Fekete Rózsa
          12.Fejezet:Farkas-leckék

  Rémes képet láttam magam előtt. Egy nő a viharban rohan,magához szorítva egy rongydarabban a gyerekét. Fut valami elől,a csecsemő meg csak sír ijedten. Valami sötét árny követte őket…A nő egy ház mellől kikanyarodva egy párt vesz észre,amint a vihar elől menekülnek. A 25 körüli lány zihálva néz fel az égre,gyermekét magához szorítja,majd elengedi,a kicsi homlokára nyom egy puszit és leteszi a járda szélére,úgy,hogy a pár jól lássa. Sír…nem is,inkább zokog…Bár könnyei nem látszottak az esőben,mégis ott voltak. A falhoz lapulva megvárta,amíg a pár elviszi a gyermeket…A pár nagyon hasonlított Gina mostohaszüleire… A menekülő nő a száját harapdálja,remélve hogy elviszik a kislányt,akit letett…Ez így is lett…Visszafordult,de nekiment a fekete árnynak,aki üldözte őket.
- Hol a gyerek?- Kérdezte egy férfihang…az árny egy vámpír…
- Meghalt!Nincs semmilyen gyerek!- tiltakozott a nő,mire a férfi szúrósan ránézett.
- Hazudsz!- jelentette ki az árny,és azzal a mozdulattal leszúrta a nőt…Rémes…
  Ijedten nyitottam ki a szemem,majd láttam magam felett a fehér plafont…Csak egy álom volt…Hátborzongató és szomorú rémálom…
- Esküszöm,te hozzá fogsz nőni a kórházhoz…- Hallottam egy fiú hangját. Odafordítottam a fejem és láttam,hogy a hang tulajdonosa nem más mint David…megint egy zöldalmát csócsálva. Elmosolyodtam.
- Igen,mert te soha nem hagysz meghalni…- vigyorogtam,mire alig láthatóan elnevette magát. Inkább csak a válla remegett a nevetéstől. Felém fordult.
- Mért hagynálak meghalni?- Kérdezett rá,mire vállat vontam,majd komoly ábrázattal folytattam.
- Dav…Blake hogy van?- kérdeztem,mivel amikor leszedtem róla Vickit már alig élt…lehet hogy…?Nem tudtam befejezni a gondolatmenetet,mert a fiú közbevágott.
- Kutya baja,bekötötték a sebet a nyakán,aztán adtak neki egy fél liter vért…- poénkodott a fiú,én csak megkönnyebbülten sóhajtottam. Mikor újra a fiúra néztem tekintete komor volt és üveges,nem nézett rám…
- David…mi a baj?- kérdeztem értetlenül.
- Őszintén szólva,te rosszabb állapotban voltál…senki sem hitte, hogy túléled…Két bordád eltört,a szúrt sebeid mélyek voltak,az egyik a szíved mellett haladt át,ezen kívül rengeteg helyen volt belső vérzésed…- magyarázott a fiú, elmosolyodtam.
- Ennyire komoly lett volna?Nekem fel sem tűnt…- jelentettem ki,mire meglepetten rám nézett.  Nehezen ugyan,de megpróbáltam felülni. Tele voltam kötésekkel,a kezemből infúzió állt ki,bár szúrt,a bordáim okozta fájdalom ezt a kis szúnyogcsípést elnyomta.
- Hé,Feküdj vissza!Maradj veszteg!- Ordított rám a fiú enyhe kétségbeeséssel.
- Ugyan már,egy kis karcolás miatt nem fogok az ágyban dekkolni…- vigyorogtam,bár a fájdalomtól,ami belém hasított egy könnycsepp folyt végig az arcomon. A fiú sóhajtva elfordult.
- Nathy…mond meg nekem őszintén…mi történt?Kétlem,hogy ezt Blake csinálta volna,főleg hogy ő akkor olyan volt mint egy hulla…- Magyarázta,mire lefagyott az arcomról a mosoly,és komoran elfordítottam a fejem.
- Sajnos erről…ezt neked nem szabad tudnod…- mondtam elkeseredett hangon,mire a fiú felállt és megindult kifelé. Még egyszer visszanézett…
- Köszönöm,hogy ennyire bízol bennem…- mondta és elviharzott. Egy percig csak némán néztem utána,majd fájdalmasan felszisszentem és visszacsuklottam az ágyba.
  Két hét telt el…Hétfő van,de még nem mentem be az iskolába,bár a kötéseket már leszedték…Lementem a parkba sétálni…Az ősz a leveleket a sárga és a vörös árnyalataira festette. Szép volt a park…varjak és mókusok kerestek maguknak élelmet az avarban. Egyszer csak egy velem egy idős lány toppant elém. Hófehér haja vállig ért,szeme természetellenesen sárga volt…
- Megismersz még?- érdeklődött mosolyogva.
- Persze…Kate!- vigyorogtam én is.
- Hallottam mi történt…figyelj,gyere ugyan ide este 8-kor…megtanítalak arra,hogy legyél vérfarkas!- mondta vidáman,mégis ellentmondást nem tűrően.
- O…- kezdtem bele,de a farkas lány egy pillanat alatt eltűnt. – …ké…- fejeztem be a rövid kis szócskát…
  Este 8…Ott álltam,ahol Kate mondta hogy találkozzunk. Sóhajtottam,majd sarkon fordultam,és mivel hogy nem jön gondoltam hazamegyek…Léptem párat,mikor az emlegetett lány elém ugrott és megpöckölte a homlokom,a helyén kis piros pötty maradt.
- Már is menekülsz?- nevetett a fehérhajú lány,én meg csak megráztam a fejem…
- Nos…először is,megtanítalak vadászni,ez szükséges lehet a vámpírok ellen…- közölte a vérfarkas,és ellentmondást nem tűrően felvette bundásabbik formáját. Megrázta magát és elégedetten ügetett valamerre,én meg lépkedtem utána…
- Á-á!Farkasként gyere!- Kötötte a lelkemre,mire én csak pislogtam,majd eszembe jutott hogy lettem farkasból ember…talán visszafelé…Farkas formámra összpontosítottam,amennyire csak tudtam. Megvolt a hatása,pár perc múlva talpig feketében álltam…négy lábon…Kate csak elégedetten bólintott,majd tovább ment,én meg utána iramodtam.
  Egy bokorban lapítottunk,némán…egy fehér nyulat figyeltünk,rajta barna foltokkal.
- Látod azt?- mutatott a fülesre Kate,én csak bólintottam. - KAPD EL!- kiáltott rám,mire én meglepetten ránéztem.
- Mi van?- kérdeztem megszeppenve,mire a fehér farkas bele harapott az oldalamba.
- Kapd már el!- mordult rám,mire egy halk vakkantás közepette kiugrottam a bokorból és a nyúl elé faroltam…Haraptam…el akartam kapni,de…
- Jaj,de cuki nyuszi!- kiáltottam el magam meglepetten, és mint egy játékos kölyök figyeltem a remegő fülest.
- Jesszus…- csapott a bal mellső mancsával a homlokára Kate és unott fejet vágott. Én ránéztem…
- Most akkor mi van?- hallottam egy hangot magam elől. Kikerekedett szemekkel a nyúlra néztem. - Igen,neked makogok…most akkor mi van?Fussak vagy ne?- szólalt meg a RÁGCSÁLÓ!Ijedten néztem rá,a szemem szinte kidülledt,majd elsikoltottam magam.
- BESZÉL A NYÚL!- ordítottam,miközben beugrottam a fehér farkas mögé remegve. - Ez boszorkányság!- jelentettem ki pánikolva.
- Idióta!- mordult rám Kate ideges fejjel. Erre én felé fordítottam a fejem. Ő a jobb mancsát „ökölbe szorította” és fejbe vágott vele. – Menj már utána,mert elszökik!- bökött a nyúl felé a farkas.
- Dehogy megyek,még a végén én leszek a vacsora!- dühöngtem,mire Kate leült,kedves mosoly kíséretében mellső lábával átnyúlt a vállam felett és magához húzott.
- Nathy…Van két lehetőséged…az egyik az,hogy mész és megfogod azt a nyulat…- mondta a lány nyugodt hangon.
- És mi a másik?- kérdeztem értetlenül,remélve hogy hazamegyünk…
- A szádon keresztül kihúzom a beled,és annál fogva akasztalak fel egy fára…- magyarázott a lány,teljesen ártatlan és kedves vigyorral. Hangosan nyeltem egyet,majd lassú léptekkel elindultam kifelé.
- Inkább elkapom…- mondtam és félve vissza-vissza pillantottam.
- Akkor most már futhatok?- kérdezte a NYÚL unottan…még mindig nehezen emésztettem meg,hogy értem mit mond…Nem válaszoltam,csak rávetettem magam – de nem kaptam el,csak csúsztam pár métert hason a füvön.
- Reménytelen…- nézett unottan Kate,én idétlenül vigyorogtam és csóváltam a farkam,mint valami szerencsétlen kölyök. A fehér vérfarkas morogva ugrott ki a bokrok közül.
- Ne bánts!- kiáltottam fel,és mellső mancsaimat a fejemre tettem. Mikor újra felnéztem Kate a nagyszájú nyulat dobta le elém…a nyúl torka el volt harapva.
- Így kell ezt…- jelentette ki a lány,én meg felálltam és megszagoltam a nyulat,majd leültem.
- Nekem ez nem megy…- közöltem komolyan.
- Mennie kell!A véredben van,mint minden vérfarkasnak…- jelentette ki Kate,mire megráztam a fejem.
- Az én véremben csak sejtek vannak és nem vadászösztön…- vontam vállat,majd felvettem emberi formám,és némán,lehajtott fejjel elkezdtem hazabattyogni a félhold ezüst fényében…