordult,majd fogait villogtatva megtette felém ugyan azt a két lépést.Én összehúztam magam,remegtem,féltem azoktól az agyaroktók,amik szinte az orrom előtt voltak…
-Na idefigyelj,nem ismerlek,te se ismersz,még csak egymás nevét sem tudjuk,szóval…-morgott,de mondatát hangos reccsenés törte meg.A hang mögülem jött.Én meglepetten odafordultam,a hím meg csak ijedten nézte ahogy a hó egy repedésbe hullik,és a résből víz folyik ki.Hamar rájöttem:a tó vékony jégrétegén állunk…
-Jajj ne…-suttogtam,majd a pánikolva hátráló farkasra néztem.-Ne,maradj egyhelyben,ha mozogsz csak rosszabb lesz!-kiáltottam rá.
-Meg akarsz ölni?!-mordult rám és lépett még egyet hátra,de bal hátsó lába eltűnt a jégben,s maga a farkas nyüszített egyet,majd kihúzta a lábát,és visszaugrott elém,mire a vékony vízüveg kettőnk közt is megrepedt,s nemsokára már instabil jégtáblákon álltunk.Mindketten jól tudtuk,ha leesünk,nincs menekvés…a termetes jégtáblák vagy összenyomlak,vagy nem engednek fel az életet adó levegőre.Instabilan hánykolódott a tábla,aminek egyik felén én,a másikon az idegen állt.A víz felcsapott,s a fekete farkas nyekkenve ugrott oldalra,majdnem lecsúszott,még épp időben fogtam meg a grabancánál,s húztam vissza stabil helyzetbe.
-Figyelj,átugrok,gyere utánam,így talán kijutunk…-mondtam,majd hátat fordítottam a feketének s készültem elrugaszkodni.
-Normális vagy?Ha nem jön össze mindketten vízbe fúlunk!Főleg hogy…-csuklott el a szava,s félrehúzta a száját.
-Hogy…?-kérdeztem rá,mire nagyon sóhalytott…
-Nem tudok úszni…sőt,egyenesen rettegek a víztől…-suttogta,mire visszafordultam hozzá.Most viszonylag nyugodt volt a víz,ezért lassan léptem oda a farkashoz.
-Nem lesz baj…bíz bennem…-mosolyogtam,majd újra a másik tábla felé fordultam.Határozottan léptem az alattunk lévő tömb szélére,éreztem ahogy a bundámba kap a szél.Nagy levegőt vettem és elrugaszkodtam.Át is értem a másik jégdarabra,de a lendület túl nagy volt,és az alattam lévő tömb is csúszott,szóval szépen elcsúsztam a végéig,de a tábla egyensúlya is felborult,szóval kiemelkedett a vízből,és dőlt…egyenesen felém…A nagy tömb át akart fordulni,s engem maga alá akart temetni.Láttam a fekete hím ijedt tekintetét,de én egy percen belül már alulról néztem a tömböket.Fél perc múlva a fekete farkas ugrott a tömbre,ami alatt voltam.Hallottam ahogy halkan nyüszít,és láttam ahogy kaparja a jeget,nekem viszont fogyott a levegőm.Éreztem a fojtogatást,amit a víz anélkül is elvégzett,hogy kértem volna.A hideg folyadékban nem éreztem semmimet,szinte megfagytam.Minden olyan homályos volt.
-Gyerünk már!Nem lehet igaz,hogy...-kiáltott a farkas kétségbeesetten,de én csak tehetetlenül néztem ahogy kaparja a jeget.Egyre jobban fulladtam,éreztem,hogy elvisz valamivel odébb az ár…De láttam hogy a jég áttörik…viszont amit mondott meglepett: a nevemen szólított…Utánam kiáltott az én nevemet használva…aggodalmas kiáltása éles késként hasított át rajtam,bár az is lehet,hogy csak a hideg mart meg.Nem tudtam használni a lábaimat.A levegőm is fogytán volt…lehunytam a szemem,hisz’ már úgyse tudok visszaúszni,egyszerűen nem volt rá erőm.Csak a hangján gondolkoztam…Oly ismerős,mégsem tudom honnan…Hangja mély,biztonságot és végtelen kedvességet súgalt…Viccesen fog hangzani,de szerintem az agyam is lefagyott…Már nem tudom hogy hívták azt,kit egykor úgy szerettem,hogy a halálba is elmentem volna érte…Halk csobbanást hallottam,s a következő az,hogy valami megragad…Fogak mélyedtek belém lágyan,éppen csak fogtak,de nem szorítottak…Éreztem hogy húznak,majd lassan a hideg levegő belemart a nedves bundával fedett bőrömbe.Már nem vízben húztak,hanem hideg jégen…Sőt,nemsokára azt éreztem,hogy a puha hóban fekszek…Köhögtem,víz jött ki a tüdőmből,felnyitottam sárga szemeimet,s a fekete farkasra bámultam,aki mellém lépett,s keresztbe rám feküdt.
-Mit csinálsz?-kérdeztem dideregve.
-Mit csinálnék?Felmelegítelek,még megfagysz itt nekem…-mondta ő is a hűvöstől remegő hangon.
-Köszönöm…-suttogtam,majd elmosolyodtam.
-Mi az?-kérdezte értetlen,komoly tekintettel.
-Mondtam,hogy ismersz…-hunytam le a szemem,s pihentem.A farkas csak némán nézett maga elé…Olyan érzésem volt,hogy eltaláltam… |
AJÁNLOM AZ OLDALT
