Fekete Rózsa
                 3.Fejezet:Első telihold


  Meredten és ijedten álltam a 30 körüli férfi előtt.A sűrű csendet szinte vágni lehetett...Ezt a némaságot a becsengő törte meg.Némán álltam,majd félve ugyan,de megszólaltam.
-Elnézést,de ezt...honnan veszi?-kérdeztem értetlen hangon,mire a férfi elém lépett,elsöpörte a hajam a nyakamról,ahogy a hideg keze hozzámért összerezzentem...A következő pillanatban mint aki nyakon akar harapni,tátott szájjal hajolt az ütőeremhez.Megszokásképp felsikoltottam volna,de ehelyett ökölbe szorítottam a kezem és gyomron vágtam a férfit,mire lépett kettőt hátra,nem repült a falnak,mint Ben osztálytársa,pedig az erő ugyanakkora volt.
-Az emberek felsikoltanak,de ti,vérfarkasok védekeztek,amint egy vámpír meg akar harapni...-magyarázott az igazgató.Ijedten hátráltam...az igazgató egy vámpír?De vámpírok nem léteznek,ahogy vérfarkasok se.
-Ne aggódj,a karmaidra senki nem emlékszik,az iskolába járó vámpírdiákok törlik az emlékeiket...elmehetsz...-mondta,egyre ijedtebben néztem.Vámpírdiákok?Nem,az nem lehet,vámpírok nem léteznek...Ijedten nyúltam a kilincsért és léptem ki az ajtón.
-Biztos jól vagy?-hallottam a folyosóról Gina hangját.
-Persze,legalábbis Jakenél biztos jobban vagyok...-válaszolt Ben.Búskomor ábrázattal haladtam el előttük.
-Na?Mit mondott az igazgató?-kérdezte vidáman Vanessa.Eleinte fel se vettem,csak megálltam és lehajtottam a fejem.
-Csak azt mondta fogjam vissza magam...-válaszoltam,majd a gondolataimban elmerülve mentem tovább a folyosón.Az igazgató helyettes futott utánam és a kezembe nyomott egy papírt,amin az állt hogy hazamehetek.Legalább ennyi jó volt ebben a napban...
  Hazaérve beviharzottam a szobámba,leültem az ágyra és csak néztem magam elé.Órákig ültem némán,mikor hirtelen  felálltam és kimentem a szobából,anya elkapott.
-Szia,már itthon vagy?Na mindegy,nézd mit hoztam!-Mondta anya nagy lelkesen és előkapott a zacskójából egy rózsaszín,virágokkal díszített pólót...
-Hánynom kell tőle...-mondtam bunkón,majd kiléptem a lakásból,leszaladtam a lépcsőn,sürgősen járnom kellett egyet.
  Lement a nap,és én még mindig a sötét utcákon bóklásztam...Felnéztem a Holdra,mereven figyeltem.Ekkor eszembe jutott az igazgató...Vérfarkas vagy...ezt suttogta egy hang a fejemben.A hajamba túrtam és ijedten néztem magam elé.
-Vérfarkasok...nem...léteznek...-mondtam akadozva,majd újra feltekintettem a teliholdra.Ezüstös fénye beragyogta az eget...A Vérfarkas vagy! kijelentés helyett új szó jelent meg a fejemben szóló hangok között:Ölj!
-Nem...NEM!-ordibáltam kétségbeesetten,majd földre rogytam és fogtam a fejem,amiben éles szúrást éreztem...Kiesett egy bő óra,arra eszméltem hogy egy embert harapdálok,körülöttem véres holttestek...Körbenéztem és elszörnyedtem,senkit sem kíméltem,halott kisgyerekek,öregek egyaránt hevertek körülöttem...Rengeteg mindenkit megöltem,de ennyi nem volt elég...Nem akartam,de vonyítottam,majd rohantam tovább...Nem is olyan messze megláttam egy fiút,velem szembe állt.A mellkasára ugorva feldöntöttem,és csak most láttam igazán ki is az...David...pont ő...én meg nem tudtam mit csinálni,ölnöm kellett minden áron...Morogtam és haraptam,de a harapás nem ért célba...Egy nagy sötétbarna,vörös szemű farkas ugrott nekem és borított le Davidről.Vörös szeme villogott,nem láttam benne se félelmet se bizonytalanságot...Ő az a kutya,aki megharapott szombaton.Ugrottam felé,mire megfogta a nyakam és a földre szorított...Szemem sarkából láttam David ijedt tekintetét.Félve hátrált,majd elszaladt.
-Higgadjon le!-ordított rám a másik farkas,majd megszorította a torkom és minden sötét lett...
  Arra keltem hogy valaki ébresztget.
-Kisasszony,ébredjen!-hallottam egy mély hangot.Kinyitottam a szemem,egy 20 körüli férfi keltegetett.Felültem és megfogtam a homlokom.
-Megöltem őket...-suttogtam,majd hallottam a halálsikolyokat,a hörgéseket,a vér fröccsenését...-Mindannyiukat megöltem...egy gyilkos vagyok...sőt mi több szörnyeteg...-susmorogtam,majd éreztem ahogy könnycseppek folynak végig az arcomon,közben ijedten néztem magam elé.Egyszer csak a férfi a vállamra tette a kezét.
-Maga nem szörnyeteg,hanem vérfarkas...ahogy mi mindannyian...-nézett körbe teljes higgadtsággal,mire felkaptam a fejem és én is körbenéztem.Farkasok és emberek...nem...mind vérfarkas...és engem néz...Megijedtem.
-Ne féljen,nem bántják magát...-mondta még mindig higgadtan,mire ránéztem.
-Ki maga és mért ilyen biztos benne?Sőt mi több...mért magáz?-kérdeztem értetlenül.
-A nevem Blake,biztosan tudom,magával mindenkinek tisztelettel kell bánnia...-magyarázta mosolyogva.
-Mért ki vagyok én?-néztem értetlenül.
-Idővel megtudja...de a vérfarkasok nemzedéke régóta vár az ébredésére,kisasszony...-mondta,majd felállt és elment.
-V-várj,ne hagyj itt egyedül!És milyen ébredésemre?Eddig is ébren voltam...-álltam fel és ijedten hátráltam a barlangban,de átestem egy nagy,fehér színű farkason.
-Jajj,bocsánat!-mondtam ijedt fejjel,majd elhúzódtam egy sarokba,de mindenki engem nézett.-Amint látom nem vagyok egy ritka állatfaj,úgyhogy ne nézzetek!-hadonásztam durcás fejjel,majd karba tettem a kezem.Erre legalább elfordultak...Egy biztos hamar el kell innen jutnom...

Folytatása következik...