Fekete Rózsa
19.Fejezet:A vámpírkirály lánya
Két hét…ennyi telt el lassan,vánszorogva,mióta itthon vagyunk,s a fiú smaragd szemeit hátrahagytuk…Emlékeim közt újra és újra kivillan a sötétben zöld pillantása,hallom néma csendben mézédes hangját…Ez a hang az utolsó percben oly keserű volt,mint a méreg…”Felejts el!” Csendül fel ezer meg ezerszer a fejemben búskomoran.Körbenéztem a tanteremben,kerestem arcát,nyugtató mosolyát,de nem találtam.Teljesen elkalandoztam a biológia órai tananyagtól,csak a fiú járt a fejemben,de ez is csupán addig tartott,amíg Robinson tanár úr rá nem csapott az asztalra,én meg ijedten hőköltem hátra.
-Nathaly,ha ennyire tudod az anyagot,hogy nem is figyelsz,állj fel,és mond el az óra anyagát!-kiáltott rám,én meg csak lepetten néztem,majd felálltam,de meg nem szólaltam…nem jött ki hang a torkomon,remegtem és csak vártam.Elveszettnek éreztem magam,nem hittem,hogy ennyire feltűnően bambulok…Mondani akartam,hogy nem tudok semmit,de a csengő megmentett.Kaptam az alkalmon,kiviharzottam a teremből,és mivel ez volt az utolsó órám,az épületből is…de nem mentem haza…a parkba mentem,ahhoz a bokorhoz,ahol Jessica megharapott,és farkassá lettem.Csak némán néztem a bokrot,majd a macskaköves utat.Újra éreztem a gyengéd érintést,mint amikor a zöld szemű fiú felemelt a földről,és nevemen szólongatva ébresztgetett.Lehunytam a szemem és térdre rogytam…”Felejts el!” csendült újra fel fejemben David hangja.Lassan felnyitottam a szemem és néztem magam elé.
-Csak ezt ne kérd…-suttogtam szinte hangtalanul.A szél lágyan fújt,vitte a faleveleket,mik tréfásan forgolódtak a szélben,s hozzájuk kis fehér pelyhek párosultak.Ezek a pelyhek hidegek és jegesek voltak…sűrűn záporozott,szinte mintha az égiek öntötték volna a földre,mégis hangtalan érkeztek le…Nemsokára vékony fehér réteg takarta a tájat,én meg felálltam…Körbetekintettem a parkban,majd léptem egyet hazafelé,de megálltam…lábam nem lépett tovább,mivel valami hideg és éles volt a nyakam előtt…hideg,éles,mit egy vámpír szegezett a torkomhoz.
-Hova hova Nathy?-hallottam egy hangot a hátam mögül.Elnéztem oldalra,de fejemet nem fordítottam.
-Vicktoria,kérlek,ne csináld…-suttogtam,mire a szőke lány csak egy sátáni mosolyt eresztett el.Kése nyelét megszorította,a hajam megmarkolta,fejemet hátra rántotta…pengéje alatt kicsordult a nyakamból pár csepp vért,lassan vágta át a bőröm,de mást nem.A fém mart,égetett,vágott,de én csak egy halk morgást eresztettem el,majd a könyökömmel gyomron ütöttem a lányt,kezemmel megfogtam kézfejét,és kicsavartam belőle a kést,amivel a nyakamat szabdalta.Bár egy kicsit megrogyott,a hajamat még mindig szorongtatta.Szerencsére eléggé a végén,szóval megfogtam a kést,a hajamat megmarkoltam a tövénél,és a kettő közt elvágtam.Vicky lépett párat hátra,és meglepetten nézett hol a kezében lévő hajcsomóra,hol rám.
-Mi a…?-kezdett bele megszeppenve,mire én csak mosolyogtam.
-Megspóroltam a fogdrászt,külömben is,jobban áll a rövid haj.-jelentettem ki poénkodva.A vámpír idegesen a földre dobta a hajtincseket,és előttem termet…Szeme mint a vér,tekintete ideges és ölni képes…Harapott felém,de én magam elé kaptam a kést,és arra harapott rá,mint én nem olyan rég a botra.Löktem egyet a késen,mire a lány megint tipegett hátra,és kivette a szájából a kést,aminek a széle sebes volt,és vérzett.Én eközben ugrottam egyet hátra,de földet már fekete bundában értem,és morogtam.A fogaimat mutogattam az egykori barátomnak,aki határozott léptekkel indult meg felém,én meg felé.Hirtelen eltűnt…eltűnt,és némán jelent meg mögöttem,de mire odafordultam már döfött…ám ez se ért célba,mivel Vicktoria csuklójára egy hatalmas fehér farkas harapott rá,szeme sárgán izzott,tekintetéből kivehető volt az agresszió,bár mégis nyugalmat sugallt.A lány hátraborult,Kate meg az arcába vicsorgott.
-Te vagy a farkasok „Fehér Démona”?-kérdezett rá nevetve a vámpír,közben megjelent a sötétszürke farkas is,barna szemeivel meredt a fehérre és a szőke lányra.
-Fehér Démon?-kérdeztem rá,de választ nem kaptam.
-Nemesi szagod van vérszívó!Tán vadász vagy?-morgott Kate Vickyre,aki a vállába állította a kését.A hatalmas fehérbundás fájdalmasan felnyüszített,és miután kirántották belőle a pengét három lábon sántított hátra.
-Ezüstből lenne?-motyogott Blake,és odaszaladt Kate mellé.-Jól vagy?-kérdezett rá a hím,mire a hatalmas nőstény csak bólintott,én meg mellé léptem,és az immár kétlábon álló vámpírt néztem.
-Téves…-nevetett a vámpír Kate feltételezésére célozva,majd egy mozdulattal mögöttünk termett és kését a hátamba döfte,majd ugyan azzal a sebességgel kirántotta és egy percre köddé vált.Lábaim már nem bírták,össze estem…
-Így múlt ki a Fekete Rózsa…A vérfarkasok büszkesége…-nevetett Vicktoria.Erre csak morogtam,majd remegő lábbal ugyan,de talpra álltam.Tekintetemmel kerestem a lányt,de nem találtam…a sátáni kacaj csak úgy a semmiből szivárgott.
-Ki vagy te?-morgott Blake,mire a nevetés abbamaradt.Szinte láthatatlanul egy árny suhant el előttünk,a hím mellkasát valami végigvágta,mire az fájdalmasan felszisszent,és lépkedett hátra.
-Egyben vagy?-fordultam hozzá vissza aggódva,de nem sokáig kellett csak miatta aggódnom,mivel hallottam Kate nyekkenését,de mire odakaptam a fejem,a farkas a földről próbált visszatápászkodni.Aggodalmasan nyüszítettem,de erős ütést éreztem a bordáim között,amitől elborultam és csúsztam pár métert.A hó,ami nemrég esett le,most fehér helyett már-már vörös volt,mindenhol látszott a nyomunk.A földön szuszogtam,leheletem látszott a levegőben.Végignéztem,ahogy Blake ugrik valami felé,de az már látóhatáron kívül volt,hogy minek támadott neki.Hallottam a nyüszítéseket,az ordításokat,morgásokat,és azt ahogy ropog a vékony réteg hó.A szürke hím szinte beesett a látókörömbe,Vicktoria meg felé lépkedett,de valami nagy és fehér,no meg szőrös landolt előttem,és ugrott tovább a vámpírra,aki elkerülte,és az oldalán végighúzta a kést…Ezüstkés…a legendák szerint ez egy olyan anyag,ami könnyedén képes megölni egy vérfarkast.A nőstény a hóba esett,és mozdulatlanul feküdt.A szőke vámpír több helyen volt véres,és eléggé szaggatott volt.Lassan felálltam,de nem vettek észre.Vicktoria letérdelt Blake elé,és vigyorgott.Én csak határozottan haladtam.
-Én vagyok a vámpírok következő vezére…-vigyorgott a lány a szürke képébe,aki csak meglepetten nézett.
-Tessék?-kérdezett rá a szürke.A lány emelte a pengét,de pont odaértem,és ráfogtam a kezére…tartottam,de nem szorítottam.Szomorú tekintettel néztem rá,mire meglepetten és csendesen bámult vissza…én se szóltam…Csendesek voltunk,mint két halott…A fehér hó mindenhol véres volt,így már nem is volt olyan nyugodt és szép a táj…Füleimet hátracsaptam és halkan nyüszítettem.Tekintetem tele volt bánattal,Vicktoria kék szemei meg bosszúvággyal,haraggal,de mégis megértéssel és elkeseredettséggel.Tekintete elszánt,és tele van bizonyításvággyal.A lány szorong…eddig észre se vettem.Lassan elengednem,és léptem egyet hátra.
-Kinek akarsz bizonyítani?-kérdeztem,mint barát a baráttól.A lány nem felelt,viszont a vékony hóréteg elkezdett ropogni mögötte,és két vörös szemű fekete árny jelent meg.Hosszú kabátban,bakancsban állt a két fekete hajú,19 éves vámpírfiú.A lány csak meredten nézett rám,szeme könnybe lábadt.
-Úrnőm?-kérdezett rá az egyik vámpír,mire a szőke hátat fordított nekem.Térdig érő kabátját fújta a szél,a hó megint eleredt…
-Tiétek…-suttogta a lány,és szó szerint köddé vált.A két vámpír elővett egy-egy kést,és közeledtek felém.Én védekező pózt vettem fel,morogtam.
-Gyere csak farkaska…belőled lesz urunk következő szőrmekabátja…-forgatta az egyik a kését,és elém lépett,én meg ráharaptam a kezére,de az övére már erőből és haragból,mire a vámpír felordított,de a másik mögöttem termett és döfött,de nem ért célba…Nem,mert Blake ráfogott a srác kezére,és a földre terítette,de az idegen vörös szemű a mellkasába döfte az ezüst pengét,mire az felordított és hörgött.Elengedtem az általam szorított vámpír kezét,és a hímhez fordultam.
-Blake!-kiáltottam oda,majd a hím mellé trappoltam.
-Fuss,Nathy!-suttogta erőtlenül,majd még egyszer a vámpírra ugrott,és a fiú vállába harapott,de a másik idegen elsuhant mellettem,és a hátába döfte a kést,mire a szürke farkas eleresztette a sötét árnyat,és erőtlenül esett a földre.Aki ledöfte Blaket hozzám fordult,lenyalta a késéről a vért és vigyorgott.
-Már csak te maradtál fél-hulla korcs!-vágta a fejemhez,mire támadó állásba álltam,morogtam,és a két vámpír közé ugrottam.Visszatekintettem a fekvő Kate-re,oldalán a seb mély volt,maga a farkas nem mozdult,belepte őt a friss hó…Visszafordultam,és elkaptam az egyik vámpír kabátjának alját,aminél fogva hátra rántottam,egyenesen a másikra,így mindketten hanyatt estek.Beálltam farkastársaim elé és morogtam.De nem tartott sokáig,mivel pengét éreztem a vállamba,ami mart és égetett…Ezüstpenge…Felkiáltottam,de még eközben éreztem a bal hátsó combomba is ugyan ezt a fájdalmat.
-Mit csinálsz Ron?Ne lyukaszd ki nagyon…-nevetett az egyik,az,amelyik a jobb vállamba állította a pengét.
-Ugyan már,kell lyuk a gomboknak is…-válaszolt a másik,mire mindketten felnevettek.
-Örülök,hogy jól szórakoztok…-morogtam,majd megragadtam annak a kabátját,aki a combomba állította a kést,a beszélgetésből levéve valamilyen Ron…Elrántottam,de a penge a lábamba maradt.
-A kis mocsok…-morgott a másik,és kirántotta a vállamból a pengét,mire összeestem és felnéztem rájuk…ölni tudtam volna…legszívesebben apró darabokra cincáltam volna mindkettőt…de nem tehettem,csak erőtlenül néztem,ahogy a Ron nevű vámpír köré gyűlik ezer denevér,és mire eltűnnek a fiú kezében van valami ezüstpenge,valamilyen rövid kard,aminek a markolata tetején egy farkas feje volt,magára a kardra meg egy lánc volt felfűzve,rajta farkasfogak.
-Vezérünk nevében küldelek a másvilágra te kis patkány!-idegeskedett a vámpír,mire csak morogtam,de mivel mozdulni nem tudtam,csak vártam…a kard lesújtott,és én behunytam szemem,és csak vártam…vártam,de semmi sem történt… |
AJÁNLOM AZ OLDALT
